OROSZVILAG.HU


Ekhó a véráztatta hegyek felől

Címlap » Történelem
  |  2019-05-31 20:34:41  |  
Rudas Tamás

Ekhó a véráztatta hegyek felől

A cserkesz népirtás valódiságának kérdése

Ekhó a véráztatta hegyek felől

Az észak-kaukázusi terület vitán felül egyike Oroszország leginkább feszültséggel telt, és legveszedelmesebb régióinak. Nem meglepő tehát, hogy a körzet történelme klánok és etnikumok közti viszályokkal, mészárlásokkal, háborúkkal és kitelepítésekkel teli. Ezeket egyetlen hatalom vagy eszme számlájára írni a sine ira et studio elve által vezérelt kutatások mellet nehezen volna lehetséges, napjainkban mégis az tapasztalható, hogy számos, elsősorban nyugati, ország közvéleménye szinte csak és kizárólag Oroszországot teszi felelőssé a hegyvidék instabilitásáért. Ez a hozzáállás legszembetűnőbben utoljára a 2014-es téli olimpiai játékok esetében volt tetten érhető, amikor bizonyos oroszországi és külföldi cserkesz szervezetek erősen tiltakoztak az esemény ellen. Egyesek odáig mentek, hogy egyenesen az olimpia bojkottjára szólítottak fel. A heves megmozdulások oka az volt, hogy a játékok azokon a területeken kerültek megrendezésre, amelyeken az 1817-től 1964-ig tartó kaukázusi háború néhány véres ütközete is lezajlott, s amelyek az egész népet megrendítő 1864-es nagy migráció mementóiként is szolgálnak.

Kétségtelen tény, hogy ezen események nemzeti tragédiának minősülnek, ahogy az is, hogy a cári kormány és hadsereg valóban súlyos bűnöket követett el akkoriban az észak-Kaukázus lakóival szemben. De vajon tekinthető mindez népirtásnak, amelynek jónéhány aktivista minősíti? Mint már említésre került, a helyzet ennél sokkal bonyolultabb.

A cserkeszek egyike az Észak-Kaukázus területeit benépesítő számtalan népnek, eredetük a mai napig nem teljesen tisztázott. Bár genetikailag sok hasonlóságot mutatnak a terület keleti részén élő csecsen, ingus és dagesztáni népekkel, nyelvük az ezek által beszéltektől eltérő nyelvcsaládba tartozik, s inkább az abházokéval rokonítható. Az viszont bizonyos, hogy fontos szerep jutott nekik a már említett kaukázusi háborúban, amelynek befejeződése éppen a cserkesz területek 1864-es elfoglalásához köthető. Az ezt követő években cserkeszek százezrei hagyták el eredeti lakóhelyüket, hogy az akkori Oszmán Birodalom területein próbáljanak új életet kezdeni. A rendkívüli mértékű migráció számtalan emberéletet követelt, és hatalmas traumaként maradt meg a cserkesz emlékezetben. Később akadtak ugyan kezdeményezések a visszatelepülés megszervezésére, ám ezeket a cári kormány elutasította.

