OROSZVILAG.HU


Orosz decentralizáció

Címlap » Hírek » Oroszország hírei
  |  2011-06-30 09:19:43  |  
Oroszvilag.hu

Orosz decentralizáció

Medvegyev nagyszabású reformtervei

 Orosz decentralizáció

 

Az elkövetkező három évben jelentős gazdasági decentralizációra kerülhet majd sor Oroszországban – következik Dmitrij Medvegyev orosz elnök költségvetési terveiből. A három évre szóló, 2012 – 2014-es évi tervezet szerint csökkentenék a régiók központtól való függőségét, melynek részeként jelentősen emelkedne a regionális költségvetésekbe befolyó összegek nagysága, ezzel együtt önállóságuk és felelősségük is  

Az első lépés, hogy 2012. január 1-től az egészségügyi ellátás tekintetében jelentősen növekszik majd a régiók szerepe. Az állam – a Medvegyev szentpétervári beszédében lefektetett alapok szerint – fokozatosan kivonul majd a gazdaságból, s csak a védelmi és infrastrukturális beruházásokban marad meg az állami szerepvállalás, ami széles körű privatizáció megvalósítását ígéri a jövőben.

Növekedni fognak viszont az olaj- és gáziparral foglalkozó társaságok adóterhei a kedvező külpiaci konjunktúra függvényében, és azt figyelembe véve, hogy ezek a cégek a közös javakat – a természeti erőforrásokat - veszik igénybe. Szigorítják az állami megrendelések rendszerét is.

Az állam ugyanakkor nem kíván lemondani a szociális szféráról, a lakosság életszínvonalának emeléséről. 2012-ben 11 %-al növekednek majd a nyugdíjak, 6 %-al a szociális segélyek. Az orosz elnök szerint az elkövetkező két évben jelentősen meg kell emelni a pedagógusok és az egészségügyi dolgozók bérét.

Medvegyev Dmitrij Kozakot és Alekszandr Hloponyint bízta meg, hogy készítsenek elő egy részletes projektet a decentralizáció megvalósítására.

A tervek megvalósítása persze erősen függ a soron következő választások eredményétől. Ha 2012-ben Putyin lesz újra az elnök, a nagyszabású decentralizáció aligha valósul meg, a jelenlegi miniszterelnök ugyanis a jelek szerint a régi mentalitás hordozójaként inkább a kézivezérlésű, központosított irányítás híve.

 

(kremlin.ru, gazeta.ru) 

 

Cimkék: decentralizáció, Oroszország, Dmitrij Medvegyev
Országok: Oroszország
Megosztás:


 

Oroszvilag.hu | Impresszum  |  Kapcsolat