OROSZVILAG.HU


Jurij Dugy: Kolima

Címlap » Kultúra, programok
  |  2019-05-12 22:26:58  |  
Gyóni Gábor

Jurij Dugy: Kolima

A szabadság nyomában Kolimában

Jurij Dugy: Kolima

 

A mai Oroszország legnagyobb szupersztárja kétségkívül Jurij Dugy. A fiatalember szinte teljes egészében az internetnek köszönheti karrierjét, ismertségét, egy valódi youtuber self-made man. Alig pár éve vált ismertté youtube csatornájának és az ezen közvetített interjúknak köszönhetően. Jurij Dugy kiváló kérdező: érzékeny, reflexív, éles eszű, nonkomform. Interjúit általában 7-10 millió ember követi figyelemmel. Nem túlzás azt állítani: Dugy ma az egyik legjelentősebb véleményformáló Oroszországban.

Képes „megnyitni” és ha kell, sarokba szorítani interjúalanyait. Legendás bálványdöntése a Nyikita Mihalkovval készített beszélgetés (9,3 millió megtekintés), igaz, arra is volt példa, hogy őt szorította sarokba a Kreml egyik első számú propagandistájaként számon tartott, ravasz Dmitrij Kiszeljov (8,3 millió megtekintés).

Az immáron ismert és népszerű Jurij Dugy most új műfajba fogott, dokumentumfilmet forgatott Kolimáról. A film, ahogy mondani szokás, „felrobbantotta” az orosz internetet, egy hét alatt 11 millió megtekintést ért el (630 ezernek tetszik, 44 ezernek nem tetszik), internetes fórumokon, kommentek ezreiben vitatják. A film helyszíne Kolima, „a sztálini repressziók citadellája”, időben pedig jórészt a sztálinizmus korára nyúlik vissza, mégha a műben megszólaló személyek kortársak is.

A film egy road movie, utazás Magadántól Kolimáig, a sztálini korszakban rabmunkával felépített Kolima országúton. Az alkotó bevallott szándéka szerint a film emlékezés a sztálini terror időszakára. Az okok, amiért könnyebb beszélgetések után Jurij Dugy egy nehezebb témához fordult, saját bevallásai szerint a következők:

1. a VCIOM felmérése szerint a 18-24 év közötti oroszországi fiatalok fele semmit nem hallott a sztálini repressziókról;

2. ő maga gyerekkorában mindig azt hallotta a szüleitől, hogy nem kell kitűnni, meg kell húznia magát, csak maradjon csöndben ha jót akar magának, és véleménye szerint ez a félelem a sztálini korszakban alakult ki az emberekben.

Kolima szép, de rendkívül hideg táj. A GULAG táboraiban a Szovjetunióban 20 millió ember fordult meg 1956-ig, ebből 2 millió meghalt. A Kolimába érkező foglyokat a magadáni kikötőbe gyűjtötték, innen küldték őket beljebb.

A filmben megszólalnak az egykori elítéltek leszármazottai. A magadáni Jefim Sifrim ismert komikus, apja egy orsai zsidó volt, akit Jefim szerint teljesen ártatlanul deportáltak Belaruszból a jelentős részt rabmunkában felépült Magadánba, azzal a váddal, hogy lengyel kém.

265 kilométerre Magadántól Uszty-Omcsug. -44 fok. A közelében egy láger volt, ahol ólmot és uránt bányásztak minden védőfelszerelés nélkül. A foglyok jelentős részét, mondja egy kutató, rablás miatt ítélték el – sokakat azért, mert a kolhozból loptak gabonát az éhínség idején. De voltak olyanok is, akik egy vicc elmesélése miatt kerültek a GULAG-ra, vagy külföldiekkel érintkeztek. A híres színész Georgij Zzsonov például azért került Kolimába büntetőtáborba öt évre, mert beszélgetett egy amerikai diplomatával. Szintén megjárta Kolimát Szergej Koroljov, a szovjet űrrakétatechnológia atyja, akinek a lánya nyilatkozott a filmben. Amikor elvitték a családfőt, éjjel 23:30-kor kezdődött a házkutatás, amit reggel 6 óráig tartott, úgy, hogy azonnal el is vitték Szergej Koroljovot azzal a váddal, hogy trockista és szabotálja a szovjet ipar fejlesztését. Miután Koroljovot elvitték, az emberek nem akartak érintkezni a feleségével, az utcán elkerülték, nem álltak vele szóba. A börtönben verték, eltörték az állkapcsát, de ennek ellenére nem tett beismerő vallomást. Csak azután törték meg, hogy azzal fenyegették, a feleségét is letartóztatják, a lányát állami gondozásba helyezik. Végül tíz év kényszermunkára ítélték.

