OROSZVILAG.HU


Hallgatóink Jekatyerinburgban 

Címlap » Kultúra, programok
  |  2012-05-11 17:07:40  |  
Juhász Attila

Hallgatóink Jekatyerinburgban 

Történész mesterkurzus az Uráli Egyetemen

 Hallgatóink Jekatyerinburgban 

 

ELTE Ruszisztikai központjának kilenc fős csapata Jekatyerinburgban járt. Oroszország ott kezdődött számomra, hogy ámbár kilencen szálltunk le a repülőről, csak nyolc ismerős csomagot szagolt végig a vámos kutyája. Összesen közel hat órás éjszakai utazás után csak szelíd pislogásra voltam képes, mikor közölte velem a vámoskisasszony, hogy a 17 kilós csomagom bizony Budapesten maradt, s még két napig legfeljebb kölcsönpulóverben nézhetek várost.

Jekatyerinburg különleges város, hisz 1918-ban itt végezték ki a cári családot valamint épp itt húzódik Európa és Ázsia határa. Legalábbis e kettővel próbál beszállni a közel tucatnyi egy és másfél millió közötti lakosságszámú oroszországi városok versenyébe a Moszkvát és Pétervárt követő dobogós helyért. A városban tanult továbbá Borisz Jelcin legendás államfő. Jekatyerinburg city-ben fekvő nevét viselő utcában áll közel három méteres márványszobra, mellyel előbb utóbb belopja magát a helyi identitásmeghatározó elemek sorába. Innen épp átlátni a városi tó túlpartjára, ahol az az Ipatyev-ház állt, melynek lerombolását Jelcin kézjegye szentesítette. Itt végezték ki ugyanis 1918-ban a cári családot, s félő volt, hogy zarándokhellyé változik a tó parti domboldalon álló épület.

Idegen városban amúgy is roppant érdekes az emlékezetpolitika fizikai megtestesüléseit figyelni. Szverdlov - a kommunista pártvezető - szobra is büszkén áll, sőt épp daruról sikálják, hogy tiszta legyen a május eleji parádékra. Mi több, több táblával is találkoztam, ami magyarázatot ad, miért nevezik még ma is Szverdlov megyének a Jekatyerinburgot övező közigazgatási területet: 1924 és 1991 között a város is az ő nevét viselte. Nem letagadott, nem elfelejtendő, hanem a történelem része. Nem mondom, biztosan vannak kényes kérdések is a múlttal kapcsolatban - Sztálinnal például sehol nem találkoztam - ám egy hét nekem ezek felfedezésére nem volt elegendő.

Első pár nap városnéző szocializálódással telt. Rögtön megérkezésünk napján felszálltunk egy városnéző buszra, amit Szamarkandból érkezett konferenciarésztvevők számára szerveztek. Láttuk a város legtöbb nevezetességét, amiből valahogy a Ipatyev-ház helyén a 2000-es évek elején emelt templom és az Európa-Ázsia határát jelző autópályapihenő emelkedik ki. Idegenvezetés egy számomra sokkal szimpatikusabb fajával is szerencsénk volt, amikor kis csapatunk kibővül 2-3 helyi egyetemista lánnyal, akik szeretettel, helyismerettel és döcögő oroszságom számára érthetőbben meséltek az irodalmi negyedben megmaradt egyszintes faházakkal szegélyezett utcájáról, a konstruktivista épületekről és a XVIII. századtól meghatározó ipar emlékeiről. Milyen is az élet egy földrésznyi ország vidéki nagyvárosában.

