OROSZVILAG.HU


A kaukázusi válságok mozgatórugói

Címlap » Elemzések, interjúk
  |  2012-10-20 10:00:57  |  
Gerencsér Árpád

A kaukázusi válságok mozgatórugói

Konfliktusok hálózzák be a kaukázusi régiót

 A kaukázusi válságok mozgatórugói

 

 

Mihail Orlov tábornok szavai a mai napig nagyon helytállóak a Kaukázus térség meghódításával kapcsolatban; ezt a célt nem szuronnyal, hanem sokkal inkább türelemmel és felvilágosodással lehet elérni, de sajnos, országunk mindkettőben szűkölködik. A küzdelem nagy személyes előnyöket hozhat Jermolovnak, de semmit sem ad Oroszországnak.[1]

Az orosz elit egy része azt gondolja, hogy akkor teljesíthetők legjobban az orosz államérdekek és biztonsági feladatok, ha a szomszédos államok függetlenek, sikeres gazdasággal rendelkeznek, területi integritásuk sértetlen és legalább semlegesek Oroszország irányába. Az ilyen államok láncolata megvédheti Oroszországot a destabilizációtól, amely a mozlim országok felől érkezhet. Ezt legjobban úgy érheti el Moszkva, ha aktívan részt vesz a békefenntartó műveletekben és bármely katonai eszközzel előmozdítja a stabilitás és gazdaság növekedését a Kaukázus térségben. Ez a felfogás abból ered, hogy Moszkva végérvényesen elfogadja a Szovjetunió megszűnését és belátja, hogy a korábbi nagyhatalmi politikát csak ilyen módon tudja újra gyakorolni a régióban. A másik felfogás szerint csak a régi rendszer helyreállításával lehet a korábbi stabilitást helyreállítani, ami Oroszország birodalmi jellegének hangsúlyát helyezi előre.[2]

Oroszországot fenyegető külső fegyveres agresszió esélye nem áll fenn. A szovjet időkből örökölt feszültségek azonban jelentős belső feszültségek forrása. A külső katonai támadás valószínűsége a bipoláris világrend felbomlását követően megszűnt.[3] A helyükbe olyan nem hagyományos veszélyek léptek, amelyekre a szovjet időkben, csak 90 után kellett felkészülnie az orosz vezetésnek.

A Kaukázus térség társadalmi-gazdasági fejlődésének egyik legnagyobb akadályozó oka a fegyveres válság. A fegyveres válságok a XX. század utolsó évtizedében hihetetlen erővel, pusztítással söpörtek végig a térségen. A Vörös Hadsereg jelenléte egészen a kilencvenes évek elejéig megakadályozta a feszültségek felszínre törését, és fegyveres konfliktussá fejlődését. Ahogy a nagyhatalmi felügyelet megszűnt, a feszültségek fegyveres konfliktusok sorozatában került felszínre, és többségük a mai napig megoldatlan (csak tűzszüneti megállapodás van).

A kaukázusi válságok oka nagyon összetett, amelyet elsősorban a kulturális különbözőség, a történelmi sérelmek, a felgyülemlett feszültségek, az identitás, illetve a belső társadalmi feszültségek generálnak. A válságokban az egyes tényezők jelentősége különböző, nem lehet azt mondani, hogy csak egy ok van.

A Szovjetunió felbomlása utáni hét évet az államok közti válságok (örmény-azeri háború), etnikai válságok jellemezték (grúz-abház, grúz-dél-oszét, csecsen-orosz). Ezekhez társult a gazdaság összeomlása, a helyi és központi hatalom gyengesége és a válságok miatti jelentős menekült hullámok kialakulása. Ezeket kiegészítette a nagyfokú fanatizmus, fegyver- és drogkereskedelem, terrorizmus, amelyek nagy hullámai árasztották el Nyugat-Európát.[4] Örményország elnöke Levon Ter Petroszjan a saját hatalmának megerősítésére használta az ország erőforrásait. Azerbajdzsánban és Grúziában a Szovjetunió felbomlása után olyan emberek kerültek vezető pozícióba, akik a szovjet rendszerben vezető szerepet töltöttek be.[5]  

