OROSZVILAG.HU


A posztszovjet térség 2011-ben (I.)

Címlap » Elemzések, interjúk
  |  2012-01-08 14:29:38  |  
Gyóni Gábor

A posztszovjet térség 2011-ben (I.)

A legfontosabb fejlemények Jerevántól Zsanaozenig

 A posztszovjet térség 2011-ben (I.)

2011 minden bizonnyal az „arab tavasz” és az EU válságának éveként (bár az év első felében Magyarország az EU elnöke is volt, s a féléves – sikeres - ciklus végén a magyar kormányfő kijelentette, hogy az EU erősebb, mint korábban volt...) fog bevonulni a történelemkönyvekbe, ám a posztszovjet térségben is fontos események történtek a mögöttünk hagyott esztendőben. Az alábbiakban a posztszovjet térség általunk kiválasztott tíz legfontos „eseményét” tekintjük át, olyanokat, amelyek a jövőre nézvést is meghatározók lehetnek. Nem is egyes konkrét eseményeket ragadunk ki, hanem inkább folyamatokat igyekszünk bemutatni.

 

10. Francia ambíciók a Dél-Kaukázusban: Franciaország aktív külpolitikai tevékenységbe kezdett a Dél-Kaukázus egykori szovjet köztársaságaiban. Nicolas Sarkozy francia elnök őszi kaukázusi körútja során meglátogatta Grúziát, Azerbajdzsánt és Örményországot is. Párizs –miközben nyilvánvaló törökellenes demonstrációkat tett – láthatólag

Örményországot szemelte ki legfontosabb partnereként ebben a régióban. A francia diplomáciai offenzíva (és az örményeknek tett gesztusok) a későbbiek során akár ki is mozdíthatja a holtpontról Európa ezen puskaporos hordójának bonyolult viszonyait.

Franciaország megjelenése e régióban mintha mindenkinek jó lenne: Grúzia és Azerbajdzsán, - melyek nyugati kapcsolatai az elmúlt években jelentősen lehűltek - számára Sarkozy látogatása megerősítést jelent, a földrajzilag elszigetelt, s diplomáciájában eddig szinte csakis Oroszországra támaszkodó Jereván számára pedig főnyeremény lehet az új barát. Az pedig, hogy Párizs éppen Örményországot, azaz Oroszország szövetségesét választotta legfontosabb kaukázusi partneréül, az orosz diplomáciát is megnyugvással tölheti el.

S ami a legfontosabb, talán éppen Franciaországtól lehet várni a karabahi probléma rendezését, hiszen az orosz közvetítéssel zajló azeri-örmény tárgyalások rendre kudarcot vallanak. Talán nem is véletlenül, hiszen Moszkva érdeke abban áll, hogy fennmaradjon a feszültség a Dél-Kaukázusban, mert ez a legbiztosabb módja annak, hogy ellehetetlenítse az Oroszországot megkerülő, európaiak és amerikaiak által dédelgetett, Európát Közép-Ázsiával (Kínával) összekötő déli folyosót.

 

9. Balti változások: az általában egységesnek tekintett Baltikum országain belül egyre nyilvánvalóbbak a törésvonalak. Míg 2011 észt sikerektől volt hangos (a 2008-as, 2009-es hatalmas gazdasági visszaesés után ismét lendületes növekedés, az euró bevezetése,

stabil kormányzás, régiónkban szinte páratlan demográfiai siker), addig Lettországban és Litvániában korántsem örülhettek ennyire. Mindkét ország számára a demográfiai csőd jelenti a legnagyobb veszélyt, különösen Lettország rendelkezik olyan siralmas népesedési mutatókkal, melyek hosszútávon akár az ország fennállását is veszélyeztethetik.

Jelentős változás, a 2011-es év egyik igen fontos eseménye, hogy Lettországban, története során először, az oroszajkú lakosság érdekeit képviselő párt tudott győzni a parlamenti választásokon (igaz, kormányra kerülését megakadályozta a jobboldali koalíció), s egy aláírásgyűjtés nyomán a lett Szejm elé került az a törvényjavaslat, ami hivatalos nyelvvé tenné az oroszt a balti országban. Bár a parlament leszavazta ezt a módosítást, február 18-án Lettországban népszavazásra kerül sor az orosz nyelv státuszáról.

 

8. Üzbég-amerikai partnerség újratöltve: Közép-Ázsia legnépesebb országa Üzbegisztán, itt található a térség legfontosabb városa, Taskent; a régió legerősebb hadserege; egy többé-kevésbé funkcionáló (

különösen, ha összevetjük a Fergána másik két országával, Kirgizisztánnal és Tádzsikisztánnal), ráadásul világi állam.

