OROSZVILAG.HU


Kazahsztán: viharjelzés

Címlap » Sajtószemle
  |  2011-11-24 15:25:28  |  
Gyóni Gábor

Kazahsztán: viharjelzés

Válság szelei tépázzák a "stabilitás oázisát"

Kazahsztán: viharjelzés

 


Mihail Kalisovszkij Közép-Ázsia kutató szerint csak mítosz a kazahsztáni stabilitás. A csillogó-káprázatos külcsín mögött valójában nagyon súlyos problémák rejlenek. S a mélyben fortyogó gondok lassan a felszínre törnek, akár Kazahsztán területi integritását is veszélyeztetve.

 

A közelmúltban vészterhes hírek érkeztek Kazahsztánból, a „stabilitás oázisából”, melyek megkérdőjelezik a kazahsztáni stabilitás elterjedt mítoszát. A szűnni nem akaró olajbányász és bányássztrájkok, melyekre a hatalom repressziókkal válaszol; a terrorista támadások, melyek jelentőségét igyekeztek szőnyeg alá söpörni; a parlament idő előtti feloszlatása jelzik, hogy valami nincs rendben a közép-ázsiai országban.

A kazahsztáni stabilitás persze nemcsak mítosz: az ENSZ szerint Kazahsztán magas emberi fejlettségi index-el jellemezhető ország (68. a sorban), s ebben a tekintetben különösen éles a kontraszt Kazahsztán és a többi posztszovjet közép-ázsiai állam között (Türkmenisztán a 102., Üzbegisztán a 115., Kirgizisztán és Tadzsikisztán a 125.).

Kazahsztán gazdaságának az alapját az energiahordozók adják, de az mégiscsak elmondható, hogy a kazah vezetés jól sáfárkodott a rendelkezésére álló lehetőségekkel. Kétségkívül siker, hogy Kazahsztán az elmúlt 20 évben elkerülte a politikai megrázkódtatásokat, sikerült megőriznie a nemzetek közötti békét, elkerülnie a szélsőséges kazah etnokrata törekvéseket (még ha az államapparátusban a kazahok aránya jelentősen meg is emelkedett, az 1985-ös 50 %-ról 1994-re 75 %-ra). Mégis, Nazarbajev sikeresen „nyugtatta meg” Kazahsztán jelentős orosz lakosságát, és gátat szabott a kazah nacionalista kilengéseknek. Ennek eredményeképpen a ’90-es évek elején még felbukkanó észak-kazahsztáni orosz szeparatista törekvéseket is sikerült lecsillapítani. Az elmúlt évek gazdasági sikerei az oroszok számára is lehetővé tette, hogy megtalálják helyüket a független Kazahsztánban. Igaz, azt nem szabad elfejteni, hogy 1991 után sok orosz elhagyta a közép-ázsiai országot, s az orosz kivándorlás az elmúlt pár évben ismét új lendületet kapott.

Nazarbajev egyik fontos prioritása volt, hogy kedvező képet alkosson Kazahsztánról a külvilág szemében. A sikereket Nazarbajev a saját számlájára írta, a kudarcokért viszont mindig valaki más vitte el a felelősséget. A kazah politikai rendszer egyetlen emberre épül, Nurszultan Nazarbajevre, és az iránta mutatott hűség határozza meg a rendszerben résztvevő emberek sorsát. Ez akár még „haladónak” is lenne nevezhető, tekintettel a közép-ázsiai klánrendszerre, csakhogy a kláni szisztéma végül maga alá gyűrte a kazah politikai rendszert, s immáron maga Nazarbajev is saját klánja érdekeit figyelembe véve építi káderpolitikáját (a klánrendszer még a szovjet korszakban is megmaradt, a függetlenség elnyerése után pedig új lendületet kapott, azzal összefüggésben, hogy kazahokkal kezdték feltölteni az államapparátust).

A kazah nemzetállam építése nemcsak a kláni struktúrák újjáéledését hozta: megváltoztatták a földrajzi elnevezéseket, dicsőíteni kezdték a nomád ősöket, tudományos konferenciák tömkelegét rendezték a kazah történelemről.

