OROSZVILAG.HU


Zelenszkij lesz Ukrajna utolsó elnöke?

Címlap » Elemzések, interjúk
  |  2020-03-30 18:54:59  |  
Gyóni Gábor

Zelenszkij lesz Ukrajna utolsó elnöke?

Mit tehet a kapitány, aki alatt szétesik a hajó?

Zelenszkij lesz Ukrajna utolsó elnöke?

 

Az már választási győzelme idején is gyanítható volt, az elmúlt egy évben pedig nyilvánvalóvá vált, hogy a 2019-es ukrajnai elnökválasztást nagyon erős protesthangulatban megnyerő fiatal oroszajkú humoristának, Vlagyimir Zelenszkijnek nincs semmilyen konkrét programja, elképzelése Ukrajna jövőjéről.

Zelenszkij legfőbb üzenete az volt, hogy békét akar; hogy visszafogja a Petro Porosenko elnöksége idején turbófokozatba kapcsolt erőszakos ukránosítást; és valami normálisnak nevezhető, kevésbé ideologikus mederbe tereli az ország életét. Zelenszkij és fiatal csapata mentális változást is ígért a még a szovjet korban szocializálódott Porosenko, Turcsinov-féle társaság után.

Immáron majd egy év telt el Zelenszkij sokak által ünnepelt diadala után, és a csalódás, mondhatni, általánossá vált. A Zelenszkijt támogató elektorátus főleg Ukrajna oroszajkú régióiból kerül ki, viszont az elnök ideológiai értelemben a nyugat-ukrán nacionalista diskurzus mellett köteleződött el. Ennek megnyilvánulása volt, például, hogy a Szovjetuniót nevezte meg felelősként a holokauszt miatt (annak ellenére, hogy Zelenszkij közismerten zsidó származású, és nagyapja a Vörös Hadseregben harcolt), vagy hogy a terrorista módszereket alkalmazó ukrán nacionalista „hős”, Sztepan Bandera (1909 – 1959) emlékhelyeinek virtuális látogatására szólította fel az ukrajnaiakat a koronavírus karantén idején. Kérdés persze, hogy tehet-e másként az ukrán elnök, főleg, ha figyelembe vesszük, hogy a független Ukrajna történetében a nyugatbarát-nacionalista tábor mindig is ideologikusabb volt, a keletbarát-oroszajkú népesség pedig pragmatikusabb. Ez utóbbi tábor oroszbarát érzelmeit kevésbé üdvözölték az ukrán politikai elitben – érthető módon, hiszen a független Ukrajnának az identitását már csak objektív okoknál fogva is Oroszországgal szemben kellett megfogalmaznia. Akárhogy is, Zelenszkij erőlködve igyekszik udvarolni a nyugat-ukrajnai nacionalista tábornak, ezzel viszont eltávolodik a pragmatikus semlegességben gondolkodó keleti, oroszajkú választóitól. Az udvarlása viszont nem túl meggyőző, hiszen a nacionalista tábor nem fogadja el Zelenszkijt, puhánynak, rosszabb esetben árulónak tartják, amiért békét akar. Az ukrán vezetés közben gyakorlatilag meghajol a nacionalista, de hangos(abb) kisebbség előtt. Legutóbb például felmerült, maga az ukrán kormányfő jelentette be, hogy Kijev felújítja a Krím vízellátását, mondván, „ott is ukránok élnek”, de a nacionalista tábor árulást kiáltó felbuzdulása miatt ezt a javaslatot visszavonták. A Donbassz továbbra is blokád alatt, sőt, a koronavírus járvány idején megtiltották a belépést a donyeckieknek és luganszkiaknak a Kijev kontrollja alatt álló területekre. Az oroszajkú területeken meg, Herszonban, Odesszában egyes, befolyásosnak mondható vélemények (Dmitrij Gordon, Miheil Szaakasvili) szerint ma nagyon erős a szeparatista hangulat.

