OROSZVILAG.HU


Putyin és/vagy Medvegyev?

Címlap » Elemzések, interjúk
  |  2010-09-12 12:17:47  |  
Gyóni Gábor

Putyin és/vagy Medvegyev?

Stabilitás vagy modernizáció?

 Putyin és/vagy Medvegyev?

 

Oroszország prezidenciális köztársaság. Az elnök határozza meg a bel- és külpolitika alapvető irányvonalait, ő a hadsereg főparancsnoka, ő jelöli ki a végrehajtó hatalom személyi összetételét, az alkotmány szerint az oroszországi polgárok jogainak és szabadságának védelmezője (80. §. 2.)

Hogyan lehetséges, hogy egy ilyen erős elnöki hatalommal rendelkező országban megkérdőjeleződik az – egyébként fiatal, intelligens, dinamikus, egészséges - államfő vezető szerepe?

A Vlagyimir Putyin elnöksége idején létrehozott hatalmi vertikál rendszere sikerrel konszolidálta Oroszországot (olyannyira, hogy a putyini modellnek mintha régiónkban is megjelentek volna követői...). A nyersanyagok magas árára alapozott gazdasági fejlődést, a szegénység visszaszorítását, a csecsen konfliktus rendezését, az (lázadó)  oligarchákkal való leszámolást, a militáns-patrióta diskurzust honorálta az oroszországi társadalom. Kialakulóban egy új középosztály, az állam nem avatkozik be az emberek magánéletébe (Viktor Jerofejev szerint a mai orosz politikai rendszer abban különbözik gyökeresen elődeitől, hogy nem tart igényt az állampolgárok személyes életének szabályozására).

Ugyanakkor nem sikerült modernizálni a gazdaságot, az állam kiterjesztésével együtt gyarapodott a bürokratikus apparátus, a korrupció, régi kelet-európai hagyományok szerint az alulról jövő kezdeményezések helyett a felülről jövő iniciatívák kerültek előtérbe (ahol a polgárok nem aktív cselekvők, csak engedelmes végrehajtók), a  vertikálnak megfelelően az elnök kezében példátlan hatalom koncentrálódott (ami lehetővé teszi, egyebek mellett, a felelősség áthárítását is az alacsonyabb pozíciókat elfoglalókra), megszűnt a kormányzók választhatósága, megemelték a parlamenti küszöböt, az orosz pártok és politikai rendszer a Kreml kontrollja alatt van - az orosz parlament ma már (ahogy Borisz Grizlov, a Duma elnöke mondta) „nem a vita helye”. Bár Oroszországban van szólás- és sajtószabadság, de a legfontosabb TV csatornák a Kreml propagandaeszközei.

Vlagyimir Putyin személyében testesült meg Oroszország feltámadásának ígérete, második elnöki ciklusának végén már-már a személyi kultusz jelei mutatkoztak. Sokan mondták 2007-ben hogy Putyin, megváltoztatva az alkotmányt harmadik elnöki ciklusára készül, vagy csak egy bábelnököt juttat hatalomra, akit néhány hónap után félreállítva maga veszi át újra az irányítást. Éppen ezért az új elnök, a Putyin által kijelölt (bár Putyin is kijelölt utódként került az elnöki pozícióba), liberálisként aposztrofált Dmitrij Medvegyev (akit 2007-ben mintegy „megversenyeztetett” a „héja” Szergej Ivanovval) eleve másodhegedűsként, Putyin árnyékában kezdte meg tevékenységét.

Nem is volt sok mozgástere. Az Orosz Föderáció harmadik elnöke a hivatalos választási propaganda szerint arra kapott felhatalmazást, hogy a putyini kurzust folytassa. Ennek megfelelőek voltak első megnyilatkozásai is. Nem sokkal megválasztása után a Financial Timesnak adott interjújában a stabilitás megőrzését nevezte legfontosabb feladatának. Az előzmények ismeretében már ekkor, sőt, tulajdonképpen Medvegyev kijelölésétől kezdve, s azóta is szinte heti gyakorisággal jelennek meg a „kremlinológusok” és az orosz politikai elit megismerhetetlen boszorkánykonyháinak titkait tudni vélők cikkei a „tandem” bomlására utaló jelekről. Ezek alapját az szolgáltatja, hogy az orosz elnök idővel saját stratégiáját is megfogalmazta, amelyben többé-kevésbé nyíltan bírálta elődje kurzusát. 2008 novemberében tartott programjellegű beszédében Medvegyev már nem az előző politika folytatását és fenntartását, hanem radikális megváltoztatását kezdeményezte. Meg nem nevezve személyét, de egyértelműen utalva rá bírálta miniszterelnököt és a „bürokráciát”, amely megrémíti az üzletet, kontroll alá helyezi a tömegtájékoztatási eszközöket, beavatkozik a választási folyamatokba. E politika eredményeképpen Oroszországban „az államapparátus a legnagyobb munkaadó, a legaktívabb kiadó, a legjobb producer, önmaga bírája, önmagában a párt és a nép. Ez a rendszer nem hatékony, és csak a korrupciót termeli ki.” „Oroszország, előre!” című, nagy visszhangot kiváltott cikkében az orosz gazdaságot „primitívnek”, „szégyenteljesen alacsony színvonalúnak” nevezte, s azért bírálta honfitársait, mert minden problémájuk megoldását az államtól várják.