Jakutföld belsejében már -50 fok alatti a hőmérséklet. Ebben a hidegben a -15 fokos jégkrém is melegítő. Magadán az a hely, ahol mindenkinek van nyári sapkája is. A Kolima országútra csak alapos felkészüléssel lehet rámenni. A motort télen nem szabad leállítani, a sofőröknek túlélőkészlettel kell felszerelkezniük. A benzin itt az Isten háta mögött másfélszer annyiba kerül, mint Oroszország centrális részein. A vadonban 400 kilométerenként van egy étkezde. A kíváncsi medvék gyakran kimásznak az országútra. Az út mentén túlélőkonténerek vannak, ahol segítséget lehet kérni, és van fűtés, telefonkapcsolat, ennivaló. Egyszer előfordult, hogy egy őrült spanyol kerékpárral vágott neki a Kolimai országútnak, de a magadáni kórházban végezte. A Road of Bones kolimai motorostúra résztvevőinek több esélye van, hiszen együtt mennek. Még a mai modern felszereléssekkel, többrétegű ruhákkal is hideg van, a GULAG foglyai meg csak egy pufajkát kaptak, a barakkokban egy kiskályha melegített, ami nem tudta az egész helyiséget befűteni. A skorbut miatt a foglyok fogai kihullottak.

300 kilométerre Magadántól, Talajában még szanatórium is van. Itt a szovjet korszakban egy, a korban igen elegánsnak mondható szállodakomplexumot építettek, ami ma lepusztult állapotban van. A portásnő még a szovjet korszakból maradt itt: durva, a vendégeket megalázó.

Jagodnoje településen Ivan Panyikarov saját szorgalomból a lakásában egy GULAG-archívumot rendezett be. Ő is elítéli a GULAG-ot, de véleménye szerint a kolimai rabmunka hasznos volt az ország számára: a terület benépesült, utakat építettek, aranyat bányásztak.

Szerpantyika táborban tömeges kivégzések zajlottak. Nem messze tőle egy geológiai tábor volt, de az ott dolgozóknak fogalmuk sem volt, hogy mi zajlik mellettük.

Szuszuman településen -54 fok. Az egyetlen bevásárlóközpontban kicsiny GULAG-múzeum van. Kadikcsan az ukrajnai Pripjatyhoz hasonlóan elhagyott település. Utolsó lakója 2010-ben távozott.

A terület mai legnagyobb problémája az elvándorlás. Évente 5-10 ezer ember távozik az amúgy is ritkán, és egyre ritkábban lakott régióból. Az árak nagyon magasak, a paradicsom, uborka luxuscikknek számít. Az internet nagyon lassú. A fiatalok számára nincs perspektíva. Nem nagyon van összekötettés a belső orosz területekkel. A távozók főleg Belgorodba, Krasznodarba, Szentpétervárra költöznek. Igaz, vannak lokálpatrióták is, akik a végsőkig kitartanak Kolima mellett. Van, aki a nagy szabadságot élvezi Kolimában, egy német származású kolimai szerint Németországban a sok szabály és kötöttség gúzsba köti a mindennapi életet, ellenben a kolimai szabadsággal.

Mit gondolnak Sztálinról a filmben megszólaltatott kolimaiak? Szergej Koroljov lánya szerint Sztálin halálát 1953-ban őszintén megsiratták. Szerinte Sztálin idején rend volt, és az is előnyére válik, hogy 1941-ben nem menekült el Moszkvából, amikor a németek a kapuk előtt álltak. Az egyik volt fogoly lánya ugyancsak jó véleménnyel van Sztálinról, szerinte nem ő személyesen tehet a visszaélésekről, hanem a környezete. Viszont Sztálin nyerte meg a háborút, Sztálinnak köszönhető az ország újjáépítése. Állítása szerint apja is nagyon tisztelte Sztálint. A GULAG-kutató szerint Sztálin a zsarnokok zsarnoka volt, nem lehet hozzá jó viszonyulni. Ivan Panyikarov úgy véli, Sztálin jót és rosszat is tett, de a rossz felülmúlja a jót. Egy fiatal fiú azt mondja, korosztálya megosztott Sztálin kérdésében. Jefim Sifrim szerint Sztálin népirtást hajtott végre a saját országában a saját népe ellen. Szerinte az idősebb oroszországi generációkban még megvan a félelem, a rettegés a hatalomtól, de a fiatalok már szabadok.

Jurij Dugy szerint a félelem ma is aktuális kérdés Oroszországban. Hiszen csak akkor van igazi szabadság, ha az emberek nem félnek kinyilvánítani véleményüket.

Cimkék: Jurij Dugy, Kolima, sztálini korszak, Magadán, film, GULAG, Kolima országút, Oroszország, Szergej Koroljov, Jefim Sifrim, Ivan Panyikarov, szabadság,
Országok: Oroszország
Megosztás:


 

Oroszvilag.hu | Impresszum  |  Kapcsolat