OROSZVILAG.HU


Oroszország és Venezuela

Címlap » Elemzések, interjúk
  |  2019-05-08 10:06:24  |  
Barna Brenda

Oroszország és Venezuela

A buszsofőr orosz segítséggel legyőzte Amerikát?

Oroszország és Venezuela

 

Nem sokkal John Bolton amerikai nemzetbiztonsági tanácsadó azon bejelentését követően, miszerint Washington újabb szankciókat léptet életbe Venezuela, Kuba és Nicaragua ellen, Szergej Rjabkov orosz külügyminiszter-helyettes hangot adott Moszkva aggályainak ezen szankciók jogszerűtlenségét illetően, valamint kijelentette, hogy az Orosz Föderáció továbbra is védelmezni fogja latin-amerikai szövetségeseit és azok érdekeit. Bolton ellenben éppen arra hívta fel a figyelmet, hogy az újabb szigorítások figyelmeztetésül kell, hogy szolgáljanak a külső hatalmak – elsősorban a régióban jelentős érdekeltségekkel rendelkező Oroszország és Kína – számára, hogy hagyjanak fel a három latin-amerikai ország jelenlegi kormányainak, legfőképp a venezuelai Nicolás Maduro rezsimjének támogatásával, mivel azzal tovább destabilizálják a már így is az összeomlás szélén álló dél-amerikai országot, valamint aláássák az Egyesült Államokkal való kapcsolataikat is.

Nem sokkal később Mike Pompeo amerikai külügyminiszter kijelentette, hogy az Egyesült Államok hajlandó akár a katonai intervenciót is vállalni Maduro megdöntésére, hogy ezzel véget vessen a Venezuelában kialakult káosznak. Erre reagálva Szergej Lavrov orosz külügyminiszter megengedhetetlennek minősítette Washington magatartását, mivel szerinte annak nincs joga beavatkozni egy független ország belügyeibe – ha pedig mégis megteszi, az komoly következményeket vonhat maga után.

A venezuelai helyzet május 1-jén éleződött ki, amikor a magát ideiglenes elnöknek kikiáltó, az Egyesült Államok támogatását is élvező Juan Guaidó puccsot kísérelt meg Maduro ellen. A hatalomátvétel nem sikerült, az amerikaiak szerint részben az oroszok közbevatkozása miatt, akik maradásra szólították fel az országot már éppen elhagyni készülő Madurót.

 

A Venezuelában dollármilliárdokban érdekelt Oroszország természetesen saját érdekeit is védi, amikor fellép a kormányváltás ellen. Ha gazdasági oldalról közelítünk, természetesen az olajé a kulcsszerep, ha viszont politikai oldalról szemléljük az eseményeket, akkor arról van szó, hogy egy USA által támogatott venezuelai kormány hatalomra kerülésével Oroszország elveszítené az egyik legfontosabb latin-amerikai szövetségesét, amely ráadásul stratégiai szempontból is jelentős a számára, mivel a dél-amerikai ország viszonylag közel fekszik az Egyesült Államok partjaihoz. (Éppen ebből adódik az amerikaiak azon félelme, hogy Putyin nukleáris fegyvereket szándékozik telepíteni Venezuelába, hasonlóan az egykori kubai esethez.)

 

Az elemzők úgy vélik, Washington jelenleg újabb szankciókkal készül fellépni Oroszország ellen. Ezt támasztják alá John Bolton szavai is, aki szerint az oroszok jelenléte a latin-amerikai térségben nem kívánatos: „Ez a mi féltekénk.” – mondta a Monroe-elv szellemében a nemzetbiztonsági főtanácsadó. Hozzáfűzte még azt is, hogy a beavatkozás egy hiba az oroszok részéről, ami nem fog kedvezni az Egyesült Államok és Oroszország kapcsolatának.

Amerikai sajtóértesülések szerint Mike Pompeo és Szergej Lavrov a közeljövőben a finnországi Rovaniemiben fognak találkozni egymással, tárgyalásuk legfőbb témája pedig Venezuela lesz.

