OROSZVILAG.HU


Amerika ismétli a szovjetek hibáit Afganisztánban? 

Címlap » Sajtószemle
  |  2010-05-05 11:18:19  |  
Gyóni Gábor

Amerika ismétli a szovjetek hibáit Afganisztánban? 

A történelem ismétli önmagát?

 Amerika ismétli a szovjetek hibáit Afganisztánban? 

 

Deepak Tripathi 30 évig volt a BBC afganisztáni tudósítója. Tripathi – akinek most jelent meg kötete a Bush-adminisztráció Irak- és Afganisztán-politikájáról - News Network amerikai lapban az Egyesült Államok iraki és afganisztáni politikáját elemezve rámutatott, hogy igen sok a hasonlóság az USA és az egykori Szovjetunió afganisztáni helyzete között.

 

Immáron több mint egy év telt el azóta, hogy Barack Obama demokrata elnök hivatalába lépett. Amerika újabb erőket küld Afganisztánba, hogy úrrá legyen az afgán fegyveres ellenálláson. Bár Obama végül végrehajtotta a Stanley McChrystal generális által kért csapaterősítést, az afganisztáni-pakisztáni határvidék fegyveresei újabb és újabb kihívás elé állítják az amerikai katonai potenciált. Az ismétlődő katonai operációk a tálibok ellen viszont nemcsak egy katonai nagyhatalom erejét, de gyengeségét is demonstrálják. Már nem először történik így, hiszen a szovjetek ugyanezt élték át a ’80-as években: lehet, hogy ideig-óráig ellenőrizni tudnak egy vidéket, de csak addig, amíg fennáll a katonai jelenlét. Mihelyst kivonulnak a megszálló erők, kártyavárként omlik össze mögöttük minden.

Nem kevés hasonlóság van Barack Obama mostani és Mihail Gorbacsov 1985 utáni Afganisztán-politikájában – írja Tripathi. Gorbacsov, akárcsak most Obama, hatalomra kerülvén kijelentette, hogy véget vet az afgán háborúnak, majd nagyjából ugyanakkora csapaterősítést vezényelt Afganisztánba, mint most az amerikai elnök. Ezek az erősítések a kivonulás sikerét (voltak) hivatottak alátámasztani, ami Amerika esetében 2011 közepén meg is kezdődik.

Obama elődjétől gazdasági válságot és sikertelenül vívott háborúkat örökölt. Még nem tudni, milyen eredményeket fog elérni, de nem árt figyelembe venni a múltbam elkövetett hibákat, hogy a jövőben ezek ne ismétlődhessenek meg – ajánlja Tripathi.

A Bush-adminisztráció elsősorban a külföldön vívott háborúiról marad emlékezetes. Amerika neokonzervatív vezetése három nagy fegyveres kampányba kezdett az évtizedben: Afganisztán, Irak, és a „globális terrorizmus” ellen. Mindegyik háború hosszúra nyúlt, márpedig a hosszú háborúk – emlékezhet erre Washington Vietnám, a Szovjetunió pedig Afganisztán kapcsán – mindig azoknak kedveznek, akik „otthon vannak”. A hosszú háborúk felőrlik a megszállókat is. Általánossá válik az erőszak kultusza, a hosszú háború militarizálja a békés helyi lakosokat.

Amerika háborúja Afganisztán ellen rezsimváltást eredményezett. Az Irak elleni háborút a nem létező iraki tömegpusztító fegyverek ürügyén indította az USA és Nagy-Britannia, s ma már az is ismert, hogy Tony Blair brit miniszterelnök azt mondta, mindenképpen keresett volna valamilyen ürügyet Irak lerohanása céljából. Az Afganisztán és Irak elleni háborúkat lényegében ugyanazon módszertani elvek alapján vívták: a premodern Afganisztánt éppen úgy bombázták, mint Irakot, ami a viszonylag fejlett iraki infrastruktúra megsemmisítéséhez vezetett. A háború után gyakorlatilag teljesen szétverték az állami intézményeket Irakban, ami lehetővé tette, hogy a hatalmi vákuumban igazán kegyetlen és elszánt „játékosok” jelenjenek meg. A terrorizmus elleni háborúban pedig egy kalap alá vették a vallási fundamentalistákat és az arab nacionalistákat, ami szintén óriási hiba volt.

A legérdekesebb azonban talán Afganisztán. Az itteni fejlődés ugyanis analógiát szolgáltathat más konfliktusok esetére is (Jemen, Irak, Palesztina és mások). De mi is történt Afganisztánban a ’70-es évek óta?

1. fázis: belső konfliktus. A ’60-as évek liberalizációja és modernizációja után a ’70-es évek már a belső konfliktusokkal telik Afganisztánban. 1973-ban megdöntik a monarchiát, majd 1978-ban szovjetbarát tisztek a szerintük Amerikához túlságosan is közeledő Daud hatalmát.

2. fázis: nagyhatalmi beavatkozás. A külső beavatkozás felborítja a belső erőviszonyokat. Ez ahhoz vezet, hogy még erőteljesebb külső beavatkozásra lesz szükség, minek következtében a külső erők átveszik ténylegesen is az irányítást. Viszont az ezzel szembeni helyi ellenállás miatt kormányozhatatlanná válik az ország.

3. fázis: az állam szétesése. Afganisztánban az állam lassan halt meg, agóniája két évtizedig tartott. Irakban a szankciók és külső nyomás ezt mintegy tíz év alatt valósították meg.

4. fázis: a világ közönye, a szélsőségesek megjelenése. A világ a ’90-es években nem sokat figyelt Afganisztánra, miközben lassan megerősödtek a tálibok.

Mihelyst Obama 2011 közepén megkezdi a csapatkivonást, az afgán katonai vezetők lojalitása, félő, elpárolog. Ha az afgán hadsereg szétszakad törzsi, etnikai törésvonalak mentén, akkor a Karzai-kormány is megbukik.

Afganisztán tele van fegyverekkel, el kell érni az ország demilitarizálását – írja a szerző. Hosszútávú koncepciót kell kidolgozni Afganisztán ügyében, amibe be kell vonni a térségben érintett nagyhatalmakat, Kínát, Oroszországot, Indiát, Pakisztánt, Törökországot, Szaúd-Arábiát. A jelenlegi amerikai stratégiai a katonai akciókra helyezi a hangsúlyt, miközben diplomáciai téren is lenne mit tenni (igaz, Washington nehezen talál magának szövetségest, miközben repedések jelentek meg az amerikai-pakisztáni, amerikai-török viszonyban). Hiszen nemcsak a tálibokat zavarja az amerikai katonai jelenlét Afganisztánban.

 

(Deepak Tripathi: American mistakes in Afghanistan and Iraq, hnn.us)

 

Cimkék: Deepak Tripathi
Országok: Oroszország
Megosztás:


 

Oroszvilag.hu | Impresszum  |  Kapcsolat