A Kaukázus térségben a többnyelvűség, a folyamatos be- és kivándorlás, a hegyek védelme, a nomád törzsek és modern világ hagyományainak keveredése, a számos etnikum keveredése alkotja a sajátos társadalmat, kultúrát. A kaukázusi államokat nagyfokú nacionalizmus jellemzi, amely azonban sokszor pontosan ellent mond annak, amit képviselnek. Ilyen eset a Gamszakhurdia vezette Grúzia a 90-es évek elején, amely katonai vereségbe és polgárháborúba vezetett. [6]

A kulturális különbözőség konfliktusok sorozatát eredményezte már eddig is a térség népeinek. A kulturális különbözőséget az 1944-es deportálások során is kihasználták. Az 1942-es nagy nyári német offenzíva egészen a Kaukázusig jutott. A német csapatok közeledtének hírére lázadás tört ki a térségben a szovjet uralom ellen. A németek visszavonulása után Sztálin a kollektív bűnösség elve alapján döntően mozlim népeket telepítetett ki Kazahsztán és Kirgizisztán száraz sztyeppéire. A deportált ingusok vagyonát oszétok kapták. A kitelepítések lényegében a teljes karacsáj, balkár, csecsen és ingus népesség deportálásával jártak. 1943/44-ben 69 267 karacsájt, 387 229 csecsent, 91 250 ingust és 37 044 balkárt deportáltak, keletre.[7] A kitelepítések során a halálozási arány a következőképpen alakult: karacsájok 36%, csecsenek 23%, meshketi törökök 20%, kalmükök 15%, ingusok 9%.[8] A russzifikáció során nagyon sok oroszt telepítettek a szovjet tagköztársaságokba. Sztálin halála után a deportáltak hazatértek, de földjeik más tulajdonában voltak. A Szovjetunió felbomlása után a deportálás, a szovjet elnyomásból fakadó gyűlölet, az oroszok jóléte, uralmi helyzete miatt a gyűlölet lángra kapott és pusztító erővel söpört végig az egész Kaukázus térségen. Az oroszok menekültek, menekülnek, a keresztények és mozlimok össze-össze csapnak (pl. örmények-azerik, ingusok-oszétok). Ezeknek a válságoknak a jellemzője, hogy rövid ideig tartanak, nincs béke, csak fegyverszünet, intezításuk nagy. Az ilyen jellegű konfliktusokat Brzezinski törésvonal háborúknak (fault line wars) nevezi.[9] Azonban fontos megjegyezni, hogy válságok kialakulnak az egyes kultúrához tartozó csoportok, népek között is (pl. dagesztán-csecsen, csecsen-ingus, grúz-dél-oszét, csecsen klánok egymás között).  

A válságok újabb okaként merült fel a gazdasági visszaesésből fakadó kilátástalanság, a szegények-gazdagok közti hatalmas szakadék, és az oroszok magasabb életszínvonala miatt egyre nagyobb a feszültség a társadalmon belül és a kultúrák közt.

A sok etnikum miatt a szeparatista mozgalmaknak nagy jelentősége van. A szovjet időszakban a Moszkvában meghúzott határok nem vették túlzottan figyelembe az etnikai hovatartozást, így ennek öröksége miatt számos konfliktus fog még kialakulni a térségben. A vegyes etnikai szerkezet miatt a határok meghúzása nehéz feladat. További sérelmek alapját szolgáltatta, amely területi követelések formájában jelenik meg napjaikban (pl. Javakethi, Hegyi-Karabah).[10] Ezekben a konfliktusokban nem csak a keresztények akarnak elszakadni mozlim államtól (karabahi örmények Azerbajdzsántól), hanem keresztény államtól is el akarnak szakadni szeparatista tartományok (abházok, oszétok Grúziától). A hegyi népek mindig is a nagy önállóságukról, függetlenség utáni vágyukról voltak híresek. Nem fogadtak el egyetlen uralkodót sem, aki parancsolni akart nekik. Csak erőszakkal hódoltak be a felsőbb hatalomnak (oroszoknak). Ez az egyik mozgató rugója a Kaukázus térség északi részében a válságoknak (pl. Csecsenföld). Az irredentizmus, a szeparatizmus, az etnikai törekvések, határviták, a történelmi sérelmek és a sérült nemzeti érdekek vezettek a legtöbb esetben a háborúkhoz.