 

 

Oroszország és Venezuela: egy régi barátság

Az utóbbi időszak venezuelai eseményeit figyelembe véve megállapíthatjuk, hogy Latin-Amerika, amely az Egyesült Államok kulcsfontosságú területének számít, az elmúlt évtizedekben intenzív orosz érdekek és tevékenységek színterévé is vált. Vlagyimir Putyin orosz elnök nézeteit a multipoláris világrendről már Nicolás Maduro elődje, Hugo Chávez venezuelai elnök is üdvözölte, a két ország „barátságának” kezdete azonban ennél sokkal korábbra datálható. Ebből kifolyólag Oroszország – saját nézete szerint – bizonyos történelmi előnyt is élvez a régióban a legtöbb vetélytársával, például Kínával szemben, mivel Latin-Amerikával régóta fennálló kulturális és diplomáciai kapcsolatokra tekinthet vissza. Az első bizonyítható, komolyabb orosz-latin-amerikai kapcsolatok a 18. századból származnak, az egyik legismertebb példa pedig éppen a venezuelai függetlenségi mozgalmak vezetője, Francisco de Miranda találkozása Nagy Katalin cárnővel 1787-ben.

A 19. század végén és a 20. század elején felélénkült kapcsolatokat, a diplomáciai és kereskedelmi megállapodásokat, valamint a kulturális együttműködéseket az 1917-es fordulat vetette vissza. A Szovjetunió a második világháborút megelőzően, sőt, egészen a kubai forradalom győzelméig meglehetősen kevés figyelmet szentelt a latin-amerikai államoknak, illetve a kapcsolatok fejlesztését az Egyesült Államok régión belüli dominanciája is erősen korlátozta. Ugyanakkor már ebben az időszakban is megfigyelhető a Szovjetunió törekvése arra irányulóan, hogy kihasználja a latin-amerikai államok és az USA kapcsolataiban felmerülő konfliktushelyzeteket.

Az orosz vezetők a Szovjetunió összeomlását követően nagyon hamar felismerték a Latin-Amerikában rejlő gazdasági és politikai lehetőségeket, amelyek visszasegíthetik Oroszországot a szuperhatalmi pozícióhoz. Már 1997-ben az akkori külügyminiszter, Jevgenyij Primakov meglátogatott több latin-amerikai országot, ahol egy új, multipoláris világrendről, valamint egy abban jelentős orosz szövetségesről beszélt, továbbá több együttműködési egyezményt is aláírt Mexikóval, Kubával, Argentínával, Kolumbiával, Brazíliával és persze Venezuelával.

A Kreml 2003-tól kezdte egyre pozitívabban szemlélni a latin-amerikai országokkal történő együttműködés lehetőségét, s a magas rangú delegációk látogatásai is ekkoriban váltak intenzívvé a két fél között. Az igazi fordulatot azonban a 2008-as év hozta el, okát pedig a megromló orosz-amerikai viszonyban kell keresni. Moszkva egyre nyíltabban igyekezett kihasználni a latin-amerikai régió USA-ellenes légkörét, hogy bejuthassanak az amerikai befolyási övezetbe, s így válaszoljanak az Egyesült Államok oroszellenes megnyilvánulásaira, valamint a Kaukázusba, illetve a közép-ázsiai régióba történő benyomulására.

Ezen kívül 2008 novemberében Dmitrij Medvegyev akkori orosz elnök látogatást tett a régió négy országában: Peruban, Brazíliában, Kubában és Venezuelában. Útja során hangsúlyozta, hogy Oroszország javítani kívánja kapcsolatait a latin-amerikai régió országaival, amelyek egyre jelentősebbé válnak a világpolitikában. Véleményét Vlagyimir Putyin is osztotta, aki úgy nyilatkozott, hogy a jövőben több figyelmet fognak szentelni az orosz kül- és gazdaságpolitika ezen irányvonalának.

