OROSZVILAG.HU


Ukrajna választás után, választás előtt

Címlap » Elemzések, interjúk
  |  2019-04-18 07:14:03  |  
Gyóni Gábor

Ukrajna választás után, választás előtt

Nem sok választása lesz a megválasztott elnöknek

Ukrajna választás után, választás előtt

Több meglepetés is született az ukrán elnökválasztások 2019. március 31-én tartott első fordulóján. Egy éve még ugyanúgy sokan biztosra vették Julia Timosenko győzelmét, mint ahogy 2015 táján szinte megfellebezhetetlennek tűnt, Hillary Clinton lesz az USA 45. elnöke.

Ma sokan az ukrán demokrácia fejlettségének tekintik azt, hogy ez végül nem következett be, s a varázsát vesztett Timosenko, hiába árasztotta el elképesztő ígéretcunamival a választókat (akik már megtanulhatták,  hogy egyetlen ígéretnek – különösen ne Julija Vlagyimirovna ígéreteinek – se higgyenek) be sem jutott a második fordulóba.

Győzött viszont a kezdetben csak félig tréfásan a jelöltségét pedzegető, színészként már Ukrajna elnökét egy nagy sikerű politikai komédiasorozatban (A nép szolgája) eljátszó, hivatalos indulását csak az év elején bejelentő Vlagyimir Zelenszkij színész/komikus – sokak szerint Igor Kolomojszkij oligarcha embere.

Fél-egy éve még úgy tűnt, Porosenko teljesen esélytelen. Hiszen elnöksége idején az emberek életszínvonala még a korábbiaknál is mélyebbre zuhant (a Világbank számításai szerint Ukrajnában az egy főre eső GDP kisebb, mint 2013-ban, 2639 vs. 4021 dollár); a fizetések reáltértéke ma kevesebb mint Janukovics idején, miközben a megélhetési költségek (energiaárak) jelentősen emelkedtek (az Ukrán Statisztikai Hivatal adatai szerint egy átlagos család ma a kiadásait tekintve kétszer annyit költ rezsire, mint 2014-ben); tömegessé vált a kivándorlás az országból (Klimkin ukrán külügyminiszter szavai szerint évente egymillió ember vándorol ki jobb megélhetést keresve); a Kijev által 2014. április 13-án a kelet-ukrajnai területek ellen indított katonai akció kétszer is vereséget szenvedett (2014 augusztusában és 2015 februárban, nem utolsósorban az orosz katonai beavatkozás miatt), a polgárháború következtében Donyeck és Luganszk felett elvesztette a kontrollt az ukrán hatalom; a Krím visszaszerzése reménytelen (csak akkor lehetséges, ha Oroszország esetleg felbomlana); az ország oligarchikus-korrupt irányítási modellje nem változott; ugyanakkor egy nagyon represszív apparátus épült ki a másként gondolkodók megbüntetésére; a hatalom propagandagépezete korábban ismeretlen szintre lett járatva; s a 2014-ben még sokat ígérő „reform” szó északkeleti szomszédunknál is kezd szitokszóvá alakulni. Porosenko folyamatos ígérgetései pedig immáron köznevetség tárgyát képezik.

Igaz, sikerek is voltak az elmúlt öt évben. 2017-ben az ukrán állampolgárok megkapták a vízummentes utazás lehetőségét az EU-ba, ami csak erősítette az érzést az ukránok számára, hogy Európához tartoznak. Nem túlzás azt mondani, történelmi siker Porosenko számára, hogy Konstantinápoly megadta az 1990-es években Moszkvától kivált ukrán egyház számára a tomoszt, s ezzel hivatalosan is elismerést nyert Ukrajna Pravoszláv Egyháza (ez a Porosenko számára politikai siker ugyanakkor azzal a kockázattal jár, hogy még mélyebben vág bele a sokat szenvedett ország húsába, testébe, kiélezve egy esetleges vallási konfliktust, de az ukrán vezetés, eddig legalábbis, körültekintően viselkedik a kérdésben, és igyekszik nem csiholni a szikrát).

Porosenko az elmúlt fél évben herkulesi módon küzdött, esélytelen pozícióból bejutva a második körbe. Még 2014-2015-ben túlzott puhánysága, engedékenysége miatt érték vádak, s hogy fontosabbnak tartja saját üzleti érdekeltségeit az ország sorsánál, a 2019-es választási kampányra sikerült elérnie, hogy ő legyen az ukrán nacionalista tábor legfőbb jelöltje (még úgy is, hogy szélsőjobbosok rendszeresen tüntettek ellene a kampány idején).

