OROSZVILAG.HU


A furcsa pár jövője 

Címlap » Sajtószemle
  |  2010-09-28 12:01:45  |  
Mezei Bálint

A furcsa pár jövője 

Oroszországban nincs helye két vezetőnek 

A furcsa pár jövője A furcsa pár jövője  

Orosz vezetők, Moszkva megosztott az eredeti és a tökéletes (?) másolat között – Mark Franchetti, La Stampa,

Nemrég alkalmam volt együtt vacsorázni Oroszország legtöbbre becsült televíziós politikai elemzőjével és a Kreml egyik korábbi magas rangú alkalmazottjával. A beszélgetés szinte azonnal a föderáció legvitatottabb kérdésére terelődött, így asztaltársaim arra keresték a választ, hogy ki lesz Moszkva legfőbb közjogi méltósága 2012-ben, a soron következő orosz elnök? Vajon továbbra is kitartanak a Vlagyimir Putyint és Dmitrij Medvegyevet összekötő egyezmények vagy a Kreml korábbi ura, Putyin leemeli óvó kezét eddigi védencéről, és visszaveszi az államfői pozíciót, melyet korábban nyolc éven át betöltött. Mivel nem tudtak megegyezni, két vendégem fogadást kötött: egyikük Putyinra és a „nagy visszatérésre”tette voksát, míg társa biztosra vette Medvegyev második mandátumát. Előrebocsátva, hogy nem éppen kis jelentőségű ügyről van szó, valamint figyelembe véve az oroszok kendőzetlen vonzódását az édes élet szépségei iránt, két asztaltársam a lehetséges nyereményhez illő tétet tett. A győztes hat palack Chateau Petrus márkájú pezsgővel lesz boldogabb.

Az úgynevezett „tandem”, Putyin és Medvegyev furcsa párosa valóban előzmények nélküli Oroszországban. Az emberek egy vezetőhöz szoktak, nem kettőhöz. Az orosz miniszterelnökök az államfőtől kapják kinevezésüket, aki egyben meg is határozza a kormány politikai mozgásterét. A moszkvai prezident nem csupán irányítja, hanem adott esetben fel is menti a kabinet vezetőjét. A beiktatási procedúra elvben nem történhet meg a Duma belegyezése nélkül, de ez az aktus már jó ideje nem több puszta formalitásnál. A Kreml falain kívülre sugárzott hivatalos kommunikáció szerint Putyin nem feledkezhet meg Medvegyevről, hiszen utóbbi beosztottja. Ennek ellenére ne legyenek kétségeink, hogy még ő Oroszország erős embere, az egyetlen megkerülhetetlen politikai aktor a föderáció színpadán.

E ponton akár szánalmat is érezhetnének Medvegyev iránt. Gondoljanak csak bele, mi lenne, ha egy évtizednél is többet dolgoztak volna jelenlegi főnökük oldalán. Nem hinném, hogy sokan kételkednének abban, ki is parancsol igazából. Mindemellett ott áll a háttérben szótlanul, de bármiféle személyi változás nélkül a korábbi vezető által életre hívott és őt bálványként dicsőítő hivatalnoksereg. Minden, ami körülveszi Önöket, a feljebbvalójuk műve, aki egy szép napon bejelenti, hogy Önre, azaz egykori hűséges beosztottjára esett személyes választása, utódjának akarja. Mindehhez pedig a legegyszerűbb, ha helyet cserélnek. Persze ő, a néhai nagyfőnök is tudja, hogy milyen fából faragták az apparatcsikokat, de megígéri, hogy mindent megtesz a zökkenőmentes váltásért, a minisztériumi bürokráciát bízzák csak rá! Nagyszerű. Csak egy aprócska baj van, ő még maradna helyettesként, hogy tényleg jól menjenek a dolgok. Természetesen bármikor dönthet úgy, hogy visszaül a főnöki bársonyszékbe, melyet éppen most engedett át Önnek, mégis kitér ezen eshetőség elől. Másrészről, okosan nem is zárja ki ezt a fordulatot.