Azaz Medvegyev elnöksége idején a stabilitás helyett a modernizáció lett a fő hívó szó, más kérdés, hogy többnyire csak hívó szó maradt: a villanykörték cseréje, az időzónák megváltoztatása, az elnök által is kedvelt virtuális projektek, a tervezett szkolkovói high-tech park látványos, de csak felszínes elemek, s egyelőre kérdéses, hogy ezek önmagukban elegendőek-e Oroszország modernizálásához? A nyári, Oroszországot lángba borító tűzvész kapcsán joggal írta keresetlen szavakkal egy blogger (akinek maga Putyin válaszolt!) a nagyszabású modernizációs tervek kapcsán, hogy miközben high-tech projektekkel bombázzák őket, még a tüzet sem tudják eloltani...

Noha Medvegyev tekintélye érezhetően növekszik, egyre többen gondolják azt, hogy az államfő is reális hatalommal bír, s mind kevesebben vélekednek úgy, hogy Medvegyev Putyin irányítása alatt cselekedne, vagy netán Putyin politikájának folytatója lenne, a közvélemény számára még mindig Putyin tűnik a főnöknek. Ebben nyilvánvalóan az is szerepet játszik, hogy, bár a két politikus gyakran látható együtt, de szinte sohasem főnök – alárendelt pozícióban.  

A „tandem” esetében talán nem is a személyi kérdések igazán fontosak, a felszínen mindenki azt találgatja - a 2007-es auguriumhoz hasonlóan - mi lesz 2012-ben, holott erről aligha lehet többet tudni, mint amit nemrég maga Medvegyev mondott: vagy Medvegyev, vagy Putyin, de az is lehet, hogy egy harmadik személy. Az igazi kérdés, hogy sikerül-e megváltoztatni a kialakult struktúrákat, letörni a korrupciót, diverzifikálni a gazdaságot, megújítani a politikai kultúrát Oroszországban?

Régi orosz tradíció a perifériákon való „kísérletezés”. Például, a 19. század elején komolyan felmerült Oroszország alkotmányos átalakításának gondolata. Az alkotmánytervezetet előkészítő Mihail Szperanszkij végül kegyvesztett lett, s az orosz alkotmányra 1906-ig kellett várni, de már I. Sándor idején működtek az Orosz Birodalomban viszonylag liberális alkotmányok – a Finn Nagyhercegségben és a Lengyel Cárság területén (utóbbiban 1815-től 1831-ig).

A szavakon túlmutató medvegyevi modernizáció beindulását is elsősorban a régiókban várhatjuk. Az elmúlt időszakban számos, már-már kirobbanthatatlannak tűnő, nagyágyúnak számító regionális vezetőt váltottak le (Zjazikovot Ingusétiában, Rosszelt Szverdlovszkban, Sajmijevet Tatarsztanban, Rahimovot Baskíriában, Booszt Kalinyingrádban), vállalva akár a helyi elittel való konfliktusokat is. Különösen érdekesnek tűnik az uráli Baskíria esete, amely kicsiben modellezheti is Oroszországot (olajban gazdag, soknemzetiségű, növekvő muzulmán népességgel, korrupt közigazgatási struktúra). Az új baskír elnök, Rusztem Hamitov lendületes liberális reformokba kezdett, amelyek, ha sikerrel modernizálják az uráli köztársaságot, akár példaként is szolgálhatnak az egész Föderáció számára. Érdemes tehát Moszkván kívül az oroszországi régiók eseményeit is nyomon követni. Hisz a felülről kezdeményezett modernizáció is csak akkor lehet igazán sikeres, ha alulról is visszaigazolást nyer.

 

(eredetileg megjelent: Népszabadság 2010. 09.11.)

 

 

Cimkék: tandem
Országok: Oroszország
Megosztás:


 

Oroszvilag.hu | Impresszum  |  Kapcsolat