OROSZVILAG.HU


Medvegyev megfeddte Putyint

Címlap » Hírek » Oroszország hírei
  |  2010-12-29 11:26:19  |  
Kecskeméti Gábor

Medvegyev megfeddte Putyint

Hodorkovszkij árnyéka borult a tandemre

 Medvegyev megfeddte Putyint

 

Már korábban is beszámoltunk arról, hogy amint közeledik az orosz elnökválasztás, annál inkább repedések figyelhetőek meg Medvegyev elnök és Putyin miniszterelnök között létrejött úgynevezett „politikai tandem”-en. Medvegyev a jelek szerint most nagyobb offenzívát indított Putyin ellen, s egyre inkább úgy tűnik, hogy politikai ellenfélként, hovatovább választási kihívóként tekint a korábbi elnökre.

Célkeresztben a politika

Évértékelésében a jelenlegi orosz elnök elsősorban Putyin Hodorkovszkijjal szembeni előítéletes megnyilatkozásait kritizálta. Az Egységes Oroszország Pártot – mely Oroszországban jelenleg a kormányzó, hatalmi párt, s Vlagyimir Putyin az elnöke – abban tekintetben tette helyre, hogy annak nem lett volna szabad kivinnie a politikát az utcára, mivel a decemberi rasszista töltetű utcai összecsapásoknak és a nemzetiségellenes szólamoknak jórészt ez az oka. Medvegyev kritikája ezzel nem ért véget, s a párt felépítését és működését is támadta:

„Legfontosabb pártunknak, az Egységes Oroszországnak nem csupán uralkodnia kellene, hanem a tapintatnak, értelemnek és erőnek is tanújelét adnia, a megfelelő embereket állítva munkába, illetve leváltani és megbüntetni az élvonalban ülő, korrumpálódott elemeket és munkakerülőket.” – jelentette ki igen élesen Medvegyev.

De az elnök – tegyük hozzá, nagyrészt jogos – kirohanásában a politika irányítói ellen az ellenzéki pártok sem maradtak ki, Medvegyev véleménye szerint az ellenzéknek aktívabbnak kellene lennie: „A tény, hogy ők az ellenzék, nem azt jelenti, hogy a nyilvánosságból ki lennének zárva.” Medvegyev követelte, hogy ezeket a megbeszéléseket a regionális televíziók is közvetítsék. „A régiókban különben megvan a lehetőség, hogy valamit a szőnyeg alá söpörjenek.”

Elnöki megrovás: Putyin sokat enged meg magának

Medvegy kijelentette, hogy Putyin nyilatkozatai a Mihail Hodorkovszkij egykori olajmágnás ügyében születendő új ítélet előtt nem voltak korrektek. (Azóta megszületett az ítélet: Hodorkovszkijt bűnösnek találták, továbbá újabb eljárást indít ellene az orosz ügyészség.)
„Sem az elnöknek, sem egyéb állami szolgálatban álló hivatalnoknak nem áll jogában, hogy az ítélet kihirdetése előtt véleményét erről, vagy más az eljárásról nyilvánosan közölje.” – így Medvegyev.

A történet előzménye, hogy Putyin egy héttel ezelőtt tartott televíziós beszélgetős műsorában (mely során az orosz állampolgárok ingyenesen telefonálhattak a miniszterelnöknek) a következőt mondta Hodorkovszkijról: „A tolvajnak börtönben a helye.” Továbbá Hodorkovszkij nyakába akart varrni egy gyilkosságot, ami miatt már jogerősen elítélték a Jukosz olajvállalat egykori biztonsági főnökét. Később Putyin egyik szóvivője tisztázni igyekezett főnöke kijelentését, mondván az a korábbi eljárásra utalt.

Hodorkovszkij ügyvédei viszont úgy találják, hogy ezzel Putyin nyomás alá kívánta helyezni az orosz igazságszolgáltatást azért, hogy a neki tetsző kemény büntetést csikarja ki az ex-oligarcha ellen.

Hogyan tovább?

A politikai tandem jövőjét illetően jogos a kérdés, hiszen a két politikus eddig kínosan ügyelt arra, hogy még a látszatát is elkerüljék a közöttük feszülő konfliktusoknak. A tény, hogy Medvegyev szakított ezzel a gyakorlattal, feltételezhetően arra irányul, hogy még a 2012-es orosz elnökválasztás előtt kialakítsa saját politikai arculatát, s kilépjen mentora és elődje eddigi árnyékából. Ez pedig nem jelent mást, mint azt, hogy Medvegyev jelöltetni fogja magát a választáson.

Putyin azonban elnöke és vezérfigurája az Egységes Oroszország Pártnak, melynek vitathatatlan politikai hegemóniáját Medvegyev nem először kritizálja.
Az elnök éppen ezért már többször kezdeményezte a politikai rendszer pluralizálódását Oroszországban, de az általa életre hívott elképzelések a valóságban eddig csekély hatást mutattak. Nem kizárható, hogy Putyin ellentámadásba lendül, hiszen személyiségét ismerve aligha érné be sima politikai védekezéssel. Ezek után nem lesz elképzelhetetlen, hogy 2012-re két politikai tábor fog kialakulni a két személyiség körül. Kérdés, hogy az orosz sas melyik feje lesz erősebb, s a rivalizálás nem fog-e elmélyülő társadalmi-politikai konfliktushoz vezetni, amelyre Oroszországnak mostani helyzetében semmi szüksége nincsen.

 

(aktuell.ru)

 

Cimkék: Dmitrij Medvegyev, Vlagyimir Putyin, Mihail Hodorkovszkij, Egységes Oroszország
Országok: Oroszország
Megosztás:


 

Oroszvilag.hu | Impresszum  |  Kapcsolat