OROSZVILAG.HU


A jó, a rossz és a furcsa

Címlap » Elemzések, interjúk
  |  2013-07-28 11:04:42  |  
Kuffler Márton

A jó, a rossz és a furcsa

Tömegkultúra és sztereotípiák

 A jó, a rossz és a furcsa

Minden filmnek, minden történetnek megvannak a maguk érdekes szereplői, akárcsak a népmesék archetípusai az ősidők óta. A cím három figurája is jellemzően ilyen, még akkor is, ha Sergio Leone legendás művének Jee-woon Kim-féle átdolgozásáról van szó. A koreai rendező persze ugyanúgy megteremtette a szereplők körülötti hangulatot, „főellenségként” pedig nem más, mint a megszálló japán hadsereg kapott helyet. Ez a momentum pedig esetenként szintén része a távol-keleti, főleg kínai filmeknek (leghíresebb aYip- man sorozat.) A második világháborúban történt és azt megelőző atrocitások fényében ez nem kifejezetten meghökkentő, elég szétnéznünk saját házunk táján, hogy a történeti sérelmek mai napig élő, alkotásokban megjelenő példáival találkozzunk, akár mindkét oldalon. De milyen szerepe van annak, hogy ezen alkotások (könyvek, filmek akár számítógépes játékok) adott eseményeket elevenítenek fel, és többé-kevésbé megalapozott sztereotípiák alapján alkotnak meg bizonyos nélkülözhetetlen, adott nemzetiségű szereplőket-kifejezetten: az orosz szereplőket.

Általában a különböző történetekben szükség van egy jó és egy gonosz főszereplőre, akik körül két oldal csoportosul. Ezen oldalakon belül is vannak eltérő szereplők, akik „identitásukról” megfeledkezve a jó vagy a rossz ügyhöz pártolnak, s így lesznek a főhős segítői vagy árulói. Mindezen egyszerű tények a filmek és (felnőtteknek szánt) mesék világában azonban több csavaron is áteshetnek, hiszen rengeteg rejtett jelentés bújik meg ezen alkotásokban. A hidegháború éveiben készült kémfilmek, vagy épp Tom Clancy-regények kedvenc főellenségként egyértelműen a szovjet-blokkot állította be. A világuralomra törés, mindenen átgázolás és hasonló „kellemes” tulajdonságok, amikkel az oroszokat felruházták, nem könnyen kitörölhetők a köztudatból, főleg ha a tömegmédián keresztül plántálják be őket. Változott-e manapság ez a kép, vagy még mindig a világbékét fenyegető „ősellenségként” állítják be a szórakoztató műfajok az orosz népet. Akkor itt álljunk meg egy pillanatra, hogy magamba köthessek. Egy adott hatalom törekvéseinek megtestesítői és a hatalom alá „besorolt” embertömegek közé sosem tehetünk egyenlőségjelet. Kiváltképp igaz ez Oroszországra, ahol még a 19.századi magyar utazók is különbséget tettek a korrupt hivatalnokrendszer, a cári hatalom mindenre kiterjedő hatása és a köznép között. A James Bond filmek sem a 007-esre vodkamámorban rátörő muzsikokat ábrázolják, szintén kémek, a KGB tagjai ellen küzd a főhős. Visszakanyarodva a távol-keleti példához, Jet Li Tomboló ököl című klasszikus feldolgozásában, ahol szintén a japán hadseregre kerül a főellenség szerepe, nem a japánokat, mint embereket ítélik el. A főhős korábban japán egyetemen tanult, és ottani oktatójával, bár megküzd, békében válnak el (ugyanez a mester pedig megtagadja a japán hadsereg vezetőjének parancsát.) Alapvetően tehát inkább adott nemzetek törekvései (mint Japán offenzívája Kína és Korea ellen, vagy a Szovjetunió fenyegető hatalma és igényei) kerülnek itt a középpontba.

Persze naiv dolog lenne azt gondolni, hogy ennek ellenére nincs ilyen hatása a tömegmédia ezen alkotásainak, és hogy a készítők ne tudnának róla. Célnak viszont pont az említett karakterek létezése miatt nem gondolnám. Mindig vannak „jók” is a „rossz” táboron belül, illetve fordítva. A különböző népek szerepei pedig erősen változhatnak, hiszen új hatalmak tűnnek fel, akikre szintén ellenségképet kell gyártani-az egész világ ellen azonban nem harcolhat egy nemzet. Főleg nem a filmjeiben, már csak azért sem, mert akkor pont ő lenne az, aki a világgal szembe megy. Ezért lehetséges az, hogy az oroszok a filmvásznon vagy manapság a számítógépes játékok világában mondhatni „megszelídültek” Egyrészt sokszor az orosz titkosszolgálat helyét a maffia veszi át-egy bűnszövetkezetre pedig semmiképp sem tekinthet az ember az ország legitim valójának részeként. Persze az oroszok még mindig nagyok és erősek, meg persze brutálisak is, de más színezetet kap így a történet. Többször orosz és amerikai hősök kézenfogva győznek (vagy az orosz meghal, de hát áldozatok mindig kellenek...). Inkább az arab világ vagy Észak-Korea felé, esetleg Kínára helyeződik a a hangsúly, ha ellenséget kell találni a mai világban.

És itt érnénk az okfejtés végére, feltéve a kérdést: akkor az oroszok megszűntek ellenségnek lenni, és mostantól barátok? A válasz természetesen: nem, semmiképp. Visszakanyarodva a nép-hatalom ábrázolása közötti különbséghez, pontosan a kettő közötti különbségtétel-legyen az jól látható vagy rejtett- teszi lehetővé, hogy a már kialakult képet változtassák anélkül, hogy a visszatérés lehetőségét is fenntartsák. Hiszen a hatalom változásával, szükség szerint találhatnak új gonoszokat az alkotók. Viszont, mivel már adottak azok a sztereotípiák, amiket a korábbi alkotások (vagy akár évszázados hagyomány-mint az oroszok és az ivás és a militarizmus összekötése-elég csak a mai internetes „mémekre” nézni) elhintettek, a politikai színtér változásaival bármikor újra előrántható a zsebből a „törtető orosz hatalom” réme.

Cimkék:
Országok: Oroszország
Megosztás:


 

Oroszvilag.hu | Impresszum  |  Kapcsolat