A putyini politika szándékától függetlenül, szinte menthetetlen módon a kezdet kezdetén kevesen vették komolyan Medvegyevet. Ügyes fiú, mondogatták, de nem ő az, aki dönt. Csak egy marionett bábu, összegeztek röviden a nyugati médiumok. Mégis, a két „jó gazda” közti viszony sokkal összetettebb. Putyin messzemenőkig tiszteli védencét. Nem él vissza hatalmi súlyával, befolyásával, nem zsarolja Medvegyevet, ennek megfelelően gondosan vigyáz arra, hogy még véletlenül se gyengítse az utódról széles körben kialakult képet. Hosszabb ideje Putyin a kormányfői teendőkre összpontosít, és igyekszik elkerülni még a látszatát is, hogy beleártsa magát olyan ügyekbe, melyek szigorúan az elnök hatáskörébe tartoznak. Többek között ilyen a külpolitika is. Biztosan nagy a versengés a két elnök, a föderáció és a kormány feje között, de ez nem terjed át magára a „furcsa párra”, hiszen a tandem lassan tizenöt éve ismeri egymást. Manapság az egyetlen igazi téma, melyet részletesen tárgyalhatnak a politológusok, külügyi elemzők éppen Medvegyev azon törekvése, hogy otthagyja keze nyomát a jelenkori orosz történelmen. Szinte mindenki egyetért abban, hogy napról napra függetlenebb, szabadabb, mint stílusát, mint döntéseit illetően. Páran talán pont emiatt, komoly naivitásról számot adva, egynéhány nyilatkozatát mint Puytinnal szemben megfogalmazott kritikát értelmezték.

Különösen érdekes megfigyelni, miként próbálja Medvegyev kiépíteni saját hatalmát, anélkül, hogy egyszer s mindenkorra kilépne Putyin árnyékából. Bevallom, egypárszor valóban bizarr élményben volt részem. Mégis, két év leforgása alatt a megnyerő modorú Dmitrij tökéletesen elsajátította elődje stílusának pontról pontra történő utánzását. Beszédmódja olyan jelentősen változott meg, hogy hangját néha Putyinéval lehet összekeverni. Alkatánál kisebb méretű, testre feszülő dzsekiket hord, így tűnve sportosabbnak, miközben minden lépéskor hullámzó vállaival a jelenlegi miniszterelnök járását másolja. Akár csak Putyin, az informális találkozók alkalmával fekete színű, szűk pólót visel, melyre zakót vagy félkabátot húz. Öltözéke inkább egy biztonsági őr ruhatárát idézi, semmint egy államfőét.

Medvegyev próbálkozásai bár ügyesek, de nem meggyőzőek. Ellentétben Putyinnal, az orosz elnök nem éppen egy macsó. Mindketten a jogon végzetek, de kamaszként az egykori prezident inkább hasonított egy hivatásos bajkeverőre, mint egy eminens tanulóra. Később tizenhat évig a rettegett KGB-t szolgálta. Hozzá képes Medvegyev múltja szelídséget áraszt. Az államfő szülei ártalmatlan tudósok, akadémikusok, a társadalom megbecsült és nem félt tagjai. Röviden összefoglalva, de egyben ki is fejezve kettejük ellentétét elég egy sporthoz, testmozgáshoz kötődő párhuzam: Putyin fekete öves dzsúdós, míg Medvegyev inkább jógázni szeret.