Megfigyelhető továbbá, hogy a 21. század folyamán a latin-amerikai radikális baloldali kormányok kapcsolatai drámaian intenzívvé váltak az Orosz Föderációval. Szimbolikus például, hogy Oroszország után az egyik első állam, amely elismerte Abházia és Dél-Oszétia függetlenségét, Nicaragua volt – de Venezuela sem sokat késlekedett.

Az Oroszországgal szövetséges latin-amerikai államok legfontosabb szervezete az ALBA (Bolivári Szövetség A Mi Amerikánk Népeiért): nemzetek egy csoportja, amelyek vezetői közül sokaknak régóta fennálló kapcsolatai voltak a Szovjetunióval, és amelyek általában egyetértenek Oroszország USA-ellenes nézeteivel. Oroszország és az ALBA széleskörű kapcsolatai biztosítják az adott latin-amerikai országok – például Venezuela – számára, hogy legyen egy erős "barátjuk" az ENSZ Bizottsági Tanácsában, aki megvétózhat minden olyan erőfeszítést, amely felelősségre vonná őket az emberi jogok megsértése vagy a választási csalások miatt. Viszonzásképp ezek a latin-amerikai szövetségesek védik Oroszországot a nemzetközi elszigeteltségtől, politikai és diplomáciai támogatást nyújtanak, valamint biztosítanak számára egy regionális médiahálózatot, amely következetesen támogatja Putyin akcióit, miközben az Egyesült Államokat globális agresszorként szerepelteti. Továbbá ezek az országok jelentősen növelik Oroszország hozzáférését a nyugati félteke kikötőihez és légteréhez, melyet az Egyesült Államok aggódva kísér figyelemmel.

Ezen kívül Oroszország előszeretettel csatlakozik olyan latin-amerikai szervezetekhez, ahol az Egyesült Államokat nem látják szívesen. Többek között meghívják a CELAC (Latin-amerikai és Karibi Államok Közössége) üléseire, ahonnan az USA és Kanada kizárásra kerültek.

Az oroszok folyamatosan használják egyre növekvő diplomáciai jelenlétüket, hogy az amerikai imperializmus megvalósítható alternatívájaként ábrázolják magukat. Oroszország egyre inkább kihívást jelent az Egyesült Államok számára azokon a területeken, ahol korábban csak ritkán kellett versennyel szembesülnie. Ilyen például a fegyverkereskedelem. Több latin-amerikai nemzet, például Brazília, Nicaragua, Peru és Venezuela, az amerikaiak helyett inkább orosz fegyvereket vásárolnak, amelyekről általánosságban elmondható, hogy megbízhatóak, olcsók és könnyen használhatók. Oroszország elsődleges ügyfele Venezuela, amely 2011-ben az orosz fegyverzeti szállítások ötödik legnagyobb felvevőjévé vált, becsült értéke 1,7 milliárd dollár.

 

Források

- РИА Новости (https://ria.ru/) orosz hírportál vonatkozó cikkei

- Газета.ру (https://www.gazeta.ru/) orosz hírportál vonatkozó cikkei

- Washington Post (https://www.washingtonpost.com/world/2019/05/01/why-is-russia-clashing-with-united-states-over-venezuela/?utm_term=.3066432af563)

- The Moscow Times (https://www.themoscowtimes.com/2019/05/02/tension-grows-between-us-and-russia-over-venezuela-standoff-a65464)

- Стивен Бланк: Россия и Латинская Америка: геополитические игры вблизи США, 2009

- В. А. Ачкасов, С. А. Ланцов: Мировая политика и международные отношения, 2011

- Douglas Farah, Liana Eustacia Reyes: Russia in Latin America: A Strategic Analysis, 2015

- R. Evan Ellis: The New Russian Engagement with Latin America: Strategic Position, Commerce and Dreams of the Past, 2015

Cimkék: Venezuela, Oroszország, Nicolás Maduro, Egyesült Államok, John Bolton, Mike Pompeo, Szergej Lavrov, Nicaragua, Brazília
Országok: Oroszország
Megosztás:


 

Oroszvilag.hu | Impresszum  |  Kapcsolat