OROSZVILAG.HU


A posztszovjet térség 2010-ben 

Címlap » Elemzések, interjúk
  |  2010-12-30 15:53:58  |  
Gyóni Gábor

A posztszovjet térség 2010-ben 

A legfontosabb események (I.)

 A posztszovjet térség 2010-ben 

 

A posztszovjet térség legfontosabb 2010-es történéseinek vizsgálatakor nem pusztán egyes eseményeket, hanem folyamatokat igyekeztem figyelembe venni, azokra a történésekre fókuszálni, amelyek a jövőre nézvést is meghatározóak lehetnek (s nem feltétlen azok az események a legfontosabbak, amikről a legtöbbet írtak, beszéltek. A nyári oroszországi tűzvészt például nem tünttetem fel a meghatározó események sorában).

Így alakult ki ez a szubjektív rangsor a posztszovjet térség tíz legfontosabb történéséről.

A posztszovjet térség 2010-ben  

10. Lukasenko játszmái, Belarusz Brüsszel és Moszkva között

A ’90-es években létrehozott belorusz-orosz szövetségi állam csak papíron létezik, Minszk és Moszkva integrációs elképzelései különbözőek, míg Belarusz jogilag egyenlő partnerek együttműködésében gondolkodik, az orosz elképzelés szerint a szövetségi állam a gyakorlatban inkább alávetést jelentene.

Az 1994 óta hatalmon lévő Alekszandr Lukasenko belorusz elnök „szociális állama” nagyrészt az olcsó orosz energiahordozókra és a belorusz árukat felszívó orosz piacra épül, Oroszország viszont egyre kevésbé hajlandó dotálni a belorusz gazdaságot, ami miatt a belorusz modell válságba került, Minszk és Moszkva viszonya megromlott.

Oroszország legszorosabbnak tartott szövetségese, Lukasenko a Nyugat elzárkózása miatt eleddig a harmadik világban keresett kitörési pontokat, Irán, Venezuela, Kína barátságát keresve, 2010-ben azonban úgy tűnt, „Európa utolsó diktátora” ezúttal talán a Nyugattal is megtalálja a közös hangot, miközben leleplező dokumentumfilmekkel, éleshangú üzengetésekkel fűszerezett információs háború vette kezdetét a belorusz és az orosz vezetés között.

A hiú remények addig tartottak, amíg 2010 decemberében a belorusz elnökválasztásokon Lukasenko megszerezte a szavazatok 80 %-át. A kegyelmi állapot véget ért, az ellenzéket brutálisan szétverték. Medvegyev gratulált Lukasenkónak, aki minden eddiginél gyümölcsözőbb belorusz-orosz együttműködést ígért, Minszk és Moszkva hangos ölelésben ismét egymásra talált...

 A posztszovjet térség 2010-ben 

9. Azerbajdzsán: ismét közelebb Moszkvához

A kicsiny Azerbajdzsán gazdasági adottságai, jelentős kőolaj és földgázkincsei, és geográfiai fekvése miatt fontos ország. A Nyugat által tervezett Oroszországot megkerülő déli folyosó, vagy „új selyemút” nem lehetséges Azerbajdzsán részvétele nélkül. Baku az elmúlt években az Egyesült Államok fontos stratégiai partnere volt, a Nabucco egyik lehetséges beszállítója, a 2008-as grúziai háború után viszont, amikor világossá vált, hogy Moszkva hajlandó katonai erőt is bevetni határain túl, éppen a Kaukázus térségében, Ilham Alijev lassan megint Oroszország felé kezdett közeledni. Az azerbajdzsán elnök többször is bírálta a nyugati országokat a Nabucco ügyében mutatott teszetoszaság miatt, majd növelte az Oroszország számára eladott gáz mennyiségét, amit Medvegyev orosz elnök szeptemberi bakui látogatásán szentesítettek.

Eközben nyilvánvalóan elhidegült a posztszovjet térségben tért vesztő Egyesült Államok és Azerbajdzsán kapcsolata is, aminek aligha tesz jót a Wikileaks kiszivárogtatása az azerbajdzsán politikai elitről, Ilham Alijev elnök családjának viselt dolgairól.

 A posztszovjet térség 2010-ben 

8. Terror a moszkvai metróban

2010. március 29-én reggel két öngyilkos merénylő terrorista hajtott végre robbantásokat a moszkvai metró két belvárosi állomásán. Később kiderült, hogy a merényleteket két dagesztáni nő követte el. A zsúfolt moszkvai metró már többször is célpontja volt politikai merényleteknek, a ’90-es évek közepétől csecsen, ill. muszlim terroristák csaptak le gyakran a moszkvai tömegközlekedés legfontosabb objektumában. Immáron nem telik el év Oroszországban jelentős terrorcselekmény nélkül (kórházban, színházban, iskolában, metrón, vonaton, repülőgépen), az ország permanens terrorveszélyben él.

