OROSZVILAG.HU


Megaberuházás a Siemenstől

Címlap » Hírek » A posztszovjet térség és a világ
  |  2011-10-18 11:08:43  |  
Kecskeméti Gábor

Megaberuházás a Siemenstől

De nem az atomiparba

Megaberuházás a SiemenstőlMegaberuházás a Siemenstől

Jóllehet, a Siemens nemrég szerződést bontott a RoszAtommal, ám ennek ellenére komoly befektetéseket tervez Oroszországban. Peter Löscher, a vállalat vezérigazgatója szerint az elkövetkező három évben ez akár az egy milliárd eurót is elérheti. (Mai árfolyamon ez több mint 290 milliárd forint.)

A RoszAtommal való együttműködés ígéretesnek indult, még közös vállalat alapítására is sor került 2009-ben. De Németország a fukusimai atomkatasztrófa miatt az atomerőművek bezárása és az atomipar leépítése mellett döntött, így a Siemens is elkezdte felszámolni atomipari érdekeltségeit. S ez kényszerűen a RoszAtommal való megállapodás felbontásához vezetett. A németek azonban találtak Oroszországban más szektort, ahova szívesen befektetnének.

Mindenekelőtt az energiatermelésbe. A Siemens már most is üzemeltet gázturbina gyárat Oroszországban, de egy szélturbina gyár építését is tervezik. Ezen kívül a vállalat, hagyományos területére, a közlekedési szektorba is invesztálni kíván: a konszern egy jelentős megbízást nyert el az Orosz Államvasutaktól személyvonatok gyártására. A szerelvényeket
közösen fogják gyártani Tatarsztanban a Szinara válllalattal.


(aktuell.ru)

Cimkék: németország, siemens, atomipar, roszatom, szinara, vasút,
Országok: Oroszország
Megosztás:


 

Oroszvilag.hu | Impresszum  |  Kapcsolat