A Kaukázus térségének északi részében a terrorizmus az orosz biztonságra nézve is jelentős kihívást jelent. A 90-es évek közepén jelent meg a csecsen terrorizmus, amely eredménye és része volt már az első csecsen háborúnak. A Kaukázus térség északi részének egyéb részein végrehajtott terrorista eseményeknek etnikai oka van; katonai ellenőrzőpontok, magasabb rangú hivatalnokok, klánok közti leszámolás. Az orosz vezetők azzal vádolják a törököket, hogy támogatást nyújtanak a szeparatistáknak. Ankara tagadja, hogy ez így lenne, de orosz hivatalos szervek szerint nem állami szervek adják a támogatást, de az állami vezetés tudtával.[11]

A regionális szeparatizmus alapvető okai általánosan a következők:


a)  Emberi beállítottság;
b)  Nemzeti elnyomás, népirtás a múltban;
c)  A nemzetiségi politika hibái;

d) Az etnikai csoportok elitjeinek érdekkülönbségei; 

e)  Karizmatikus vezető felbukkanása;
f)  A természeti forrásokból egyenlőtlen részesedés;
g)  Gazdasági önellátás;
h)  Alacsony képzettségi szint, ugyanakkor magas népességnövekedési ráta;
i)  Természetföldrajzi sajátosságok (hegyvidék, sziget, félsziget, sivatag stb.);
j)  A területi viták;
k)  Az évek alatt felhalmozott fegyverek;
l)  A menekültek, mint destabilizáló tényező;
m) A vallási szélsőség terjedése (elsősorban a vahabbizmus);
n) A nemzetiségek, azon belül az oroszok aránya;

o) A gazdasági visszaesésből adódó kilátástalanság;

p) Vallási köntösbe bújtatott hadurak összecsapásai;

q) Nagyhatalmak céljaik eléréséhez felhasználják az egymással szemben álló csoportokat;

r) Helyi hagyományok (pl. vérbosszú).[12]

A térség eltartó képességét jelentősen meghaladó népességgel rendelkezik. A népességszaporulat miatt ez további veszélyként fog jelen lenni, amelynek jelei már most mutatkoznak. A népesség eltartása, élelmezése komoly problémaként fog a vezetőkre nehezedni, ami a társadalmi ellentéteket is kiélezi. A változó demográfiai viszonyok miatt jelentős konfliktusok várhatók a jövőben. Az egyénnek, és nagyobb méretben a népnek szüksége van élettérre, amely megváltozik a demográfiai viszonyok változásával. A mozlimok egyre sűrűbben laknak ugyanakkora területen, mint 50 évvel ezelőtt, és egyre nagyobb a feszültség emiatt. A keresztények fogynak, a területeiket kezdik elfoglalni a mozlimok. A kulturális szokások különbözősége, az élettér beszűkülése, a néphez tartozó területek elvesztése miatt előbb-utóbb jelentős fegyveres konfliktusok várhatók a Kaukázus térségben.

Az i.sz. IV.-V. századtól, a nagy népvándorlások kezdetekor a Kaukázus térség északi előterében élő kis népeket a hegyek biztonságosabb részeire kényszerítették a nyugat felé tartó nagy törzsek, népek. A Kaukázustól délre eső területeken élő kis népek a perzsa, török uralom elől menekültek a hegyek felé. A bennszülött, illetve hosszabb ideje a Kaukázusban élő népek területére érkeztek a bevándorlók, akik elfoglalták a helyüket, más kultúrával rendelkeztek. Ez volt az első jelentősebb időszaka a konfliktusoknak, amelyek a különböző kultúrájú népek között zajlott. Ettől kezdve a térség népei között soha nem volt igazi béke, csak tűzszünet. A megváltozott élettér belső feszültségeket is keltett a bennszülött népek közt, és a torzsalkodások folyamatosak lettek (ezt a szokások, tradíciók is fokozták). A kutatások eddig nem szenteltek figyelmet a kultúrák életterére, és ezek megváltozásából fakadó konfliktusokra.

