OROSZVILAG.HU


Oroszország megelőzte Szaúd-Arábiát 

Címlap » Hírek » Oroszország hírei
  |  2010-06-11 15:22:37  |  
Mezei Bálint

Oroszország megelőzte Szaúd-Arábiát 

Immár nem az arab ország a világ legnagyobb kőolajkitermelője 

Oroszország megelőzte Szaúd-Arábiát    

Oroszország elfoglalta Szaúd-Arábia helyét

Az orosz gazdasági sajtó hivatkozva a legújabb napvilágra került számadatokra már Szaúd-Arábia leelőzéséről beszél. A nyilvánosságra hozott statisztikák kimutatása szerint Oroszország 2009-ben kevesebb földgázt, ugyanakkor jóval több kőolajat termelt ki, mint az Arab-félszigeten elterülő abszolút monarchia állami fúrótornyai. 

A Kommerszant a British Petrol jelentésére utalt, amikor a világ éves olajfogyasztásában 1982 óta mért legnagyobb, 1,7 százalékos visszaeséséről írt. A BP vezérigazgatója, Tony Hayward szerint az idézett beszámoló a világ energiafogyasztásának hosszú távú folyamataira reflektált, és a megújuló források bevonásának szükségszerűségét hangsúlyozta. Az angol irányítású vállalat szakemberei által jegyzett dokumentum kiemeli, hogy az OPEC országok kitermelésének 7,3 százalékos visszaesésével párhuzamosan egyre nőtt az orosz, a brazil és kazah lelőhelyeken felszínre hozott fekete arany hordónkénti száma.

Oroszország a globális gazdasági válság és a piacok többségén drasztikusan visszaeső kereslet dacára 1,5 százalékkal javítani tudott a 2008-as kitermelését jellemző mutatókon. Miközben Moszkva az olajtermelő országok illusztris listáján lépésről lépésre átvette a vezető helyet, a korábban stabilan első Szaúd-Arábia 10,6 százalékos visszaesést regisztrált. A dobogó harmadik fokán az Egyesült Államokat találjuk, melynek kitermelése százalékban kifejezve 7 pontot növekedve elérte a napi 7,196 millió hordós mennyiséget.

Az orosz szénhidrogénbázis moszkvai vezetői mégsem lehetnek maradéktalanul boldogok, hiszen a 2008-es évhez viszonyítva 2009-ben gázexportjukat igen jelentős, 12,1 százalékos recesszió sújtotta. Elemzők szerint figyelembe véve Európa rohamosan növekvő energiaéhségét, és a gazdasági-pénzügyi krízis lassú kimúlását, csak idő kérdése, hogy Oroszország mikor szerzi vissza „a világ legnagyobb földgáz-exportőre” megtisztelő címet. Vitalij Krjukov, az IFD Kapital magánkezelésű befektetési alap szakértője sokkal borúlátóbb a kérdést vizsgálva. A gázkereslet drámai visszaesését javarészt az európai hitelválság és a kínai gazdaság túlpörgését megakadályozni hivatott pekingi kormányzati lépések számlájára írja. Krjukov szerint a fellendülés hosszútávon teljesedhet be, hiszen a kínai gazdaság számára ma még elengedhetetlen kőszenet a földgáz – jobb hatásfoka miatt - idővel biztosan háttérbe szorítja majd. 

 

(RIA Novosztyi)

Cimkék: Oroszország, Lukoil, Szaúd-Arábia, Moszkva, OPEC, kőolaj
Országok: Oroszország
Megosztás:


 

Oroszvilag.hu | Impresszum  |  Kapcsolat