OROSZVILAG.HU


Nagy Péter varázsa

Címlap » Elemzések, interjúk
  |  2010-03-23 17:48:42  |  
Becze Dániel, Kiss Krisztina

Nagy Péter varázsa

Egyetemisták az oroszokról V. 

 Nagy Péter varázsa

 

Becze Dániel: Sztereotípiáim az oroszokkal kapcsolatban

 

Bevallom őszintén, hogy még soha életemben nem gondolkodtam azon milyen sztereotípiák, esetleg előítéletek vannak bennem egy adott néppel, netán országgal szemben. Értem ez alatt azt, hogy így a jelenlegi feladatra felkészülve, csokorba gyűjtve őket, hiszen hazudnék, ha azt mondanám, hogy nincsenek előítéleteim, de ezek inkább ilyen közhelyek, mint pl. a „politikusok lopnak” esetleg a „nők nem jól vezetnek” vagy „mindig a szuzukis a hibás”.

Szóval vannak bennem ilyen gondolatok, de konkrét országra, népre kiterjesztve még nem gondoltam végig. Éppen ezért előre leszögezném, hogy az itt „elhangzottak” leginkább a fantáziám, kevéske élettapasztalatom és leginkább a hollywoodi filmes kliséken alapulnak.  

Akkor essünk neki, ha magára az országra gondolok, földrajzilag, akkor a hatalmasság és a kietlenség ugrik be először, a végeláthatatlan lakatlan sztyeppék rénszarvasokkal (igen tudom, a Mikulás nem itt lakik), melyeken olajvezetékek futnak keresztben, néhol egy-egy félig befagyott folyóval megtörve, ahol vidáman fickándoznak a tok halak, melyekből mázsaszám ömlik a kaviár. A folyóparton elszórva néhány halászfalu található, ahol a szorgos halászok a zsákmányra várva vodkát kortyolgatnak, de erről később. Vissza a sztyeppékre, a folyók mögött a távolban hegyek húzónak, melyek csúcsai mindig hótakaró alatt vannak. Valamint a füves pusztasághoz mindenképp hozzátartozik a transz-szibériai vasút látképe, ahogy hegyen völgyön keresztül megállíthatatlanul zakatol kelet felé. Települések csak ritkán törik meg a látképet és az ország „közepén”, még az Urálon innen Moszkva tornyosul, mint hatalmas központ. Moszkváról nem sokat tudok, csak annyit, hogy állítólag a világ egyik legdrágább városa, ebből valamilyen oknál fogva számomra az következik, hogy a város modern és nyüzsgő látképpel szolgál az arra járóknak, középen a Vörös térrel. Mindez a modernség éles kontrasztot mutat az ország többi városával szemben. Kicsit talán még párhuzamot is mernék vonni Magyarországgal és Budapesttel is, hiszen a mi országunk is erősen központosított és Budapest mind zsúfoltság és fejlettség szempontjából a többi városunk fölé tornyosul.

A város látképéhez mindenképpen a ködöt, szürkeséget, széles utakat és rengeteg havat képzelek el.

Az emberekből pedig két típust különböztetnék meg, a városi lakosságot és a már említett egyszerű vidéki/ falusi –kinek, hogy tetszik, embereket. A városi lakosság nálam szinte kizárólag felső-osztálybéli kigyúrt kopasz, fekete nagy autóval közlekedő gengszterek alkotta csoportokból áll, akiket az őket körülvevő könnyűvérű, csinos hölgyek vesznek körül. Valamint a városban megbújnak még az őket szinte láthatatlanul kiszolgáló munkások. De a hangsúly mindenképp a pezsgőt és kaviárt vodkával fogyasztó gazdagokon van, ők alkotják az államvezetéstől kezdve a gazdaság alapjáig az ország alapjait (kiskirályok). A korrupció virágzik, kéz kezet mos alapon működik minden.