Elkezdődött a „steppei demokrácia” ideológiájának a megteremtése, a nomád kazah tradíciókhoz visszanyúlva. A „steppei demokrácia” persze nem minden alap nélkül való, a steppei „egalitárius” társadalmak öröksége mai napig jelen van: nem véletlen, hogy Közép-Ázsiában a jelentős nomád tradíciókkal rendelkező Kazahsztánban és Kirgizisztánban az autoritarizmus viszonylag lágyabb formája valósult meg. Ebben az is közrejátszott, hogy a steppei nomádok „toleránsabban” viszonyulnak az iszlámhoz és más vallásokhoz, mint a déli, az iszlámmal jobban átitatott Üzbegisztánban és Tadzsikisztánban.

Kazahsztán elmúlt 20 évét jelentősen meghatározta „a keleti jogi norma”. Eszerint nem önmagában a jog – ami egy ideológiai konstrukció - a fontos, hanem a patrónushoz való hűség. A kazah – keleti – felfogás nemcsak hogy eltűri, de jónak tartja az „ajándékozások” gyakorlatát, a saját klánhoz tartozó emberek pozícióba juttatását, amit Nyugaton korrupciónak vagy nepotizmusnak neveznek.

Kazahsztán gazdasági értelemben az egyik legliberálisabb ország a posztszovjet térségben. Az ügyintézés egyszerűbb, mint Oroszországban, nem véletlen, hogy a Vámszövetség megalakulása után sok orosz cég Kazahsztánba helyezte át székhelyét.

A külföldi tőke számára kedvező feltételeket alakítottak ki Kazahsztánban, talán túlságosan is kedvezőeket, ami meggátolta a kazah pénzügyi elit kibontakozását. Ehelyett inkább egy komprádor elit formálódott, melynek jellemzői: ideológiamentes hozzáállás, szociális érzéketlenség, abszolút hűség a hatalomhoz. Ez a komprádor elit mintegy pufferzónát alkot a hatalom és a nép között, s könnyen megtörténhet, hogy szociális elégedetlenségek esetén a népharag éppen ellene fordul.

A mostani bányássztrájkok alatt azonban a hatalom egyelőre kitart a munkaadók pártján, és megtorlással sújtja az elégedetlenkedő munkavállalókat. Ezt demonstrálja a sztrájkolók szétverése; a szakszervezeti vezetők elleni bírósági eljárások; néhány fő munkásvezető rejtélyes halála (Zsakszilik Turbajev szakszervezeti vezetőt megölték, az Ozenmunajgaz olajvállalat szakszervezeti vezetőjének lánya szintén gyilkosság áldozata lett), a munkások ellen indított médiakampány (amely lusta semmittevőkként igyekszik ábrázolni az elégedetlen munkavállalókat).

Kazahsztánban jelentős szakadék alakult ki az elit és a „nép” között, a korrupció virágzik, s Nyugat-Kazahsztánban (az ország nyersanygokban leggazdagabb területén) már nyílt szembenállás kezdődött. Azaz a kazahsztáni liberális gazdaságpolitika, együtt az autoriter politikai rendszerrel, egyre inkább kezdi megmutatni árnyoldalait. A visszacsatolás hiánya, a kőkemény politikai ellenőrzés, a hatalmi monopólium kezdi zavarni a gazdasági fejlődést, meggátolja a „szociális liftek” működését.

A hatalom a válságjelenségekre még keményebb represszív eszközökkel válaszol: szigorították az internet cenzúráját, nyomás alá helyezték a független sajtót, erősítették a vallási szervezetek kontrollját. Úgy tűnik, Asztana nem érti, hogy a szabad véleménnyilvánítás elfojtása – más lehetőség nem lévén - csak radikalizálja az elégedetlenkedőket.

Igaz, ami Kazahsztánban történik, nem szokatlan a posztszovjet térségben: az elit önző, egoista politikája szétveri az „egészséges” politikai mezőt, megbénítja az állam működését, és gazdasági problémákhoz vezet.

