OROSZVILAG.HU


Szultáni rendszerek Közép-Ázsiában 

Címlap » Sajtószemle
  |  2016-09-05 15:40:07  |  
Oroszvilag.hu

Szultáni rendszerek Közép-Ázsiában 

A posztszovjet térség ugyanazon modelleket produkálja?

 Szultáni rendszerek Közép-Ázsiában 

A 19. században Közép-Ázsia a nagyhatalmi versenyfutás színtere volt Nagy-Britannia és az Orosz Birodalom között, és jelenleg is a világ óriásai küzdenek a közép-ázsiai befolyás erősítésért. Kína Új Selyemutat tervez, Oroszország keleti fordulatot hirdetett, és az USA is aktivizálni látszik jelenlétét. Ám a posztszovjet Közép-Ázsia jövőjét nem a külső nagyhatalmi játszmák, hanem a régió belső viszonyai fogják meghatározni – írja Kirill Terin, a moszkvai Lomonoszov Egyetem kutatója a globalaffairs.ru oldalán.

Először is, a régió összes országa a „rezsimújratermelés” problémájával küszködik, ami ezen államok sajátos, autoriter-törékeny politikai modelljéből adódik. A meghirdetett regionális integrációs projektek vergődnek, ám a nemzetállami gazdaságok túl gyengék, a helyi elitek képtelennek bizonyultak a még néhány évtizede kialakult politikai rendszerek regenerációjának feltételeit megteremteni.

Az intézményi rendszer defektje régi problémája a közép-ázsiai autoriter modelleknek. Joggal nevezik „szultáninak” a közép-ázsiai rezsimeket. Ezen rendszerek jellemzői: despotikus hatalomgyakorlás, a vezérek szakralizációja, a javak egyenlőtlen elosztása az „udvari emberek” részére. Ezekben a rendszerekben az uralkodó halálig marad és leválthatatlan: a kazah és üzbég elnökök már 27 éve uralkodnak, a tadzsik 22 éve, a türkmén „csak” tizedik éve. Egyedül Kirgizisztánban voltak közép-ázsiai mércével gyakori hatalomváltások, de az első elnök, Aszkar Akajev is 15 évig maradt az ország élén. A perszonifikált hatalomgyakorlás értelemszerűen az intézményi rendszerek degradálódásával jár együtt. Az eliteknek nincsen semmilyen stratégiájuk a jövőképet illetően. A hatalom csúcsán álló „uralkodó” pedig nem érdekelt abban, hogy változtasson a helyzeten, hogy modern intézményrendszer, valóban demokratikus mechanizmus működése valósuljon meg.

A közép-ázsiai országok gazdasága jórészt a külföldi vendégmunkások által hazautalt jövedelmekből él. 2013-ban a tadzsik GDP fele a vendégmunkások pénzeiből származott (2007-ben még „csak” 36 %). Kirgizisztánban ez 32 %. A lakosság mintegy 10 %-a külföldön dolgozik.

Emellett a közép-ázsiai gazdaságokban rendkívül fontos szerepet játszanak a külföldi befektetések, ami tovább növeli ezen országok kiszolgáltatottságát, a külföldi partnerek (elsősorban Oroszország és Kína) felé való nyitottságát, valutaéhségét, szerepet játszik a nemzeti valuták gyengeségében. A lakosság tömegei nagy szegénységben élnek, a Világbank adatai szerint napi 5 dollárnál (havi 150 dollárnál) kevesebb pénzből él Tadzsikisztán lakosságának 85 %-a, ugyanez Kirgizisztánban 79 %, Kazahsztánban 35 %. Közben a lakosság száma lendületesen nő, ami inkább az instabilitás felé mutat az erőforrások szűkössége mellett. További kivándorlás várható tehát a régióból, ami a szomszédos országokat is érinti majd.

Közép-Ázsiában „hiánycikk” a termőföld és a víz. Türkmenisztán területének 70 %-a sivatag, Tadzsikisztán és Kirgizisztán területének jelentős része művelése alkalmatlan magashegység. Miközben a sivatagos részek szinte lakatlanok, a Fergana-völgyben, ahol a művelésre alkalmas területek vannak, óriási a népsűrűség.

A közép-ázsiai szultáni rendszereket megalapozza a jelenlegi is létező kláni struktúra, mely a paternalista autokrácia forrása; a társadalom erősen hierarchikus szervezése mentális igény; az idősek feltétlen tisztelete gyakorlatilag kizárja az ifjabb nemzedékek bekapcsolódását a vezetésbe.

A régióban továbbra is a régi szovjet elit dominanciája figyelhető meg, úgy is, hogy az sutba dobta a régi szovjet szimbolikát. A hagyományos kláni struktúrák a szovjet korszakban is látens módon virultak, 1991 után pedig már nagyon rejtőzniük sem kellett.

A régi szovjet elit osztja el továbbra is a javakat, ami a közép-ázsiai országok gazdasági degradációjához vezet, de paradox módon ez segít fenntartani a szultáni rezsimeket. A demokratikus átmenet ugyanis mindig nehezebb a pauperizálódott lakosságú országokban.

Összességében tehát az figyelhető meg, hogy Közép-Ázsiában a gazdasági és politikai intézményrendszer elmaradott állapotban van, ami megnehezíti a lakosság gyarapodását, egy középosztályi réteg kialakulását – ami tökéletesen megfelel az elit igényeinek, és még tovább roncsolja az állami és társadalmi intézményeket. Eközben viszont jelei vannak annak, hogy a társadalom iszlamizálódik, és könnyen előfordulhat, hogy egyszer majd az iszlamista nézetekben kanalizálódnak a protestérzületek.

A posztszovjet térség az elmúlt 100 évben kétszer is posztbirodalmi tranzit területévé vált, 1917 és 1991 után. A posztszovjet térségben történelmi perspektívából nézve a geopolitikai irányváltások heves intenzitása észlelhető. Az amerikai nyomásgyakorlás a térségben folyamatos.

A posztszovjet országok többsége „többvektorú” külpolitikai stratégiát választott. 1991 után pedig lendületesen láttak neki a nemzetépítés (nemzeti mitológiák építése) gyakorlatának.

Ez közös elem a posztszovjet térség országaiban: a Baltikumtól kezdve Közép-Ázsiáig sokszor abszurd nemzeti mítoszteremtés (a nemzeti történelem megkonstruálása) észlelhető, amiből az is következik, hogy az egykori Szovjetunió területén lényegében ugyanazok a mechanizmusok működnek, ha más tartalommal is.

 

 

 

 

(Kirill Telin: Centralnaja Azija: holodnij poroh, globalaffairs.ru, 2016. 08. 30.)

Cimkék: Közép-Ázsia, Kirgizisztán, Oroszország, Kína, Türkmenisztán, Tadzsikisztán, szovjet elit, szultáni rezsimek, 1991, Kirill Telin, globalaffairs.ru, posztszovjet térség
Országok: Türkmenisztán Kazahsztán Üzbegisztán Kirgizisztán Tadzsikisztán Oroszország
Megosztás:


 

Oroszvilag.hu | Impresszum  |  Kapcsolat