A társadalmon belüli feszültség egyre növekszik a térség nemzetiségei között. Azerbajdzsánban a Hegyi-Karabahból származó azeri menekülteket nem nézi jó szemmel a többi azeri. A menekülteket az állam ellátja, eltartja, míg a többi azeri nem kap ilyen kiváltságot, így a felgyülemlő harag ezekre a menekültekre fog zúdulni, ha nem kezelik időben a menekültkérdést.[13]

A térség népeinek identitása eltérő, amelynek jelei a kaukázusi válságokban is megmutatkoztak. A keresztények is, és a mozlimok is elsősorban a vallásukkal, kultúrájukkal azonosítják magukat, de a történelmi fejlődés, az eredet különböző hatást gyakorolt az identitásukra. Az identitáshoz, történelmi fejlődéshez tartoznak az „ősi szálláshelyek, szállásterületek” legendája (pl. az örményeknél Hegyi-Karabah, oszétoknál Prigorodnyij körzet), amelyek más kultúrájú népek területéhez tartoznak napjainkban. Az identitás az egyes válságokban nagy jelentőséggel bír. A harcoló felek támogatásában az azonos kulturális hovatartozás fontos (a karabahi háborúban az oroszok az örményeket támogatták a konfliktus második szakaszában, a kulturális hovatartozás alapján; Törökország ilyen alapon támogatta Azebajdzsánt). Azonban Irán jelentős fegyverszállítmányokkal látta el Örményországot, annak ellenére, hogy eltérő kultúrához tartoznak. Ennek oka, hogy Teherán a közel 30 milliós azeri kisebbség, akik Észak-Iránban élnek. A fegyveres konfliktusokban az erősebb identitás előnyt jelentett (az azerik vereségének egyik oka a gyenge identitás volt a karabahi háborúban, holott közel háromszoros túlerőben voltak az örményekkel szemben).[14] Az identitás jelentős forrás Grúzia belső konfliktusaiban is. A grúzok klánszövetséget alkotnak, identitásuk nem volt olyan erős, mint az oroszok által támogatott abházoknak, oszétoknak. Örményország egységes nemzeti identitással rendelkező nemzet volt a függetlenség után. Ter Petrosszian megpróbált orientálódni Törökország felé, ami a nemzeti érzelmeket jelentősen sértette. Ez ellene volt a hagyományos örmény irányzatnak, amely mindig is Moszkvát részesítette előnyben. Már kezdetektől fennállt a dilemma; anektálni Hegyi-Karabahot, vagy elismerni a függetlenségét?[15] Az azeri identitás sokkal gyengébb volt, amelynek az egyik oka, hogy az ország területe a történelem során eltérő befolyás alatt állt; északon orosz, a többi részen perzsa. Erős identitással rendelkező etnikailag homogén állam, amely katonai győzelmet is köszönhet ennek; Örményország. Gyenge identitással rendelkező, etnikailag megosztott állam, amely gyenge államot és katonai vereséget köszönhet ennek; Azerbajdzsán.[16]

Oroszország azzal vádolta a törököket és más nyugati államokat, hogy kihasználják a térségbeli konfliktusokat saját érdekeik erősítése érdekében. Különösen a Kaukázus térség északi részében erős a gyanú, amely nagyon érzékenyen érinti Moszkvát. Moszkva évszázadok óta alkalmazza a „divide et impera” politikáját, amelyet most ő ellene vetettek be más hatalmak.[17]

