OROSZVILAG.HU


Az orosz irodalom margójára

Címlap » Elemzések, interjúk
  |  2013-07-06 11:31:09  |  
Szőnyi Judit

Az orosz irodalom margójára

Az európai politikából kimaradva robog előre Oroszország

 Az orosz irodalom margójára

 

Az orosz társadalommal, magával Oroszországgal egyelőre csupán a filmvásznon vagy régi könyvek kopott papírjain volt szerencsém találkozni. Azonban itt is egy régen elveszett fajta világgal, ahol még bálokat tartottak, és a férfiak párbajoztak a hölgyek becsületéért. Ismerek oroszokat, olyanokat, akik megcsalták a férjüket, majd a vonat elé ugrottak, olyanokat, akik belefulladtak a saját nihilizmusukba, és sosem jutottak el Moszkvába, vagy olyanokat, akik egy elkövetett gyilkosságért sokáig kénytelenek számolni lelkiismeretükkel.

Én ezeket az oroszokat ismerem, hála az irodalom óráknak, és a moziknak. Valamiért ugyanis vannak olyan történetek, melyeket még Hollywood sem tud elfelejteni, és érdemesnek találja őket arra, hogy újra és újra filmvászonra helyezze cselekményüket.

Az én generációm számára ezt jelenti Oroszország. Bár meghallgatjuk nagyszüleinket, szüleinket, kívülről tudjuk már a történeteiket a rendszerváltozás előttről és ’56-ról. Mégsem azonosítjuk azokat az oroszokat, a ma élő oroszokkal. (Megjegyzendő, hogy visszafelé ítélkezni különben sem érdemes!)

Számomra egy orosz nem jelent többet, mint egy német vagy egy angol. Messzi ország, rengeteg csodálatos látnivalóval. Nem tudom, hogy milyen az orosz ember, ahogyan az orosz sem tudhatja, hogy én milyen vagyok. Természetesen vannak sztereotípiák a különböző nemzetekről, ahogy többek között az oroszokról is, amiket már magam is hallottam. Az orosz állítólag nagyon szereti, hogy ha megmondják neki, hogy mit csináljon. Az orosznak szüksége van egy erős irányító kézre, aki vezetőként teszi pórázra, és húzza maga után az élet rögös útján. Ezen kívül az orosz ember durva, erőszakos humorral, és előszeretettel iszik vodkát. Utóbbit állítólag azért, mert nem akar megfagyni, sőt ebbéli aggodalmából kifolyólag, még kiskorú gyermekét is leitatja egészen óvodás kortól.

De, ahogy általában az összes ilyen tulajdonság, amelyet egy nemzetnek általánosítunk, téves. Nem is lehet igaz, hiszen annyi vodka a világon nincs, amennyit a közhiedelem szerint az oroszok elfogyasztanak. Minden nemzetnek megvan a saját, különös kultúrája, melyet talán nehezen értelmezhetünk, hiszen nem élünk ott, nem ismerjük a szokásokat, hagyományokat, történelmet. Talán felkapjuk a fejünket, amikor egy-egy érdekes szokásról hallunk, de nem ítélkezhetünk, mert nincs jogunk hozzá.

A magyarok talán azért ítélik el az oroszokat, mert történelmünk egy máig vitatott időszaka erősen hozzájuk kötődik. Ez persze nem azt jelenti, hogy a ma élő oroszokat kellene bármiért is hibáztatnunk. Sőt! Visszafelé mutogatni számomra sosem jelentett előrelépést. Illetve az sem szerencsés, ha bármilyen párhuzamot felállítunk egy bizonyos, a múltban hibás cselekedeteket elkövetett társadalmi réteg, és egy ma élő nemzet fiai és lányai között.

Az oroszok bármilyen rögös úton haladnak pórázzal a nyakukban, bármennyi liter vodkával a gyomrukban, jól csinálják, amit csinálnak. Számomra egy európai politikából tudatosan kimaradó hatalmas országot jelent, amely sikeresen robog előre. Szentpétervár és Moszkva a turisták kedvelt célpontja. No, és persze azon is elgondolkodhatnánk, hogy miért akar egy világhíres francia színész állampolgár lenni.

Bármilyen sztereotípiát, általánosítást elítélek, mert ezek általában a szélsőséges, radikális nézeteket valló személyek üres luftballonja, melyet kénye kedve szerint dobálhat, és igény szerint vezetheti meg vele a befogadó közönséget. Én kíváncsi vagyok Oroszországra, egyszer szeretnék is eljutni, de amíg ez nem sikerül, addig Anna és Vronszkij gróf románcának ellenzője leszek. Mert őket legalább ismerem, és erről legalább lehet véleményem…

 

 

Cimkék:
Országok: Oroszország
Megosztás:


 

Oroszvilag.hu | Impresszum  |  Kapcsolat