OROSZVILAG.HU


Aeroflot sikerek

Címlap » Hírek » Oroszország hírei
  |  2012-05-20 08:06:10  |  
Németh Ágnes

Aeroflot sikerek

Több elismerést is nyert a légitársaság

 Aeroflot sikerek

 

Az „Oroszország szárnyai” elnevezésű nemzeti légiforgalmi díj 1997 óta minden évben átadásra kerül. Ez a díj köztudottan az orosz belföldi légiközlekedési ágazat legfőbb kitüntetése.

A légi közlekedés területén dolgozó, több mint száz független szakértő által alkotott zsűri ez évben is titkos szavazáson döntött a díjak nyerteseiről. A díjakat 12 jelölésben lehetett elnyerni, ezekből három jelölésben maguk az utasok dönthettek. Szavazataikat interneten a kitüntetés honlapján adhatták le. Ebben az évben összesen több mint 8500 ember szavazott.

A díjat a Légiközlekedési Egyesület mellett a „Légiközlekedési szemle” című vezető orosz szakmai újság és az Infomost nevű cég elismert szakemberei alapították.

Ebben az évben a tizenötödik alkalommal került átadásra a díj. Az ünnepi ceremóniát március 14-én a „Reneszánsz Moszkva Monarchia Központ” nevű hotelben tartották meg Moszkvában.

A jelölések között szerepelt a légitársaságok hazai és a nemzetközi utasforgalma, a charter járatok utasforgalma, valamint a regionális területeken történő légi forgalom is. A versenyben 50 légitársaság vett részt, a zsűrinek így egyáltalán nem volt könnyű feladata a győztes kiválasztásában.

A főbb jelölésekben, úgy mint „Az év légitársasága – az I. csoportban történő, az utasokat szállító belföldi járaton” és  „Az év légitársasága – az utasokat szállító nemzetközi légi útvonalakon” kategóriában immáron másodszor került ki győztesként az „Aeroflot”.

„Az év légitársasága – a charter utasok szállítója” címet az „OrenAir”, az orenburgi légitársaság nyerte el.

Az „Aeroflot” győzelme nem véletlen. Már jópár éve arra törekednek, hogy a világon az egyik leggyorsabban növekvő vállalatként minél stabilabb pénzügyi háttérrel fedezzék a magas színvonalú szolgáltatást és garantálják a biztonságot. 2011-ben, a vállalat történelme során az addigi legmagasabb, több mint 14 millió utasszámot érte el. Ezzel sikerült megszilárdítania piacvezető szerepét mind a hazai (orosz), mind a nemzetközi légiközlekedés területén. Az elmúlt évben 112 saját menetrendben szereplő célállomásra, 53 országba, beleértve Oroszországba biztosította a szállítást. A légitársaság útvonalhálózata összesen 926 célállomásra, 173 országra terjed ki.

A fenti adatok mellett ki kell emelni, hogy Európában az egyik legfiatalabb flottával rendelkező légitársaságról van szó. 120 repülőgépet használnak. Az „Aeroflot” az orosz légiszállító társaságok közül elsőként került be az IOSA (Nemzetközi Légitársasági Szövetség, az IATA Operational Safety Audit) jegyzékébe. A légi normáknak való megfelelésről szóló tanúsítványt azóta is állandó jelleggel megerősíti.

 Az „Aeroflot” légitársaság sikereit több elnyert díj is tükrözi. A múlt évben a légitársaságok „Oscar-díját”, a SkyTrax World Airline-díjat nyerte el a „Kelet-Európa legjobb légitársasága” kategóriában. Továbbá a World Airline-díj keretén belül bekerült a világ három legdinamikusabban fejlődő légitársasága közé is.

Az „Aeroflot”, mint az első orosz résztvevője a „The Boston Consulting Group” nevű tekintélyes globális versenynek azzal büszkélkedhetett, hogy bekerült a világ első 10 legjobb szállító-és turisztikai társasága közé, ezzel maga mögé utasítva a világ más vezető légitársaságait.

 A légitársaság további érdemei közé tartozik, hogy a világ egyik legszámottevőbb légiközlekedéssel foglalkozó újsága, az „Airline Business” 2011-ben Európa TOP-10 rangsorába választotta be a légitársaság bevételei alapján.

2010-ben ehhez hasonlóan ugyancsak egy újság, az „Air Transport World” sorolta a világ 25 vezető légitársaságához a pénzügyi-gazdasági tevékenysége alapján (ügyintézési-működési nyereség és tiszta nyereség kategóriákban).

A világ legnagyobb légitársasága terén összeállított rangsorban is javult a helyzete az orosz légitársaságnak, mivel a 35. helyről idén a 34.-re lépett elő.

Az „Aeroflot” „Oroszország szárnyai” díjjal való kitüntetése azt fejezi ki, hogy a légitársaság tevékenységét, elért sikereit nagyban elismerik. Emellett meg kell említeni azt is, hogy az „Aeroflot” nem titkolt szándéka, hogy a világ egyik legjobb légitársaságává váljon.

 

(www.aeroflot.ru, www.infox.ru)

Cimkék: Aeroflot
Országok: Oroszország
Megosztás:


 

Oroszvilag.hu | Impresszum  |  Kapcsolat