Porosenko elnöksége idején jelentősen jobbra tolódott, de korábban szinte minden ukrán elnök így járt: 1994-ben Kravcsuk, 1999-ben Kucsma, 2010-ben Juscsenko mind nyugati irányba/jobbra tolódva indultak neki második elnökválasztásuknak. 1991-ben Kravcsuk még az oroszajkú Ukrajna támogatásával győzött, 1994-ben már Nyugat-Ukrajna állt ki mellette; 1999-ben az eredetileg Kelet-Ukrajna támogatásával győző Kucsma elsősorban Nyugat-Ukrajnában volt sikeres; s 2010-ben is a példátlanul nagyot bukó Juscsenko csak Lemberg környékén tudott nyerni. 2014-ben Porosenko még „mérsékelt” jelöltnek mutatkozott, aki arról beszélt, hogy ki kell egyezni a Donbasszal – öt évvel később elektorátusa Nyugat-Ukrajnába szorult vissza (Lemberg, Tarnopol, Vinnyica, Kijev egy része), miközben 2014-ben még minden megyét megnyert.

Valószínűleg ez a sors vár Zelenszkijre is. Ha ő lesz Ukrajna elnöke, ő is jobbra fog tolódni, különösen, hogy nincsenek meg a feltételei annak, hogy a 2014-ben létrejött kurzus (nyugati elkötelezettség, Nyugat-Ukrajna leigázza Kelet-Ukrajnát) változzon, legfeljebb csak a tempó kicsit lelassul.

Szintén meglepetés volt a nyíltan oroszbarát elnökjelölt, Jurij Bojko jó szereplése. Bojko kampánya finiseként Moszkvába is ellátogatott, és Dmitrij Medvegyev orosz miniszterelnökkel parolázott. 11,67 %-kal a negyedik helyre futott be, megnyerte a Budzsákot, Luganszk és Donyeck megyéket (az Ukrajna kontrollja alá tartozó területeken). A kelet-ukrajnai háború néhány emblematikus helyszínén, mint Szlavjanszk, Mariupol (pedig Mariupolba történetesen öntötték a pénzt, hogy afféle kirakatot csináljanak belőle), Szeverodonyeck, Liszicsanszk, Rubezsnoje Porosenko még 10 %-ot sem kapott. (Adalék arról, hogy Ukrajnában polgárháború van-e.)

Sokan úgy vélik, Porosenko esélytelen a könnyedebb, fiatalosabb, menőbb Zelenszkijjel szemben. Főleg hogy Zelenszkij kétszer annyi szavazatot szerzett mint a jelenlegi államfő. Ugyanakkor 2014-ben Porosenko mindjárt az első fordulóban 9,85 millió szavazatot szerzett, most a győztes Zelenszkij 5,71 milliót. Óvatosságra intő körülmény, hogy egyetlen jelölt sem kapott 50 %-nál többet egyetlen választókörzetben sem. Zelenszkij hátránya, hogy eléggé nehézkesen beszél ukránul. A nyugati vezetők mintha jobban üdvözölnék Porosenkót, Angela Merkel német kancellár egyenesen neki gratulált a választások után. Az FBI pedig nyomozást kezdett Zelenszkij patrónusa, Igor Kolomojszkij ellen (igaz, ez arra is jó, hogy a zsarolható Kolomojszkijon keresztül nyomást gyakoroljanak Zelenszkijre is). A komikusra adott szavazatok protestjellegűek, de vajon mi lesz a tartalom ami megtölti ezeket? Oroszbarát fordulat úgyse várható, mégha Zelenszkij is lesz az elnök, hiszen ő maga is 2014-ben támogatta a Majdant, többször is hősként nyilatkozott a kelet-ukrajnai harcokat vívó hadseregről, Porosenkót leginkább a korrupció miatt bírálja, de teljesen illeszkedik a 2014-es konszenzusba.

Ukrajnát képtelenség letéríteni a nyugati útról, legfeljebb a retorikában lehet hangsúlyeltolódás, s talán Ukrajna újraegyesítése nem úgy fog bekövetkezni, hogy Nyugat-Ukrajna erőszakkal leigázza Kelet-Ukrajnát (ledönti szobrait, eltörli emlékezetét, fizikai erőszakot tesz rajta) hanem finomabban, cizelláltabban, de persze továbbra is a nyugati konszenzus jegyében.

Cimkék: Timosenko, Porosenko, 2014, 2019, Zelenszkij, Ukrajna, polgárháború, Igor Kolomojszkij, Kelet-Ukrajna, Nyugat-Ukrajna,
Országok: Ukrajna Oroszország
Megosztás:


 

Oroszvilag.hu | Impresszum  |  Kapcsolat