Az egyébként már tavaly is várható volt, hogy nem lesz radikális fordulat Kijev hozzáállásában a donbasszi konfliktus kapcsán. Ez akkor fog (?) majd bekövetkezni, ha Ukrajnában elismerik, hogy az, ami a Donbasszban 2014-ben kezdődött – polgárháború. Hogy ezt a háborút a 2014-es erőszakos hatalomváltás után uralomra került társaság kezdte (egészen pontosan 2014. április 13-án az ún. „antiterrorista operáció” kezdetével), s hogy ott ukránok harcoltak (harcolnak) ukránok ellen, és hogy az a több mint tízezer ember, akiket megöltek Kelet-Ukrajnában, jelentős részben ártatlan áldozatok, akiket gyászolni kell. Hogy ez a háború elkerülhető lett volna a hatalomban levők bölcsebb hozzáállásával (külön kérdés, hogy mennyiben játszott szerepet amerikai nyomásgyakorlás az „antiterrorista operáció” megkezdésében, és hogy köze van-e mindennek a CIA-főnök ezt megelőző kijevi útjának?). Ezt egyébként már nyíltan is kimondta a Zelenszkijhez közel álló oligarcha, Igor Kolomojszkij, és Ukrajna első elnöke, Leonyid Kravcsuk is, de úgy látszik, még nem érett meg az idő arra, hogy ez a gondolat hivatalosabb formában is teret kapjon – annál is inkább, mert akkor be kellene ismerni azt is, hogy a 2013-2014-es Majdan és ami utána jött tévedés, tragédia, elhibázott volt. Lehet, hogy Ukrajna – a 2014 utáni maradék Ukrajna –  valóban nem élne túl egy ilyen beismerést.

A gazdaság terén is sötét fellegek gyülekeznek Ukrajna felett. Az elmúlt években észlelhető szerény gazdasági növekedés megállt, sőt, recesszióba fordult. A koronavírus persze most mindent visz, de több nyilatkozat is megjelent arról, hogy májusban államcsőd következhet be Ukrajnában. A kivéreztetett országnak (2013-ban 183 milliárd dollár volt Ukrajna GDP-je a Világbank adatbázisa szerint, 2018-ban 131 milliárd) az IMF csak akkor adna hitelt – esetleg – ha liberalizálná a földpiacát, azaz szabad áruba bocsátaná az utolsó még meglévő stratégiai erőforrását. Hogy a nyugati hitelezők lerabolható vadászmezőként tekintenek Ukrajnára, jól mutatja a kárpátokbeli erdők esete, ahol az EU azt akarja elérni, hogy Ukrajna dömpingméretekben adjon el nyers fát – mert hát az európaiak a saját erdőiket féltik, de a gyarmatokon nem kár a megsemmisített élővilágért. (Ukrajna moratóriumot vezetett be a nyers fa exportjára, Brüsszel ennek a feloldását követeli). Az az arcátlan propaganda, ami 2013-ban folyt Ukrajnában, miszerint a társulási és szabadkereskedelmi egyezmény aláírása megnyitja az európai piacokat az ukrán áruk előtt, teljes hazugságnak és átverésnek bizonyult – Ukrajna viszont készséges kolóniaként megnyitotta a saját piacait az európai áruk előtt. A jelek szerint Ukrajna a nyugati hitelezők jóindulatától függ, a kormánypárti parlamenti képviselő, Alekszandr Dubinszkij szerint az ország nyomasztó adósságterheit csak újabb hitelekből lehetne fedezni, ennek elmaradása esetén államcsőd jön.

Ukrajna, úgy tűnik, teljesen kimerítette tartalékait. Az elmúlt harminc évben eljátszotta minden lehetőségét ez a csodálatos adottságú ország: sokkoló népességvesztés, erőszakos hatalomváltások („forradalmak”), idegen agresszió, területvesztés, polgárháború, súlyosan megosztott társadalom, a terrorista eszközöktől sem visszariadó nacionalista kisebbséggel nincs szembeállítható ellensúly a „józan többségben”, deindusztrializáció, megroggyant állami ellátórendszerek, Európa legszegényebb országává pauperizálódott népesség, tömeges kivándorlás. Az persze nem Zelenszkij hibája, hogy idáig jutott Ukrajna, de a jelek szerint ő sem tudja átlendíteni az országot egy felívelő pályára.

Leonyid Makarevics Kravcsuk, Ukrajna első elnöke tavaly úgy nyilatkozott, meglehet, a 2019-es elnökválasztás az utolsó lesz az ország történetében. Ha most valóban bekövetkezik egy gigantikus válság, ami nagyobb lesz, mint a 2008-as, és ha Európa kiegyezik Oroszországgal (megszületik valamilyen új paktum Moszkva és a Nyugat között, bár ennek az esélye minimális, hiszen ez a valóságban az amerikai világrend összeomlását jelentené) az Ukrajna (a 2014 utáni maradék Ukrajna) sorsát is érintheti. Ukrajna persze a jövőben is lesz, csak az a kérdés, milyen, ezért a címben megfogalmazott feltételezés valószínűleg nem helyes. Kérdés, hogy Putyin Ukrajna miatt (is) akarja prolongálni elnöki hatalmát? Szevasztopol után jöhet Odessza?

 

Cimkék: Zelenszkij, Ukrajna, Kijev, Donbassz, koronavírus, Kravcsuk, Ukrajna első elnöke, 2019, 2014, Odessza,
Országok: Ukrajna Oroszország
Megosztás:


 

Oroszvilag.hu | Impresszum  |  Kapcsolat