A nagy páros egyazon elven osztozik, ugyanabban a csapatban játszik, mégis elvitathatatlan, hogy a Kreml ura, aki egyben a legfiatalabb államfő II. Sándor óta az orosz birodalom élén, nem akar eredmény nélkül távozni az elnöki tükörteremből. Egy generáció választja el mentorától, az internet megszállott rajongója, sokkal szabadabb gondolkodó, liberálisabb, modernebb szellem Putyinnál.  Nyilvánosan elítélte az ország sajátjává vált elburjánzó korrupciót, és ígéretet tett, hogy pontot tesz az általa csak „jogi nihilizmusként” emlegetett orosz bíráskodási gyakorlat végére. Új vezetői filozófiáról tett tanúbizonyságot, amikor felmentette a rendőrség több magas rangú parancsnokát, és más befolyásos, nem polgári alkalmazottakat, akik belekeveredtek a közvéleményt megrázó, országos botrányokba. A bűnösöket felelőssé tette beosztottaik sorsáért, így teljesen szokatlan módon, íratlan szabályokat megszegve emelte fel szavát a hierarchia önkénye ellen.

Medvegyev, elődjétől eltérően válaszolt a hozzá intézett írásokra, apellátákra is, melyeket Putyin lesöpört volna az asztalról. A szélesebb közvélemény felé való nyitottság, a kórustól eltérő hangok felismerése egy sokkal érzékenyebb személyiség képét vázolja fel előttünk. Ezzel cseng össze a nagyobb sajtószabadság kialakítására mutató hajlandósága is. Medvegyev Oroszország-képe a fejlesztésben és a megosztásban (diverzifikációban) keresendő. Nem elég a katonai erő, a szilárd államhatalom és az olaj nyújtotta kizárólagos függőség exportálása, miként azok az első sorokban szerepeltek Putyin fegyvertárában. Ráadásul, egy legutóbbi beszédében olyat mondott, melyet elődje még rémálmaiban sem: súlyosan elítélte, totalitárius államként megbélyegezve a Szovjetuniót és magát Joszif Sztálint. A szavakat nem követték tettek, de látványos visszarendeződés, a nyilatkozattól való elhatárolódás sem. Ezek az első jelei annak, hogy Oroszország társadalma egy fejlettebb, nyitottabb lét felé halad, és Medvegyev nem az a marionett bábu, kinek korábban gondolták.

Mindez igaz akkor is, ha Medvegyev véletlenül sem hozna komolyabb horderejű döntést anélkül, hogy ne egyeztetne előtte Putyinnal. Egyben ez is jelenti a legnagyobb problémát: Medvegyevet kevesen veszik igazán komolyan. Az ok roppant egyszerű. Addig, amíg Putyin nem zárja ki a visszatérés lehetőségét, nyitva hagyva az ajtót harmadik mandátuma előtt, a hatalmas méretű orosz apparátus továbbra is úgy tekint majd Medvegyevre, mint átmeneti megoldásra, ideiglenes elnökre. Az orosz bürokraták elsöprő többségét a saját állásának, kapcsolatainak védelme motiválja, ezért csupán meghallgatja, hogy mit mond az államfő, de tenni nem tesz semmit, vagy úgy tesz, mintha cselekedne. Valójában várnak, azt figyelik, hogy mit hoz a 2012-es esztendő. Sokan tisztelik Medvegyevet, de nem félnek tőle. Az orosz állami hierarchia éppen a félelemre épül, az ország történelme pedig az erős vezér politikáját emeli piedesztálra. Oroszország szereti, ha vaskézzel kormányozzák. Putyin helyzete sziklaszilárd, védencével összehasonlítva rettegett, gyakran halálosan rettegett. Az orosz apparatcsikok hatodik érzéke mindig megsúgja, hogy ki valójában a főnök. Míg Putyin a borotva élén táncoltatja őket azzal, hogy nem zárja ki kategorikusan visszatérését az elnöki hatalomba, Medvegyev nem is lehet más, mint egy frusztrált államfő.

Ami a mi fogadásunkat illeti, bármit is hoz a jövő, én egyformán elégedett leszek. Megígértettem orosz barátaimmal, hogy akárki nyer kettejük közül, az első palack Chateau Petrus-t az én egészségemre fogyasztjuk el.       

Cimkék: Putyin, Medvegyev, tandem, bürokrácia, 2012, Moszkva
Országok: Oroszország
Megosztás:


 

Oroszvilag.hu | Impresszum  |  Kapcsolat