Mi állhatott emögött az óriási kivándorlás mögött? Tény, hogy az orosz kormány és hadsereg biztonságpolitikai fenyegetésként tekintett a térségre, s mint olyat, igyekezett a lehető leggyorsabban pacifikálni. Ennek legkézenfekvőbb módját a helyi lakosságnak a hegyvidékes területekről való kitelepítésében látta. Ez két irányba mehetett végbe: a Kaukázustól északra található (elsősorban kubani) sík területekre vagy az Oszmán Birodalomba. A cserkeszek jelentős része, mint fentebb említésre került, ez utóbbit választotta. Joggal merül fel a kérdés, hogy volt-e valós választási lehetőségük, vagy a cári csapatok esetleg azok közül is sokakat távozásra kényszerített, akik egyébként a sztyeppék felé indultak volna. A válasz: eleinte volt, később a cári adminisztráció kifejezetten fellépett a kivándorlás ellen. Az orosz vezetés nem csupán engedélyezte a helyieknek, hogy falvanként megvitassák vándorútjuk célpontját, de több esetben is igyekezett lebeszélni az oszmán területek felé tartó cserkeszeket az emigrációról. Mivel ez sokszor nem vezetett célra, az orosz hatóságok először kivándorláspárti vezetőket tartóztattak le, majd 1867-ben több helyen megtiltották, hogy a helyiek oszmán földre távozzanak. Ennek oka valószínűleg a kivándorlás nem várt mértékében keresendő, amely hosszú távon nem csupán értékes munkaerőtől fosztotta volna meg az újonnan az Orosz Birodalomhoz csatolt területeket, de a későbbiekben jelentős előnyt biztosíthatott volna a térségben még mindig jelentős befolyással rendelkező és ezért Oroszország elsődleges riválisának számító Oszmán Birodalom számára. Ez már erősen ellentmond annak a narratívának, amely szerint az orosz hatalom kényszerítette volna a tömegeket távozásra.

Miért döntöttek ilyen sokan a kivándorlás mellett? Az okok valószínűleg a cserkesz társadalmi berendezkedés és a II. Sándor reformjai következtében fontos átalakulásokon keresztül menő Orosz Birodalom törvényei közötti ellentétekre, valamint a nagyhatalmi rivalizálásnak már említett, a Kaukázus területeit érintő szegmenseire vezethetők vissza. Az előbbit vizsgálva a legfontosabb tényező a cár által 1861. március 3-án szentesített, a jobbágyfelszabadításról szóló rendelet, amely egyben a legvalószínűbb magyarázatot kínálja arra is, hogy a migráció miért jórészt cserkeszek lakta területeken volt jellemző. A cserkesz társadalom ugyanis, ellentétben a Kaukázus észak-keleti térségein élő népekével, már viszonylag feudális jelleget öltött. Onnantól kezdve azonban, hogy orosz fennhatóság alá kerültek, az említett törvény értelmében kötelesek lettek volna lemondani számos korábban élvezett előjogukról, így például alattvalóikról és, ami talán még fontosabb, az egyik legfontosabb jövedelemforrásnak számító rabszolgakereskedelemről is.

A másik említett tényező, az Oroszországgal szemben ellenséges nagyhatalmak szerepe, szintén nem elhanyagolható. A legfontosabb ebben a tekintetben kétségtelenül a már említett oszmán hatás. Az akkor már jelentős részben szunnita iszlám vallású, félelmetes harcosok hírében álló cserkeszek nagyszámú, oszmán területekre történő kivándorlása több szempontból is érdekében állt a Portának. Először is, a muszlim lakosság arányának növelésével kívánta megerősíteni hatalmát Kis-Ázsiában, illetve a már akkor forrongó Balkánon. Másodszor, nagy szüksége volt hithű katonákra, hogy elfojthassa a birodalomszerte gombamód szaporodó lázongásokat. Harmadszor, a Kaukázusból származó, oroszellenes cserkeszek ideális haderőt jelenthettek a térségben Oroszország ellen vívott harcokban. Ennek értelmében az oszmán kormányzat folyamatos, intenzív agitációt folytatott a területen. Ennek részeként elsősorban hittérítők közvetítésével próbálták elhitetni a cserkeszekkel, hogy az Oszmán Birodalom nekik szánt, termékeny területein biztosan jobb élet várja őket, mint a keresztény orosz állam elnyomása alatt. A muszlim klérus, tartván attól, hogy orosz uralom esetén befolyásuk csökkenhet, vagy akár teljesen marginálissá is válhat, készséggel támogatta a Portát ezen törekvéseiben. Emellett jelentős volt még Nagy-Britannia, illetve Franciaország szerepe is. Lord Palmerston brit miniszterelnök már 1854-ben megfogalmazta azon feltevéseit, amelyek szerint feltétlenül szükséges lenne leválasztani Oroszországról Cserkeszföldet, Grúziát és a Krím-félszigetet.