Kazahsztánban a déli Nagy (Idősebb) Zsüz (Ұлы жүз) törzsszövetség – melyből Nazarbajev is származik – képviselői birtokolják a legtöbb pozíciót, ami nyugtalanítja a „centrális” Középső Zsüz (Орта жүз) és a „nyugati” Ifjabb (Kisebb) Zsüz (Кiшi жүз) tagjait. A szovjet korszakban a Középső Zsüz volt domináns pozícióban, és nem lehet kizárni, hogy revansra készül.

Kazahsztán ráadásul hatalmas területű ország, egységes integráló központ nélkül. A déli zsüz aligha léphet fel integráló szereplőként. Dél-Kazahsztánban alig van ipar, a Középső Zsüz az ország centrális, gyéren lakott területeit népesíti be, az északi iparvidékeken zömmel orosz lakosság van, az új főváros, Asztana pedig egyelőre csak tisztán adminisztratív központ.


A legfőbb szeparatista veszélyforrás Nyugat-Kazahsztánban van, az Ifjabb (Kisebb) Zsüz (Кiшi жүз) területén, ahol a fő olaj- és gázlelőhelyek vannak. Éppen ez az a régió, ahol már jóideje nem csitulnak a bányássztrájkok. A nyugat-kazahsztáni zsüz elitje nem elégedett azzal, ahogyan a központ az olajjövedelmeket elosztja.

 A kazahsztáni média persze igyekszik elhallgatni a nyugat-kazahsztáni szeparatista tendenciákat, nem lehet viszont nem észrevenni, hogy a sztrájkoló olajmunkások szeparatista jellegű követeléseket is megfogalmaztak: „Mi etetjük Alma-Atát és Asztanát, de mégis úgy élünk, mint a koldusok.” S valóban, Atirau, Kazahsztán „olajfővárosa” a köztársaság egyik legszánalmasabb helye, pocsék utakkal, rossz vízvezetékrendszerrel, elavult elektromos hálózattal. Ismét népszerű a szóbeszéd – akárcsak a ’90-es évek elején – hogy Nyugat-Kazahsztánnak, rendelkezésére álló olajkincsekre támaszkodva, önállósulnia kellene. A nyugat-kazahsztáni zsüz tagjai szerint ebben a régióban is a „déliek” foglalják el a vezető tisztségeket, akik úgy viselkednek, mint a „nemesek”, és úgy viszonyulnak a helyiekhez, mint a „rabokhoz.” Azt sem szabad feledni, hogy éppen az Ifjabb (Kisebb) Zsüz (Кiшi жүз) volt az, amely 1731-ben, „megtörve a kazah állami egységet”, elsőként vetette alá magát az orosz imperátor uralmának...

A nyugat-kazahsztáni szeparatizmust persze nem kell túlértékelni, de a jelenlegi, válságot idéző helyzetben ezek az eszmék hatványozott erejű bomba felrobbanásához vezethetnek.

Kazahsztánban az elmúlt években egy egész sor intézmény lényegében megszűnt létezni (még ha formálisan egzisztálnak is): a parlament (népképviselet), a független bíróságok, a politikai pártok, a szakszervezetek. A „nemzetvezető” gigászi hatalmat koncentrált saját kezeiben, riválisait ártalmatlanná tette, Nazarbajevet vákuum veszi körül. Nazarbajev már készül az utódlásra, de az korántsem biztos, hogy Timur Kulibajevet elfogadja a törzsi-nemzetségi törésvonalak mentén fragmentálódott kazah elit.

Egyre több tehát a viharjelzés Kazahsztánban, de úgy tűnik, Asztana nem képes észrevenni ezeket a jeleket.

 

 

 

(Mihail Kalisovszkij: Kazahsztán: stormovoje preduprezsgyenije, ferghana.ru, 2011. 11. 2

 

Cimkék: Kazahsztán, 2011, válság, szeparatizmus, Kis Zsüz, Nagy Zsüz, Középső Zsüz, Nursztultan Nazarbajev, Timur Kulibajev
Országok: Kazahsztán
Megosztás:


 

Oroszvilag.hu | Impresszum  |  Kapcsolat