Iszlam Karimov immáron több mint húsz éve hintapolitikát folytat, hol a Nyugat, hol Oroszország a szövetségese. A 2001- es, Amerika elleni terrortámadás után Üzbegisztán az USA hű szövetségese volt (a Karsi-Hanabad-i légibázison amerikai kontingens jelent meg) , egészen a 2005-ös, brutálisan vérbe fojtott andizsáni zavargásokig (éppen közvetlenül a kirgizisztáni „színes forradalom” után), melyek megszervezésével Taskent a Nyugatot vádolta. Ezt követően Üzbegisztán kiutasította az amerikai katonákat az országból, a Nyugat szankciókat vezetett be Taskent ellen.

2007-től óvatos közeledés volt észlelhető az amerikai-üzbég viszonyban, mára pedig teljes az egyetértés. Üzbegisztán stratégiai helyzetét növeli, hogy az Afganisztánba haladó utánpótlás immár jelentős része északról érkezik, Üzbegisztánon át.

Az amerikai-üzbég kapcsolatok alakulását lakmuszpapírként jelzi, hogy az USA éppen milyen véleményt fogalmaz meg az üzbegisztáni emberi jogi helyzetről. Amikor az amerikai-üzbég kapcsolatok éppen jól állnak, akkor általában „javul” az emberi jogok helyzete a közép-ázsiai országban, de ha Taskent Moszkvához közelít, akkor az emberi jogok szénája is rosszul áll – jelezve a nyugati politika cinizmusát.

Karimov most éppen nem keresi Oroszország barátságát: Üzbegisztán, mint valami trójai faló, gyakorlatilag megbénítja az ODKB-t és elutasító a tervezett Eurázsiai Unióval szemben is.

 

7. Véglegessé vált a Nabucco és a Déli Folyosó bukása (?): Magyarország számára nemzeti érdek az orosz gáztól való függőség enyhítése, melyet a tervezett, Oroszországot délről megkerülő Nabucco gázvezeték révén kívánt hazánk megvalósítani. Egy korábbi magyar kormányfő reálisan „álomnak” nevezte a Nabuccót, amelynek még beszállítója sincs.

A Nabucco mellé teljes mellszélességgel felsorakozott az amerikai diplomácia is, amely szintén érdekelt abban, hogy az Európa és Oroszország közti együttműködésbe éket verjen. Épp ezért a Nabucco nemcsak gazdasági, hanem politikai érdekeket is megjelenített. A Nabucco azonban csak része a tervezett Déli Folyosónak, egy, Európát Közép-Ázsiával összekötő közlekedési és energetikai korridornak. Oroszország délről való megkerülése azonban csak a Kaukázuson, Európa puskaporos hordóján át lehetséges.

A Nabucco építése folyamatosan csúszik; Azerbajdzsán immáron nyíltan is kétségét fejezte ki, hogy érdemes-e részt venni ebben a vállalkozásban; Törökország hosszas huzavona után áldását adta az olasz-orosz Déli Áramlatra; egyre-másra tűnnek fel a Nabucco riválisai, és úgy tűnik, az mostanra amerikai támogatás is megrendült a Nabuccóban.

 

6. Zavargások Kazahsztánban: a hivatalos asztanai propaganda a nyugalom és stabilitás szigetének igyekezett feltüntetni Kazahsztánt, azonban a látványos makrogazdasági adatok és sok éves nyugalom mögé tekintve egyre nyilvánvalóbbá vált, hogy komoly – sokszor az ország szociokulturális sajátosságaiból megérthető - indulatok fortyognak a mélyben. A válságot jelezte, hogy idő feloszlatták a kazah törvényhozást, a Mazsiliszt, s muszlim szélsőségesek hajtottak végre terrortámadásokat az országban.

2011 nyarán sztrájkba kezdődtek a nyugat-kazahsztáni olajmunkások. Bár a hatalom ignorálta a sztrájkolókat, decemberben mégis elszabadult a pokol Zsanaozen városában, majd más kazahsztáni városokban is kidugta fejét az ellenzék.

Már-már attól lehetett tartani, hogy az arab tavasz megérkezett Közép-Ázsiába is, vagy egy újabb „színes forradalom” veszi kezdetét Kazahsztánban, ám a Nazarbajev-rezsim ugyanolyan határozottan lépett fel a tüntetések ellen, mint 2005-ben Iszlam Karimov Andizsánban. A hatóságok beavatkozása következtében 15 ember meghalt. Még most sem teljesen világos, mi történt Zsanaozenben, felmerült a külső – amerikai - beavatkozás lehetősége is, de annyi bizonyos, hogy a kazahsztáni autoriter rezsim eddigi legnagyobb válságával került szembe, akárcsak Belaruszban a Lukasenko-rezsim, s Oroszországban is megrendülni látszik a Putyin alkotta politikai szisztéma, amiről a következő részben szólunk.

 

 

Cimkék: posztszovjet térség, 2011
Országok: Észtország Lettország Litvánia Grúzia Azerbajdzsán Örményország Kazahsztán Üzbegisztán Oroszország
Megosztás:


 

Oroszvilag.hu | Impresszum  |  Kapcsolat