Mindez megmagyarázza azt is, miért éppen Cserkeszföldről származott a kivándoroltak túlnyomó többsége. Hiszen, amennyiben a népirtás narratívája megállná a helyét, a cári kormányzat igyekezett volna hasonló mértékű migrációra kényszeríteni a Kaukázus észak-keleti vidékein élő népeket is, ezeken a területeken azonban jóval kisebb volt az elvándorlók száma.

Ezek után szót kell ejteni azokról a vádakról is, melyek szerint az orosz hadsereg és vezetés szándékosan élhetetlen körülményeket teremtett a kivándorlók számára, vagy legalábbis nem törődött testi épségükkel útjuk során. Ez a tézis is megdőlni látszik. Az orosz kormány több leírás szerint is több százezer rubelt fordított arra, hogy az emigráló tömegek biztonságban elérhessék úticéljukat. Ez azonban sajnos nem jelentette, hogy a kormányzati intézkedések megfelelő ellátást lettek volna képesek biztosítani annak a legkisebb becslések szerint is több százezer főből álló emberáradatnak, amely az oszmán területek felé indult. Ez, az évtizedek óta nem tapasztalt keménységű téllel és a Kaukázus térségének ilyen méretű embercsoport számára mindenképpen alkalmatlan infrastruktúrájával együtt tragikus mértkű halálozáshoz és megbetegedéshez vezetett. A kivándorlók szenvedéseit tovább tetézte, hogy a Porta ugyancsak nem volt felkészülve ennyi menekült befogadására. Ennek következtében nem pusztán a hajókon történt utazás, hanem a célterületen való elhelyezkedés is problémát jelentett. A megérkezetteket, akik túlélték a túlzsúfolt, ellátmánnyal nem megfelelően felszerelt hajókon való átkelést és a járműveken tomboló járványokat, hasonló körülmények között voltak kénytelenek letelepedni új lakóhelyükön.

Érdekesség, hogy bár az ezt követő évtizedekben sokan próbáltak visszatérni szülőföldjükre, az orosz kormány azonban, tartva a visszatelepülőkkel együtt esetlegesen beszivárgó ellenséges ügynököktől, ezt egészen 1899-ig nem vagy csupán korlátozott mértékben engedélyezte.

Ebből is látszik, hogy a cári adminisztrációt elsősorban nem a humanitás vezényelte a terület leigázásakor, majd később Oroszországba történő integrálásakor. Ezt kár lenne vitatni. Ugyanakkor az sem jelenthető ki, hogy az orosz vezetés a népirtás és/vagy az oszmán területekre történő kitelepítés eszközében látta a Kaukázus pacifikálásának megoldását. Már magát a külföldre történő kitelepülést is igyekeztek a lehető legnagyobb mértékben korlátozni, a kitelepülőket pedig a lehetőségekhez mérten ellátni útjuk során. A kivándorlás nem várt mértéke és az infrastruktúra fejletlensége azonban nem tette lehetővé a súlyos áldozatok nélküli migrációt. És, bár ezen áldozatokról megemlékezni kötelességünk, a felelősség eltúlzása és a történtek politikai propaganda céljából történő felhasználása viszont nem ez a kategória. Mint ilyet, a népirtásról szóló vádakat is ekképp kell kezelnünk.

 

 

Források:

http://www.kavkazoved.info/news/2014/02/04/valerij-tishkov-muhadzhirstvo-i-cherkesskij-vopros.html

https://archive.is/20130127001756/www.istrodina.com/old/2000_01_02/pozhel.htm

http://static.iea.ras.ru/neotlozhka/226-Matveev.pdf

http://www.ssc-ras.ru/files/files/80-89(Matishov).pdf

 

Cimkék: Észak-Kaukázus, 1864, Oszmán Birodalom, Oroszország, Kaukázus, népirtás, cserkeszek, cserkesz népirtás
Országok: Oroszország
Megosztás:


 

Oroszvilag.hu | Impresszum  |  Kapcsolat