Ezzel szemben a vidéki lakosság egyszerű, becsületes munkásemberekből áll, akik kemény munkával keresik meg a napi betevőre valót. Kinézetre mindenképp a nagytermetű szakállas, de minimum bajszot viselő kétajtós szekrények jelennek meg, szőrmekucsmával a fejükön, akik zsebében mindig ott lapul egy laposüveg, ami talán nem is annyira lapos, vodkával töltve biztos, ami biztos alapon, hiszen az sohasem árthat. Ők favágók vagy vadászok, akik farkasra, medvére vadásznak a kietlen pusztában, vagy éppen egy sötét erdőben, de mindenképpen legalább derékig érő hóban. A harmadik típus, a már említett halászok, akik a kaviártól roskadó halakat űzik a jeges folyókon.

Nagyjából ennyi jutott eszembe így elsőre, ha röviden összegeznem kellene, akkor csak ennyi mondanék: vodka, pezsgő és kaviár!

Nagy Péter varázsa

 

Kiss Krisztina: Nagy Péter varázsa

 

Gimnáziumban volt egy osztálytársam, aki szerelmes volt a némettanárunkba. Nem vagyok benne biztos, hogy lehet szerelemnek nevezni ezt az érzést, inkább egyfajta megmagyarázhatatlan rajongás volt ez a részéről. Ő volt az egyetlen akkor az iskolában, aki valamennyire is kedvelte az említett tanár urat. Senki sem értette meg őt, folyton piszkálták, nem tudták felfogni, hogy lehet szeretni egy ennyire nem szeretetreméltó embert. Sokan próbáltak magyarázatot keresni arra, hogy mi lehet a lány vonzalmának az oka. Mivel a tanár úr szinte közutálatnak örvendett, többen arra gondoltak, hogy biztosan megsajnálta, vagy nem is kedveli igazán és csak tetteti, mert a lány egyébként is mindenkivel nagyon kedves volt. A mások utálata lehetett az, ami a lányt arra indította, hogy szemben a többiekkel, egyedüliként kedvességgel közeledjen a tanár úrhoz, akit nyilvánvalóan nem érdekelt, hogy ki mit gondol róla, nem fogadta el a kritikát, az ellenséges megnyilvánulásokra pedig gyakran könyörtelenül reagált és nem ritkán bosszút is állt. Talán a hibái voltak azok, amelyeket a lány értékelni, vagy legalábbis valamelyest tiszteletben tudott tartani, és nem csupán azonnal elítélni. A lány hitte, hogy egy ember nem a felszín és a nyilvánvaló dolgok alapján ítéltetik meg, hogy valódi értékek léteznek, valahol gondosan elrejtve. Tanár úrtól lehetett félni, és azt hiszem, ez a lány félt is. A félelme azonban nem fordult megalkuvásba, megadásba vagy szembeszegülésbe. A félelmében ott volt a tisztelet, a rajongás, a meg nem értés és az a megértő szeretet, amelyet mások nem érthettek meg. Nehezen leírható érzés volt ez, a lány csak a legközelebbi barátaival merte megosztani. A negyedik év végére a heves rajongás lecsillapodott, csendes, higgadt és kölcsönös – bár továbbra is meg nem értett – szimpátiává szelídült.

 

A némettanárt Nagy Péternek hívták.

 

Sok kérdést fel lehet tenni azzal kapcsolatban, hogy miért szeretünk valakit vagy valamit, vagy mi az a jellegzetesség, ami szeretnivaló vagy épp elítélendő. Azt hiszem, a szeretet és a gyűlölet gyakran nem valós dolgokon alapul. Mint ahogyan a szerelem is egy ingatag alapra építkezik, hiszen általában kiderül, hogy a szeretett félnek nem is létezik az a tulajdonsága, amit szeretni véltünk. Ez igaz fordítva is, a gyűlölet sem biztos, hogy valós hibákon alapszik. Az előítéletek kialakulásához egyrészt sok idő, másrészt tévedések sorozata szükséges, ezért igazságtartalmuk gyakran erősen megkérdőjelezhető. Létezik pozitív és negatív előítélet, azt, hogy egy előítélet semleges lenne, nehezen tudom elképzelni, mert az előítélet pontosan egy értékítéleten alapszik. Azt hiszem, manapság Magyarországon az emberek általában kétféleképpen éreznek Oroszországgal kapcsolatban. Az egyik a pozitív előítélet, amely szimpátiából vagy nosztalgiából fakad, a másik egészen egyszerűen mindenféle vonzalom és szimpátia hiánya. A nyitottság, az őszinte érdeklődés, a kíváncsiság és az előítélet-mentes gondolkodás nem jellemzi ezeket az embereket, de szerencsére Magyarországon is vannak jócskán, akik ezeket az értékeket képviselik.