Napokon belül szerencsésen megjött a csomagom is, úgyhogy teljes felszereltségben vághattunk neki a bázisnak. Szükségünk is volt rá, hisz rögtön amint kiszállunk megcsap a friss, ámde csípős erdei levegő. A hőmérő alig mutat 10 fokot, s a szanatórium mellett elterülő tavon is zajlik a jég. Utazásunk apropója Uráli Állami Egyetem 10. tavaszi történész mesterkurzusa, melynek idei témája: Mítoszok, sztereotípiák és klisék az oroszokról, Oroszországról és az orosz történelemről. Első napot F.-D. Liechtenan kapta meg a Sorbonne professzorasszonya, amit az oroszokról alkotott kép történelmi eredetének felvázolására használt fel. Fejfájást okozva ezzel csapatunk vezetőjének, Szvák Gyulának, mivel főképp mi is ilyen alapokon indultunk el. Fejfájásból orosz egyetemisták egybehangzó véleménye szerint nagyszerűen jöttünk ki. Orosz hallgatóság érzékeny, nemzeti identitását megpiszkáló és hazájukhoz való viszonyukra rávilágító 30-40 perces blokkok valódi vitává változását mi, európai hallgatók is nagy érdeklődéssel figyeltük.

A hétvége megkérdőjelezhetetlen csúcspontja természetesen a vasárnap este volt. Igen, a szakmai része a legfontosabb ezen napoknak, ám az oroszoknál érezhetően hasonló rangú készülődést érdemelt a mesterkurzus ceremoniális befejezése is. Az étellel, itallal csordulásig megtelt asztalt tósztok sora alatt próbáltuk részben átrendezni, részben letisztítani. Műsort az orosz diákok három este összedobott színdarabja kezdte. Ennek kapcsán kicsit feszengtünk, mert a magyar csapat három népdala, még ha érthetetlen nyelvével és bájos amatőrségével mókás is, azért volumenében eltörpül a látottak után. Szerencsére követett minket a professzorok bő egy órás történelmi operája. Ami világszám. Magas beosztású egyetemi professzorokat, dékánt, rektor helyettest nem hiszem, hogy gyakran látni beöltözve Beatles-től kölcsönzött dallamra a lengyel-orosz történelemről énekelni, sőt előadni.

Valahol itt, vasárnap este tört meg a jég számomra, s kerültek igazán közel hozzám ezek az oroszok. A bár éjfélkor bezárt, ám szállásunkon, a hetedik emelet padlószőnyegén még hajnalig folyt a diskurzus (és a vodka). Jekatyerinburgba visszaérve természetes volt, hogy vannak a városból barátaink, akikkel találkozunk vacsora után.

Május elsejére még egy kirándulást kaptunk ajándékba a történész fakultástól. Nyevjanszkba utaztun. Nyevjanszk orosz mértetekhez képest csöpp kis város. Háromszáz éves ipari emlékekkel, ferde toronnyal és az ország egyik első Lenin szobrával büszkélkedik. Végigjártuk múzeumjait, felmásztunk a tornyába, nyomtunk mechanikusan pénzt, futottunk az eső elől és megebédeltünk. Hazafelé beugrottunk egy tóparti faluba, aminek neve Tavatuj, egy finnugor nyelven annyit tesz, Itt vízi út. Az elnevezésnél érdekesebb, hogy még egy évtizeddel ezelőtt is óhitűek kommunája volt a meghatározó közösség. Sajnos Jekatyerinburg közelsége és az új vagyonos réteg kialakulása hívta életre a falu újgazdagok általi kolonizálását. Ma már több a terepjáró, mint az óhitű kopjafa, de azért a csend és a nyugalom még mindig érezhető. Nagyvárosba visszaérve alig szusszanunk egyet, máris fogadnak vacsorára a magyar konzulátuson, így már azt is elmondhatjuk, ettünk Zsolnayból gulyáslevest Ázsiában.

Hajnal négykor indultunk ki a reptérre, hogy a felkelő nappal együtt repüljünk át sok-sok orosz nagyváros felett. Visszafele érezni igazán azt a 3000 kilométert, ami a Budapest és Jekatyerinburg közötti fekszik. Nem azért, mert többet kell várni Prágában, hanem mert az eddig ismeretlen Urál-környéki világ felkerült a mentális térképre, ám fizikai távolsága még mindig roppant nagy.

 

Cimkék: Jekatyerinburg, ruszisztika MA, Nyevjanszk, Uráli Föderális Egyetem
Országok: Oroszország
Megosztás:


 

Oroszvilag.hu | Impresszum  |  Kapcsolat