A 90-es évek közepén orosz szakértők elkészítették a válságok fő okainak elemzését. 1998 elején Igor Szergejev védelmi miniszter azt nyilatkozta, hogy „Oroszországnak nem kell szembenéznie jelentős fegyveres konfliktussal az elkövetkező 5-10 évben”. Azonban kihangsúlyozta, hogy az iszlám szélsőségek megerősödésével jelentős veszélyforrás keletkezik a Kaukázus térségben, és az alábbiakban foglalható össze az oroszok szerint;[18]iszlám szélsőség; az iszlám fundamentalizmus nem egyenlő az iszlám szélsőséggel. 1994-ben a Jevgenyij Primakov vezette SZVR[19] jelezte az iszlám szélsőségek növekedését az orosz határok közelében.[20] Az elemzők kihangsúlyozzák, hogy Oroszország iszlám többségű területein is növekedhet a feszültség, megpróbálhatják megszerezni a hatalmat (pl. Tatárföld).[21] Az iszlám többségű államok területén állomásozó orosz katonaság ellenszenvet vált ki a mozlimokból. Így a katonai jelenlét fenntartása veszélyesebb és kényesebb feladat.[22] Észak-Kaukázus; orosz hírszerző források a csecsenföldi gerillák számát 1998-ban 10 000 főre, a csecsen kormány katonák számát 10 000 főre becsülték, míg 40 000 főnek lehet fegyvere.[23] További 10-12 000 fő fegyveres gerillával számolnak az elemzők, amennyiben a harcok Dagesztánra is átterjednek.[24] Ezzel szemben 16 000 fős orosz katonai és további 5 000 fős dagesztáni önvédelmi erő áll szemben. Szalman Raduljev harctéri parancsnok olyan terveket fogalmazott meg, hogy a független Csecsenföldnek tengeri kapcsolattal kell rendelkeznie a Kaszpi-tengeren keresztül, amit a független Dagesztánon keresztül akartak megvalósítani.[25]Ramzan Abdulatipov, korábbi miniszterelnök helyettes kijelentette, hogy „a Kaukázus nagyhatalmak ütközőzónája”, amelyben elsősorban az energiaforrásokért zajlik a küzdelem. Anatolij Kulikov, korábbi orosz belügyminiszter 1998-ben kijelentette, hogy külföldi szélsőséges szervezetek és speciális szolgálatok eltökélt szándéka, hogy Oroszországtól megszerezzék a térség egyedülálló geostratégiai helyzete feletti uralmat.[26]

A konfliktusok gyökerei mélyre nyúlnak, és sokszor a történelem homályába vesznek. Az egyes konfliktusok okai a következők;

1) grúz – orosz. A válság igazi okát a dél-oszétokkal kapcsolatos okok adják. A dél-oszétok egy része rendelkezik orosz állampolgársággal is. Az oroszok, mint szakadár tartományt, felhasználják Grúzia belső egységének gyengítéséhez. A dél-oszétok támogatása, valamint az ellenük elkövetett grúz akciók okot szolgáltattak az orosz intervencióra. Az orosz külpolitikai és katonai doktrína kimondja, hogy az orosz állam megvédi állampolgárainak életét és értékeit, akár katonai eszközökkel is, ha azt veszély fenyegeti.  Erre alapozta Moszkva a tevékenységét. Kiegészíti a két nép közti feszültségek forrását az a tény is, hogy Moszkva már a XVI. század óta elnyomás alatt tartotta a grúzokat.

2) örmény – azeri. Hegyi-Karabahot az örmények ősi szállásterületnek tekintik, és mint ősi magterület, igényt tartanak rá. Az örményeket számos genocídium érte a történelem során, mivel gazdag kereskedők voltak, és számos atrocitásnak voltak kitéve, köztük az azerik részéről is.

3) abház-grúz. Grúzia szakadár tartománya, amelyet a többségben lévő abházok laknak. A Szovjetunió évei alatt húzták meg a határokat, és ennek során Grúzia része lett Abházia is.

4) grúz – adzsár. Az adzsárok mozlimok, és többséget alkotnak Grúzia délnyugati részén. Szaakasvili elnök hatalomra kerülése után rövidesen visszaszerezte az ellenőrzést a tartomány felett.

5) ingus – észak-oszét. Az oszétok szeretnének egységes államot alkotni. A sztálini időszakban a határok meghúzásával szétszakították őket. Prigorodnyij tartományért zajlik a két nép közt a küzdelem, valamint azért mert az 1942-ben kirobbant kaukázusi felkelés leverésében az oszétok a szovjeteket támogatták, és ennek jutalmául a deportált ingusok helyére oszétokat telepíttek (az oszétok elfoglalhatták a deportált ingusok ingatlanjait). Az 1953-as amnesztia során az ingusok is hazatérhettek, azonban a házaikban oszétok laktak. A Vörös hadsereg megakadályozta, hogy harcok robbanjanak ki, de a Szovjetunió felbomlása után azonnal nagyon heves, véres harcok robbantak ki.

