OROSZVILAG.HU


Az orosz nacionalizmus a gyengeség jele

Címlap » Sajtószemle
  |  2010-12-21 11:41:15  |  
Gyóni Gábor

Az orosz nacionalizmus a gyengeség jele

További etnikai konfliktusok várhatnak Oroszországra

 Az orosz nacionalizmus a gyengeség jele

 

Szergej Markedonov, a washingtoni Stratégiai és Nemzetközi Kapcsolatok Kutatási Központ munkatársa az orosz gazeta.ru-ban megjelent terjedelmes hosszúságú tanulmányában az orosz etnikai nacionalizmus fellángolásának lehetséges következményeiről értekezett.

 

Markedonov szerint olyan indulatok szabadultak el Oroszországban, melyeket aligha lehet majd megfékezni a jövőben, Oroszországot nem mentheti meg az etnikai konfliktusok fellángolásától sem a Kaukázus „feladása”, sem a bevándorlókkal szemben alkalmazott esetleges „apartheid” sem.

Az, ami a Manyézson történt december 11-én, nem nevezhető előzmény nélkülinek, de talán még váratlannak sem, hiszen a korábbi években Oroszország számos városában sor került már etnikai jellegű összecsapásokra.

Az elmúlt héten az is kiderült, hogy Vlagyimir Putyin miniszterelnök veszélyesebbnek tartja a „szakállas liberális értelmiségieket” és a „börtönben ülő tolvajt”, mint a pogromokat végrehajtó csőcseléket; s hogy az államhatalom alig, vagy egyáltalán nem képes garantálni a rendet az orosz főváros szívében.

2010 decemberében minden eddiginél nagyobb erővel mutatta meg magát az „orosz szeparatizmus” Oroszországon belül. De vajon indokolt-e „szeparatistának” nevezni egy, az etnikai többséget képviselő mozgalmat? Igen, mert – s különösen annak fényében, hogy támogatottságuk nem jelentéktelen, legalábbis ez derül ki az internetes és blogszféra megnyilvánulásaiból – az orosz etnikai nacionalizmus bomlasztó ereje nem kisebb az Orosz Föderáció számára (sőt!), mint az icskériai, dagesztáni, tatár, vagy más szeparatista mozgalmaké.

Az orosz etnonacionalizmus nem tud mit kezdeni a nem orosz Kaukázussal, vannak, akik a kaukázusi köztársaságok elkülönítését javasolják („éljenek a saját törvényeik szerint, de ne jöjjenek Oroszországba”), de olyan vélemény is olvasható, hogy a Kaukázust „vasfügönnyel” kell elzárni Oroszországtól, mondván, így könnyebben építhető lesz az etnikai oroszokat tömörítő állam.

Markedonov szerint ezeket az elképzeléseket két mítosz táplálja, az egyik, amely szembeállítja a „fejlett Oroszországot” az „elmaradott Kaukázussal”, mondván, utóbbi sajátos, klánszerű berendezkedésen alapuló szokásjogai összeegyeztethetetlenek az orosz törvényekkel. Ez féloldalas magyarázat, hiszen a kaukázusiak migrációját Moszkvába nem a klánrendszer és a „kaukázusi tradíciók” magyarázzák, hanem a gazdasági kilátástalanság kényszeríti a hegylakókat arra, hogy a síkságra húzódva keressenek megélhetést. A népsűrűség óriási, a munkanélküliség nagy, ezért utaznak a kaukázusiak Moszkvába és más orosz nagyvárosokba. Arról sem lehet megfeledkezni, hogy a szovjet modernizáció során már sok kaukázusi letelepedett Oroszország különböző régióiban és sikeresen integrálódtak az orosz társadalomba.

Markedonov szerint a közelmúlt nagy történelmi kataklizmái, a Szovjetunió és Jugoszlávia felbomlása azt a képzetet kelthették az oroszokban, hogy a heretogén rendszerek felbomlása úgyis elkerülhetetlenül bekövetkezik, azok úgyis homogenizálódnak.

Az orosz közvélemény túlértékeli a Kaukázus oroszellenes érzelmeit. 1999-ben nagyon sok dagesztáni fogott fegyvert, hogy az orosz hadsereget támogassa Baszajev terroristáival szemben. Csecsenek sokasága tilatkozott 1991-ben Dudajev ellen (őket Moszkva dobta), 1999-ben az ingus Jevkurov foglalta el a pristinai repülőteret, dicsőséget szerezve Oroszországnak, de számos példát lehetne még hozni a kaukázusiak lojalitásáról.

Az apartheid nem lehetséges politika Oroszországban, egyrészt, mert a Kaukázust nem lehet „elzárni”, másrészt a szovjet korszakban a Kaukázusban is kialakult egy értelmiségi réteg, amely a végsőkig küzdene egy ilyen megoldás ellen.

A Kaukázus „elkerítése” sem mentheti meg Oroszországot az etnikai konfliktusoktól, hiszen nem ez az egyetlen nemzetiségi terület a hatalmas országban. Vajon mit szólnak az „Oroszország az oroszoké!” jelszóhoz a csuvasok, tatárok, tuvaiak, jakutok és mások? A kaukázusiak és más migránsok szép számú kisebbséget alkotnak sok orosz közigazgatási egységben, az ő „elkülönítésük” már csak technikailag is lehetetlen feladatnak látszik.

„Az orosz szeparatizmus a gyengeség és önbizalomhiány, a politikai kisebbségi komplexus jele. Ahelyett, hogy integrálni törekednének egy bonyolult régiót (ahol egyáltalán nincsenek többségben a ruszofóbok), ezzel is megerősítve az államot, az „Oroszország az oroszoké!” jelszó támogatói, mint valami infantilis gyerekek, akik húzódoznak a nehéz feladattól, inkább lemondanának a Kaukázusról.” - véli Markedonov.

I. Miklós cár egyszer azt mondta: „nincsenek rossz németek és jó oroszok, csak jó alattvalók és rossz alattvalók vannak.”

Akik azt kiabálják, „Oroszország az oroszoké!”, nem megoldják a nemzetiségi kérdést Oroszországban, hanem sokszorosan elmélyítik azt. Hiszen, a mondás szerint, kerozinnal nem lehet tüzet oltani...

 

(Szergej Markedonov: Ujtyi nyelzja; gazeta.ru)

 

Cimkék: Szergej Markedonov, Kaukázus, orosz nacionalizmus
Országok: Oroszország
Megosztás:


 

Oroszvilag.hu | Impresszum  |  Kapcsolat