 

Ami Oroszországgal és az oroszokkal kapcsolatban számomra meghatározó, az a félelem. Saját érzéseimet szeretném most egy kicsit összefoglalni. Úgy érzem, a megismerhetetlenség, a rejtély, a hatalom és a félelem azok a szavak, amelyek ezt az érzésvilágot valamennyire leírhatják. Oroszország területének nagysága miatt is megismerhetetlennek tűnik, és úgy gondolom, sokan érzik úgy, hogy meg sem akarják ismerni. Manapság mindenki nyugat felé orientálódik, sokan készülnek külföldön szerencsét próbálni, de opcióként csak nyugat-európai országok merülnek fel. Egy manapság divatossá váló, hideg racionalitásra épülő életutat akarnak követni; külföldön pénzt keresni, vagy egy külföldön jól bevált ötletet itthon elsőként megvalósítani, fiatalon és gazdagon nyugdíjba vonulni … ezek lehetnek egy átlagos mai fiatal tervei, amelyeket az örvendetes Európai Uniós tagság lehetővé tesz számukra. De mi az, ami Oroszország felé irányít? Csupán a szimpátia, és elképzelhető az, hogy nincs benne semmi racionalitás?

 

A szocializmus idején Magyarországon az embereknek rengeteg kötelezettséggel és korláttal kellett szembenézniük. Az évek során ezekkel megtanultak együtt élni, ezért lehetett a rendszerváltás olyan megrázó erejű sokak számára, hogy az emberek nagy része elvesztette addigi kapaszkodóját, hirtelen rájuk szakadt a szabadság terhe és nem tudtak mit kezdeni saját döntéseik felelősségének súlyával. A szocializmus idején nemigen volt lehetőségük választani. Az emberek egy hatalom árnyékában éltek, amely hatalom igyekezett fönntartani a jólét és a nyugalom látszatát. Sokan mondják, hogy mennyire jó volt, nem volt munkanélküliség, mindenki dolgozott, nem volt lazsálás. Azonban tudhatjuk, hogy a Statisztikai Hivatal adatait nem hozták teljes egészében nyilvánosságra, ugyanis munkanélküliség igenis volt, csak a statisztikákban nem jelenhetett meg, mert akkor megdőlt volna a teljes foglalkoztatottság illúziója. Amire az emberek visszaemlékeznek és gyakran vissza is vágynak, az a viszonylagos jólét és kényelem, amelyet számukra a hatalom teremtett. Nem ismertek versenyhelyzetet, „biztonság volt” - mondták. Nem veszítették el az emberek olyan könnyen a munkahelyüket, mint ma.

 