6) csecsen – ingus. A csecsenek szélsőségessége miatt összecsaptak egymással. Az Icskéria Köztársaság csecsen irányítását, kegyetlenségét nem akarják elfogadni az ingusok, és szembeszálltak a csecsenekkel.

7) csecsen – dagesztáni. A csecsenek kegyetlensége miatt a dagesztániak sem fogadják el őket. A második csecsenföldi háború is azért robbant ki, mert a csecsenek betörtek Dagesztánba, és összecsaptak a helyiekkel.

8) csecsen – orosz. Évszázados konfliktus, amelynek oka, hogy a bennszülött csecsenek soha nem fogadták el senkinek a fennhatóságát. A csecsenek folyamatosan harcoltak az oroszokkal. A csecsenek közti feszültség is növekszik, mivel a szélsőséges vallási nézeteket valló vahabbiták, valamint a klánok, hadurak közti összecsapások miatt a lakosságnak elege van a harcokból. Sok csecsen támogatja az orosz csapatokat a szélsőségesek elfogása érdekében.

9) Kabardok – balkárok, karacsájok – cserkeszek. Nem akarnak egy államban lakni a kabardok és balkárok, valamint a karacsájok és a cserkeszek. Ez a sztálini határok meghúzásának eredménye. Harcok még nem robbantak ki, de a feszültség egyre növekszik.

10) Dagesztán. A harmincöt népcsoport által alkotott Dagesztánban a feszültség növekszik a népcsoportok között. Ebbe a csecsenek által végrehajtott támadások nem tartoznak bele.

11) Sztavropoli-határterület és Krasznodari-határterület. A sok etnikai csoport miatt növekszik a feszültség, elsősorban a kulturális különbözőség miatt.[27]

Az oroszok jobban éltek mindig is, magasabb volt az életszínvonaluk, ami további feszültséget szült. A Szovjetunió felbomlása után az ellenszenv velük szemben általánosan nagy volt, nem állt rendelkezésre az az erő, ami megvédje őket a helyiek haragjától. Az oroszok elvándorlása általános volt, és a fegyveres konfliktusokkal párhuzamosan zajlott le ez az orosz exodus.

 

Felhasznált irodalom

-        Brzezinski, Zbigniew: A nagy sakktábla – Budapest, Európa Kiadó, 1999 – ISBN 963 07 6533 0;

-        Ferguson, Niall: A világ háborúja – a gyűlölet évszázadának története – Penguin Books Ltd., Scolar Kiadó – Budapest, 2008 – ISBN 978-963-244-060-6

-        Furman, Dimitrij: The dynamic of the Karabakh  comflict, in Crisis Management in the CIS, 1997., p.42.

-        Horváth Csaba: Etnikai változások a Kaukázus térségében 1860-1960 között, in www.southeast-europe.org/pdf/06/DKE_06_M_K_HCB.pdf, p.18., 2011-11-20

-        Jurlov, Felix: Chechnya: Neither peace nor war, Analysis of current events, vol.10, no.3-4, 1998. március-április, p.18.

-        Kalinina, Irina: Moszkovszkij Komszomolec, 1998. május 26., in FSU 15 Nations, 1998 május, p.43.

-         Matveeva, Anna: The South Caucasus: Nationalism, conflict and minorites – MRG, United Kingdom, 2002 – ISBN 1 8976 93 44 3;

-         Meier, Andrew: Csecsnföld - Egy konfliktus mélyén, Európa Könyvkiadó – Budapest, 2005 – ISBN 963 07 7793 2

-         Menon, Rajan – Fedorov E., Yuri – Nodia, Ghia: Russia, the Caucasus and the Central Asia – The 21th century security enviroment, EastWest Institute, M.E. Shape – Armonk, New York. 1999 – ISBN 0-7656-0433-7;

-         Mező Ferenc: A Kaukázus a Szovjetunió összeomlása után, in http://www.magyarszemle.hu/szamok/2000/4/a_kaukazus, 2007-12-11;

-         Mikojan, Sergej: Russia, the US and regional conflict in Eurasia, Survival, vol.40, no. 3., 1998 tavasz, p.121.

