OROSZVILAG.HU


Keresztúthoz érkezett az orosz olajipar

Címlap » Sajtószemle
  |  2012-12-18 01:07:13  |  
Kecskeméti Gábor

Keresztúthoz érkezett az orosz olajipar

Arktikus kitermelés, vagy olajpala?

Keresztúthoz érkezett az orosz olajiparKeresztúthoz érkezett az orosz olajipar

 Az alábbiakban Thane Gustafson-nak a The New York Times hasábjain megjelent írását („Russian Oil Industry at a Crossroads as Infrastructure Ages”) közöljük. Thane Gustafson a Georgetown University kormányzati szakának professzora és az IHS Cambridge Energy Research Associates igazgatója. Legutóbbi könyvének címe: „A szerencse kereke: Csata az olajért és a hatalomért Oroszországban”.

Az orosz olajipar keresztúthoz érkezett. S története során ez nem az első: 1987-ben, a Szovjetunió összeomlása előtt 4 évvel érte el akkori 11.4 millió hordós napi csúcsát, majd innen zuhant 1996-ban történelmi mélypontra, 6 millió hordós napi teljesítményre. Ám az ország 1999/2000 körüli stabilizálódása után ismét erőteljes növekedésnek indult a kitermelés, s kis híján elérték a szovjet-korszak csúcsát.

Ám ismét gondok jelentkeztek. Az iparág hagyományos magja, a hatalmas nyugat-szibériai mezők, melyeket a Szovjetuniótól örökölt az Oroszországi Föderáció, 2007 óta hanyatlóban vannak. Az ennek ellenére tapasztalható termelési növekedés (évi 1.6 százalékos átlagban), csak annak köszönhető, hogy lendületesen fúrják a régi mezőket, valamint az ország periférikus területein található maréknyi mezőt folyamatosan fejlesztgetik.

Oroszország eközben Szaúd-Arábiával vetekszik a világ legnagyobb olajtermelője címért. Ám a két ország között van egy lényeges különbség: az arab állam tartalék kapacitásokkal rendelkezik, s lényegesen növelni tudja kitermelését. Oroszország ezzel szemben ilyen teljesítményre már nem képes, jelenlegi kapacitása határait feszegeti. Sőt, az orosz olajtermelés az elkövetkező években jelentősen vissza fog esni.

S éppen ez lehet az orosz olaj viharos történetében. Az orosz kormányzat szakértői már figyelmeztették is Vlagyimir Putyint, hogy ha nem történnek sürgős intézkedések, a termelés 2020-ra a napi termelés 8 millió hordóra eshet vissza. Ez igen jelentős kérdés nem csupán Oroszország, hanem az egész világ számára. Oroszország ugyanis a világ egyik legnagyobb exportőre, napi öt millió hordós termelése a világ napi termelésének 12 százalékát teszi ki.

Oroszország export bevételeinek felét az olaj teszi ki és ebből biztosítják a központi költségvetés 40 százalékát, de ezek mögött a számok mögött egy megkerülhetetlen tény áll: Oroszország az elmúlt húsz évben a Szovjetuniótól örökölt olajmezőket aknázta ki, de ez a szovjet örökség kezd elfogyni. Komoly kihívások állnak tehát az ország előtt. Olyan dolog nem létezik, hogy „könnyű olaj” és az orosz olajipar sokszor a Föld legkeményebb körülményei között kénytelen működni. De az elmúlt harminc évben végbement technikai fejlődés lehetővé tette, hogy korábban elérhetetlen helyekről is olajat lehessen kitermelni. Jóllehet az orosz olajipar az elmúlt húsz évben már csatlakozott a globális technológiákhoz és modernizálódott is, de csak bizonyos mértékig. Még nem merészkedett be a sarkvidéki part menti vizekre, illetve nem használ olyan nem hagyományos forrásokat az olajtermelésre, mint az olajhomok vagy az olajpala. Ennek oka egyszerű: nem volt rá szüksége. De az orosz olaj következő „generációját” már olyan helyekről kell majd kitermelni, melyek hidegebbek, mélyebbek, távolabb fekszenek és geológiailag sokkal komplexebbek, továbbá nagyobb technológiai igényük van, mint bárminek, amivel eddig orosz vállalatok foglalkoztak.

Ha sikerül elkerülni a hanyatlást, az országnak követnie kell a globális ipar által kijelölt ösvényt. Számos jel utal arra, hogy Oroszország elindult ebbe az irányba, de a fordulat csak most következett be. Ennek fényében a Rosznyeft emelkedése, mely az ország legnagyobb állami olajipari vállalata, s mely éppen most készül megszerezni a TNK-BP vállalatot, igen jelentős esemény. Ha az ügyletet jövő évben végrehajtják, a Rosznyeft válik a világ legnagyobb, tőzsdén is jegyzett olajvállalatává.

Mit jelent ez a jövőben az orosz olaj számára? A Rosznyeft a ’90-es évek végére egy jelentéktelen állami olajvállalat volt, melyet három alkalommal is megvételre kínáltak, ám végül mégis az orosz állam nyakán maradt. De nem sokkal ezután elindult a mai gigantikus vállalathoz vezető úton.