A mostani támadás ismételten arra hívta fel a figyelmet, hogy az iszlám terrorizmus Oroszországot is fenyegeti, s hogy a muszlim többségű – súlyos szociális katasztrófába zuhant - Észak-Kaukázus problémáira még mindig nem született adekvát válasz az oroszországi politikai vezetésben.

 A posztszovjet térség 2010-ben 

7. Tadzsikisztán iszlamizációja

Közép-Ázsia már több mint ezer éve az iszlám civilizáció része,  a szovjethatalom által végrehajtott modernizáció (szekularizáció) eredményeképpen azonban az 1991 után függetlenné váló egykori szovjet tagköztársaságok világi államként kezdték meg önálló létüket. A posztszovjet Közép-Ázsia diktátorai nem kis részt azért élvezhetik Oroszország és a Nyugat támogatását, mert ellenállnak az iszlám fundamentalizmus terjedésének, továbbra is a világi berendezkedés hívei. A leggyengébb láncszem ebből a szempontból Tadzsikisztán, ahol a ’90-es években már véres polgárháború zajlott a világi rendszer támogatói (a "posztkommunisták") és az iszlamisták között. Bő tíz évi viszonylagos nyugalom után 2010-ben ismét aktivizálódtak a Pamírban megbúvó iszlamisták, öngyilkos merényleteket, katonai rajtaütéseket végrehajtva a kormányerők ellen. S bár a dusanbei kormány a világi nacionalizmust preferálja, az árja eredethagyományt hangsúlyozza, korlátozza a muszlim szokások újkeletű divatját, Emomali Rahmon elnök személyi kultusszal elegyített világi diktatúrája, a klánrendszer, és az ebből táplálkozó korrupció, a szegénység, munkanélküliség és az erőteljes demográfiai robbanás koktélja ismét könnyen a tűzvonalba sodorhatja Tadzsikisztánt.

Igaz, a robbanásban senki nem érdekelt, sem a többi közép-ázsiai állam, de Oroszország, Kína, és a Nyugat sem. Rahmon rezsimje annak ellenére számíthat a külső támogatásra, hogy nem túl jó a viszonya Oroszországgal vagy kimondottan rossz a kapcsolata Üzbegisztánnal. Szükség esetén Moszkva és Taskent be fognak avatkozni a tadzsik világi rendszer védelmében, mint ahogy történt a ’90-es években is.

 A posztszovjet térség 2010-ben 

6. Moldova egybeolvad Romániával?

Moldovában permanens politikai válság van a 2009-es tavaszi zavargások óta, sem a románbarát, sem a függetlenségpárti (kommunista) erőknek nem sikerül a magabiztos kormányzáshoz szükséges többséget megszerezni, de még az államfő megválasztásához szükséges szavazattal sem rendelkeznek. A november végén tartott választások ezt a patthelyzetet konzerválták.

Eközben csak egy a biztos: Románia magabiztos expanzív politikája, mely már-már a moldovai államiságot veszélyezteti. Miközben Oroszországnak – úgy tűnik – már nem nagyon vannak eszközei arra, hogy befolyásolja a moldovai belpolitika eseményeit, szépen leépítik a moldáv-román határőrizeti rendszert, egyre több moldovai szerez román állampolgárságot, Bukarest mind arcátlanabbul a „két román állam” egyesüléséről beszél, a moldáv ideiglenes elnök – miközben pergőtűzszerűen támadja Oroszországot, olykor egészen abszurd módonmagát románnak vallja, és még Ukrajna határait is átrajzolná.

Ha netalántán bekövetkezne a román-moldáv egyesülés – amely a magyar nemzeti érdekek szempontjából valóságos istenverés lenne – abban biztosan nem venne részt Moldova szakadár tartománya, a Dnyesztermenti Köztársaság, mely ez esetben jó eséllyel számíthat arra, hogy Oroszország, és talán Ukrajna is, hivatalosan elismeri.

Van némi esély tehát arra, hogy Európa ezen szegletében átrajzolják a határokat, mi csak reménykedhetünk abban, hogy erre végül nem kerül sor.

 

 

Cimkék: Posztszovjet térség 2010
Országok: Belarusz Moldova Azerbajdzsán Tadzsikisztán Oroszország
Megosztás:


 

Oroszvilag.hu | Impresszum  |  Kapcsolat