Az akkor élt emberek gyakran szeretettel emlegetik a Szovjetuniót, bár keserűség is érződik sokszor szavaikban, például mikor hónapokat, éveket kellett várni egy autóra, és mire megérkezett, mennyire boldogok voltak, és mekkora presztízst teremtett hirtelen egy ilyen esemény. És ezek az autók, azt hiszem, nagy becsben voltak tartva, dicsérték őket, örültek nekik, és igen, megbecsülték az emberek azt, amijük volt. Szükségleteik és vágyaik nem tudtak állandóan változni, megújulni, beérték azzal, ami volt, és ezáltal boldogok, vagy legalábbis elégedettek voltak. Sokkal könnyebb volt abban a biztonságban élni, ahol senki nem tudott kitűnni a tömegből, bár valószínűleg sokakban megvolt az igény erre. Az emberek megtanultak így élni, mert így kényelmesebb volt. Csakhogy az embert képtelenség mesterségesen ilyen korlátok közé szorítani, az embernek természeténél fogva állandóan újratermelődnek a vágyai, és ezen vágyak tárgyai is állandóan változnak. A hatalom ezeknek próbált meg gátat szabni. Ezért lehet, hogy ma – bár nagyon sok mindenhez megvan a tehetségük, gyakran a szorgalmuk is – a magyarokban ott van a félelem, az újtól, a jobb dolgok lehetőségétől. Generációs problémának is lehet tekinteni, amely az akkori Szovjetunióból szivárgott le a magyarok közé is.

 

A félelmet fontosnak tartom, amikor előítéletről beszélünk. Ma, pontosan a szabad véleménynyilvánítás lehetősége miatt, az emberek Oroszországgal kapcsolatban is kimondhatják véleményüket, amelyek bizonyára jócskán túloznak. Az emberekből a rendszer összeomlásával óhatatlanul előtört a lázadás, és ez abban is megnyilvánult, ahogy az emberek valamiről gondolkodnak. Egy népszerű negatív vélemény alapja lehetséges, hogy eredetileg egy jelentéktelen dolog volt. Az emberek ellenséges hozzáállása és dühe nagyította fel őket, amelyeket így ma sztereotípiákként ismerünk.

 

Az oroszokkal kapcsolatban említik a mértéktelen ivást, a korrupciót, a gazdag réteg mindenre kiterjedő befolyását, az agressziót, a kegyetlenséget, a hidegháborús konfliktust és még számos dolgot. Ha megvizsgáljuk a felsorolt sztereotípiákat, két dolgot figyelhetünk meg. Ezek mind negatívak, és ha belegondolunk, más országokra is jellemzőek lehetnek. Azt hiszem, az oroszokkal kapcsolatos előítéletek annyira komolyak és mélyről származóak, hogy megakadályozzák a pozitív sajátosságok felfedezését.

 

Oroszország rejtélyes; a biztonság látszatát kelti, de valójában bizonytalanság és káosz, ugyanakkor sokszínűség és változatosság jellemzi. Oroszország problémája, hogy túlságosan is nyugat felé orientálódik, nyugatról kíván átvenni fejlődési mintákat ahelyett, hogy sajátosságait hangsúlyozná. Oroszország mindig is más fejlődési úton járt, de ez nem jelenti azt, hogy bármiben is kevésbé értékes lenne. Azt hiszem, most ideillik egy hasonlat. A feministákat azzal vádolják, hogy a nőket oly módon kívánják egyenjogúsítani, hogy a férfiakhoz hasonlóvá teszik őket. Nem veszik figyelembe nő és férfi közötti különbséget, ami nem az alá- illetve fölérendeltségből származik, hanem a két nem egymással egyenértékű sajátosságaiból.

 

Oroszország nagyhatalom, ebből következik, hogy számos kis ország, így Magyarország is, ki van neki szolgáltatva. Oroszország rendelkezik mindenféle nélkülözhetetlen érccel, energiahordozóval, erdőséggel, így hatalmat és erőt képvisel, amely országok pedig nem rendelkeznek ezekkel a javakkal elegendő mennyiségben, függő helyzetbe kerülnek.

 

Azt hiszem, a létező előítéletek felülvizsgálata szükséges, ezért Oroszország számomra inkább sokszínűnek, változatosnak és rejtélyesnek tűnik, kihívást és értéket jelent. A minél teljesebb megismerés kulcsa pedig a nyitottság és az, hogy ne elsősorban a múlt tükrében próbáljunk a mai viszonyokról ítéletet alkotni.

 

 

 

 

Cimkék:
Országok:
Megosztás:


 

Oroszvilag.hu | Impresszum  |  Kapcsolat