2002-ben ugyanis az oroszországi privatizáció elérte a 80 százalékot. Ám Vlagyimir Putyin 2000-es megválasztásával megváltozott a szélirány: a stratégiai ágazatnak minősülő olaj- és gázipari cégeket elkezdték állami ellenőrzés alá vonni. Ennek eredményeképpen került börtönbe 2003-ban Mihail Hodorkovszkij Jukosz vezér, akinek cégbirodalmát röpke két év alatt feldarabolta az állam. A Jukosz legtöbb részét a Rosznyeft kapta meg, amely így megháromszorozta méretét. Így történhetett meg, hogy az orosz energetikai ipar ma döntően két állami vállalat, a Rosznyeft és a Gazprom kezében van. A két vállalat virtuális monopóliumot élvez az orosz szárazföldön és a felségvizeken, így a sarkköri part menti övezetekben is.

Önmagában az állami tulajdon se nem rossz, se nem jó. Ez attól függ, hogy a társaság jól, vagy rosszul működik-e, ez viszont nagyban függ az adott vállalat vezetésétől, s hogy az milyen kapcsolatokat ápol az állam vezetésével.

A Rosznyeft vezére, Igor I. Szecsinnek például jó kapcsolatot ápol. Ő Putyin közvetlen munkatársa már két évtizede és élvezi az elnök erős támogatását. 2008 óta a Rosznyeft de facto vezetője, aki új irányokba viszi a vállalatot. Személyesen tárgyalt meg egy sor stratégiai megállapodást az ExxonMobil, Statoil, Eni és BP vállalatokkal. Ő vezette a Rosznyeft terjeszkedését Venezuelában és felügyelte a vállalat új, oroszországi területeken történő kitermelését az ország belsejében, a sarkkör környékén és az orosz Távol-Keleten.

Szecsin úr szemei előtt azonban a sarkkör jelenti a Rosznyeft számára a kiteljesedést. Oroszország 11 időzónát átlépő kontinentális talapzatán óriási kőolaj és földgáz tartalékok lehetnek. Tényleges mérete bizonytalan, mivel a területnek eddig csupán 10 százalékát tárták fel. De Oroszországnak és a Rosznyeftnek nincs még kellő tapasztalata a sarkköri kitermelésben. Nincsenek megfelelően képzett embereik, de a szükséges technikai tudás is hiányzik. Ráadásul az orosz gépipar sem tudja őket kiszolgálni, melynek döntő részét még a szovjet korszakból örökölték, s még nem képes arra, hogy a sarkköri viszonyok számára megfelelő és ennyire speciális berendezéseket gyártson. Ám Szecsin úr eltökélt. Nemrég kijelentette, hogy a sarkköri kitermelés „sokkal ambíciózusabb az ember számára, mint az első séta a világűrben vagy ember küldése a Holdra.” Ráadásul egy ilyen nagy vállalkozás végrehajtására csak egy olyan hatalmas állami kézben lévő vállalat képes, mint a Rosznyeft.

Ám az orosz olaj váratlan konkurenst kapott: új fejlesztés ért be a világban, melynek segítségével szerte az észak-amerikai kontinensen elérhetővé váltak az úgynevezett kőbe zárt olajtartalékok. S ez az Egyesült Államokat a világ leggyorsabban növekvő olajtermelőjévé tette. Nem sokkal lemaradva követi őt ezen a listán Kanada.

Az ilyen típusú olajkitermelést komolyan figyelemmel követik Moszkvában, ahol az „olajemberek” és a politikusok gyorsan felismerték a hatalmas potenciált a maguk számára. Akkor, amikor az örökségbe kapott mezők kezdenek kifogyni, a kőbe zárt olaj (olajpala és olajhomok) – elméletileg – reneszánszát élheti. Az orosz olajszakértők közül sokan már most azt hangoztatják, hogy az arktikus olaj helyett az olajpala és olajhomok felé kellene fordulnia Oroszországnak is.

De ezek a hangok elhamarkodottak. A palaolaj kitermelése drága (két hordó kitermeléséhez egyet el kell égetni), környezetromboló, s továbbra is magas költségekkel jár. A „palaforradalmat” ráadásul kis- és közepes vállalatok fogják végrehajtani. Következésképpen meg kell várni, milyen gyorsan fog elterjedni a világban az ilyen típusú olajtermelés. Ez a kérdés azonban Oroszországban különösen akut, ahol a független cégek a teljes olajtermelésnek alig 5 százalékát adják és az állami szabályozás gyakran akadályozza az új technológiák elterjedését.

Így a keresztútnál az orosz döntéshozóknak nem csupán azt kell eldönteniük, hogy új területeket tárjanak fel és új technológiákat alkalmazzanak. Az arktikus kitermelés nagy cégeket igényel. De miután egy évtizedet töltöttek azzal, hogy létrehozzanak egy hatalmas állami olajvállalatot, az orosz döntéshozóknak koncentrálniuk kell arra, hogy a lehető legszélesebb körben ösztönözzenek számos innovatív vállalatot és megközelítést. A megközelítések sokszínűsége segíthet Oroszországnak, hogy biztosítsa olaja jövőjét.

(http://www.nytimes.com)

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Cimkék: usa, kanada, new york times, thane, gustafson, arktikus, olaj, pala, homok, rosznyeft, gazprom, szecsin, putyin, hordó,
Országok: Oroszország
Megosztás:


 

Oroszvilag.hu | Impresszum  |  Kapcsolat