OROSZVILAG.HU


A tadzsik válság okai

Címlap » Sajtószemle
  |  2010-11-17 16:48:35  |  
Gyóni Gábor

A tadzsik válság okai

Külső ármány, vagy elhibázott belpolitika?

A tadzsik válság okai

Szanobar Sermatova Moszkvában élő Közép-Ázsia szakértő a Tadzsikisztánban ismét kiéleződő feszültség okait elemezte a ferghana.ru portálon megjelent írásában.

Néhány évnyi nyugalom után Tadzsikisztánban ismét megjelentek az iszlám szélsőségesek, s ez év őszén már ismét a fegyverek ropogása hallatszott a közép-ázsiai országban. Az 1400 kilométer hosszan húzódó afgán-tadzsik határ őrizete gyenge, Afganisztánból kábítószer és vallási fanatikusok érkeznek a volt szovjet köztársaságba. A tadzsik politikai elit, beleértve Rahmon elnököt és Zarifi külügyminisztert, meg nem nevezett külső erőket okol a feltámadó hazai bizonytalanság miatt. Mindez azonban csak eltereli a figyelmet a meglévő belső feszültségek elől – véli Sermatova.

A hatalom már jóideje cáltudatosan repressziókat foganatosít az ellenzékiekkel szemben, tavaly nyáron például furcsa körülmények között halt meg Mirzo Ziejev ellenzéki vezető, s Dusanbe a jelenlegi katonai akciókat is arra használja fel, hogy csapást mérjen a kormánnyal szemben álló erők vezetőire.

A nemzeti megbékélés Rahmon által hangoztatott politikája eddig nem nagyon valósult meg Tadzsikisztánban. A választási procedúrák tisztasága kétséges, nincs reális politikai konkurencia, ami pedig a gazdaságot illeti, csak azon üzletek maradhatnak fönn, amelyek belesimulnak a korrupt bürokratikus struktúrába.

Abban persze van igazság, hogy a ’90-es évek véres polgárháborúja és káosza után szükség volt az erős hatalomra az országban. Amíg Jevgenyij Primakov Moszkvából felügyelte a tadzsikisztáni rendezési folyamatot, voltak is törekvések a nemzeti megbékélésre.

Ezt követően azonban megindult a leszámolás a jelentősebb ellenzékiekkel, később pedig Rahmon elnök egykori harcostársainak is ütött az órája...

Eközben Tadzsikisztánt a klánrendszer visszásságai kötik gúzsba. A hatalom az elnöki klán kezében van, kizárva a reális politikai versengést, miközben újabb és újabb emberek jelennek meg a „családban.” Minél inkább hízik a „család”, annál inkább gyarapszik az ellenségek tábora is. A klán hatalomkoncentrációja megosztja az elitet, aminek következményei vannak az „udvari intrikák”, „összeesküvések”, s az ellenzéknek nyújtott titkos támogatások formájában.

Tadzsikisztán ma újra közel került ahhoz a forrponthoz, ahol a ’90-es évek elején volt. Dusanbéban folytatódik az ellenségkeresés, a külföldre mutogatás, s bár a külső erőknek valóban megvan a maguk szerepe, de messze nincs akkora hatalmuk, hogy a tadzsikisztáni belpolitikát meghatározzák. A jelenlegi válsághelyzetnek tehát elsősorban belső okai vannak – állítja cikkében Szanobar Sermatova.

 

(Szanobar Sermatova: Sto proiszhogyit v Tadzsikisztanye i kak k etomu otnoszityszja, ferghana.ru)

 

 

Cimkék: Tadzsikisztán, Rahmon
Országok: Tadzsikisztán
Megosztás:


 

Oroszvilag.hu | Impresszum  |  Kapcsolat