OROSZVILAG.HU


Egy elmaradt találkozó 

Címlap » Hírek » Magyarország és a posztszovjet térség
  |  2011-05-27 16:38:20  |  
Szvák Gyula

Egy elmaradt találkozó 

Levél a Lityeraturnaja Gazeta főszerkesztőjének 

 

Egy elmaradt találkozó 

Tisztelt Poljakov Úr!

 

 

Nem állítom, hogy soha nem írtam még nyílt levelet, hogy mást ne mondjak, sok évvel ezelőtt ugyanitt, az Élet és Irodalom hasábjain (1986. 19. sz.) Dmitrij Lihacsovnak, a gorbacsovi idők immár legendás értelmiségijének, aki maga volt a szovjet européer archetípusa. Dmitrij Szergejevics válaszolt is (megjelent az ÉS 1987. július 3. számában), és találkozott is az akkor még fiatal ruszistával.

Sajnos, Önnel nem vagyok ilyen szerencsés. Se nem válaszolt az Orosz-Magyar Baráti Társaság elnökének történt megválasztása alkalmából tavaly írt levelemre, se nem talált időt arra, hogy ötnapos budapesti tartózkodása során legalább kezet szorítsunk egymással.

Mondták, Ön nagyon elfoglalt ember, népszerű író, fontos orgánum főszerkesztője, de hisz én épp mint értelmiségi az értelmiségivel szerettem volna Önnel beszélni, (akik történetesen kollégák: Ön az Orosz-Magyar, én a Magyar-Orosz Baráti Társaság elnöke lennék), de akik bizonyára találtak volna közös témát mást is, hiszen magam már úgy harmincöt éve foglalkozom az orosz történelemmel, kultúrával, az oroszokkal általában.

Mint patriótát, persze megnyugtatott, hogy ha velem és kollégáimmal nem nyílt módja is találkozni, de alapítója lett egy, a magyarok által oly nagyra tartott orosz klasszikus, Tolsztoj Leó nevét elnyerő másik társaságnak. Annak a Parlamentben szerveződött civil egyesületnek, amely küldetésnyilatkozatában a két nép közötti kulturális és keresztényi együttműködést tekinti (a kielégítő gázimport és a két ország kölcsönösen előnyös imidzse építésének garantálása mellett) fő prioritásnak. Értem én, hogyne érteném, tisztelt Főszerkesztő úr, hogy ezt az új kezdeményezést, a most hivatalos nemzeti-keresztény, konzervatív irányvonalat Ön előnyben részesítette.

De talán nem hoztunk volna szégyent Főszerkesztő Úrra mi sem.         Ha megengedi, a biztonság kedvéért tennék azért egy kis történelmi exkurzust, tisztelt Poljakov úr, hiszen élek a gyanúperrel, hogy nem teljes körűek az információi arról a Társaságról, amelynek jelenlegi elnökével nem jött létre a találkozója. A történet a távoli 1945-ös esztendőig nyúlik vissza.

Azon év június 9-én alakult meg ugyanis a Magyar-Szovjet Művelődési Társaság. Alapító dokumentumaiban az első díszelnök, a Nobel-díjas Szentgyörgyi Albert neve mellett már az első elnöki bizottságban ott található számos kiváló művész, író, Bajor Gizi, Heltai Jenő, Kodály Zoltán, Illyés Gyula és a nagy történész, Szekfü Gyula neve. Kétség nem fér hozzá: a művelődési társaság megalakítását lehet, hogy a konjunktúra szülte, lehet, hogy a geopolitika terméke, de értékteremtésre irányult, és a magyar szellemi élet régi, évszázados oroszokkal szembeni adósságát volt hivatott törleszteni. Ez a Társaság azóta is megszakítás nélkül teszi a dolgát, bár kétségtelen, hogy a több évtizedes erőltetett, gyakran erőszakolt szovjet-imádat, a szovjet valóság megszépítése és meghamisítása miatt a közember, de még az értelmiségi is az első adandó alkalommal elfordult ettől a kultúrától. Kikerülvén az állami védőernyő alól, a felfújt luftballon szétpukkadt. Végül is nem meglepő, ha az állampolgár számára, egy időre biztosan, ebből a jó három évtizedből csak 1956 szovjet tankjai, a kötelező orosztanulás és a Kádár-Brezsnyev-féle nyelves puszi emléke maradt.

1989/90 után így tehát sok tekintetben nehezebb helyzetbe került nálunk az „oroszügy”, mint korábban volt. Ám a Társaság tovább élt, még ezekben a nehéz években is, amikor Önöknél például megszüntette tevékenységét. Magyar-Orosz Baráti Társasággá alakult, megszabadult minden politikától, párttól és ideológiától, viharos ellenszélben is kitartott a magyar-orosz kapcsolatok ápolása, az orosz kultúra, az egész orosz nép jó hírének terjesztése mellett.

Tisztelt Poljakov úr, biztos vagyok abban, hogy Önt – úgy is, mint az 1980-as évek bátor szabadgondolkodóját – nem vezette semmilyen politikai elfogultság egy ilyen szervezettel kapcsolatban. Talán csak az információi voltak kevésszámúak, talán nem mindig a legautentikusabb helyről érkeztek, talán csak most ismerkedve új feladatával, tárul fel az egész kérdés hihetetlen átpolitizáltsága és előítéletessége.

Ezért hát mi sem áll távolabb tőlem, mint a gyerekes sértődöttség vagy megbántottság. Nekem és társaimnak a magyar-orosz kapcsolatok ügye szent ügy. Alázattal kezeljük, és mindig nyitottak vagyunk bármely okokból elmaradt bármely találkozó későbbi pótlására.

És ugyanilyen biztosak vagyunk abban, hogy Ön sem megalázni vagy megleckéztetni  akart bennünket, csak valami porszem került a kommunikációs gépezetbe. Azért vagyunk emberek, hogy átlássunk az ilyen „gépezetek” mechanizmusán és emberivé változtassuk őket. Ahogy Dmitrij Szergejevics Lihacsov tanított bennünket a kultúrák közötti párbeszédre.

Kollegiális üdvözlettel:

 

                     Szvák Gyula

 

(Megjelent: Élet és Irodalom, 2011. 05. 27.) 

 

Cimkék:
Országok: Oroszország
Megosztás:


 

Oroszvilag.hu | Impresszum  |  Kapcsolat