-         Nagy László: Azerbajdzsáni helyzetkép, in http://www.zmne.hu/kulso/mhtt/hadtudomany/2006/3/2006_3_8.html, p. 14., 2008-01-04;

-         Ronald, Suny: Az etnikai konfliktusok története a kaukázusontúli köztársaságokban – Szovjet Füzetek X. – Magyar Ruszisztikai Intézet – Budapest, 1993 – ISBN 963 7730 10 9;

-         Rossziszkaja Gazeta, 1994. szeptember 22., p.44.

-         Splidsboel-Hansen, Flemming: The officinal Russian concept of contemporary Central Asian Islam: the security dimension, Europe-Asia Studies, vol.49, no.8, 1997, p.1503-06.

 

 



[1] Meier, Andrew: Csecsenföld-Egy konfliktus mélyén, Európa Könyvkiadó – Budapest, 2005 p.74-75.

[2] Menon: Russia, the Caucasus and the Central Asia – The 21th century security enviroment, EastWest Institute, M.E. Shape – Armonk, New York. 1999,p.179.

[3]  i.m.p., p.226.

[4]  i.m.p., p.150-151.

[5] Menon: Russia, the Caucasus and the Central Asia – The 21th century security enviroment, EastWest Institute, M.E. Shape – Armonk, New York. 1999,p.151.

[6]  i.m.p., p.155.

[7] Horváth Csaba: Etnikai változások a Kaukázus térségében 1860-1960 között, in www.southeast-europe.org/pdf/06/DKE_06_M_K_HCB.pdf, p.16.

[8] Ferguson, Niall: A világ háborúja – a gyűlölet évszázadának története, Scolar Kiadó, p.218.

[9] Brzezinski, Zbigniew: A nagy sakktábla – Budapest, Európa Kiadó, 1999;

[10] Ronald, Suny: Az etnikai konfliktusok története a kaukázusontúli köztársaságokban – Szovjet Füzetek X

[11]  i.m.p., p.232.

[12] Mező Ferenc: A Kaukázus a Szovjetunió összeomlása után. in http://www.magyarszemle.hu/szamok/2000/4/a_kaukazus, valamint saját kiegészítések.

[13] Nagy László: Azerbajdzsáni helyzetkép, in http://www.zmne.hu/kulso/mhtt/hadtudomany/2006/3/2006_3_8.html, p.6.

[14] Matveeva, Anna: The South Caucasus: Nationalism, conflict and minorites; MRG, United Kingdom, 2002;

[15]  i.m.p., p.158-159.

[16]  i.m.p., p.148.

[17] Furman, Dimitrij: The dynamic of the Karabakh  comflict, in Crisis Management in the CIS, 1997., p.42.

[18] ITAR-TASSZ, Moszkva, ezt idézték a BBC Monitoring International Reports-ban, 1998. január 9.

[19] Szluzsba Vnyesnyej Razvedki (SZVR) – Belső Felderítési  Szolgálat. Orosz hírszerzés, a KGB  egyik utódszervezete.

[20],Rossziszkaja Gazeta, p.44., 1994. szeptember 22.

[21] Mikojan, Sergei: Russia, the US and regional conflict in Eurasia, Survival, vol.40, no.3, 1998 tavasz, p.121.

[22] Flemming Splidsboel-Hansen: The officinal Russian concept of contemporary Central Asian Islam: the security dimension, Europe-Asia Studies, vol.49, no.8, 1997, p.1503-06.

[23] Felix Jurlov: Chechnya: Neither peace nor war, Analysis of current events, vol.10, no.3-4, 1998. március-április, p.18.

[24] Irina Kalinina, Moszkovszkij Komszomolec, 1998. május 26., in FSU 15 Nations, 1998 május, p.43.

[25] Menon, Rajan – Fedorov E., Yuri – Nodia, Ghia: Russia, the Caucasus and the Central Asia – The 21th century security enviroment, EastWest Institute, M.E. Shape – Armonk, New York. 1999, p.47.

[26]  i.m.p.,p. 48.

[27] Saját csoportosítás a konfliktusok okairól.

 

Cimkék: Kaukázus, konfliktusok
Országok: Grúzia Azerbajdzsán Örményország Oroszország
Megosztás:


 

Oroszvilag.hu | Impresszum  |  Kapcsolat