OROSZVILAG.HU


Oroszország rendies társadalma

Címlap » Sajtószemle
  |  2016-11-03 12:13:28  |  
Gyóni Gábor

Oroszország rendies társadalma

Miben különbözik az orosz társadalom a nyugatiaktól?

Oroszország rendies társadalma


Még 2008-ban jelent meg Sz. G. Kordonszkij szociológus A posztszovjet Oroszország rendi struktúrája című könyve. Bár 2008-ban még igencsak más szelek fújtak, mint manapság, Kordonszkij könyvét csak aktuálisabbá tette az azóta eltelt majdnem tíz év. A szerző szerint ugyanis a mai orosz társadalom szerkezete történelmi okokból kifolyólag archaikus-„rendi” jellegű, s nem tekinthető nyugati értelemben vett modern szerveződésnek. Az orosz társadalom szerkezete ilyeténmód mintegy előre meghatározta azt a konzervatív (demodernizáló) politikai irányvonalat, melyet 2012 óta az orosz legfelső vezetés is deklarált.

 

 

 

A rendi társadalom a 18. században alakult ki Oroszországban. Az orosz rendi szerveződés rendelkezett a rendi társadalmakra jellemző összes ismérvvel, azaz 1) a rendek jogai törvénybe foglaltattak, 2) ezek a jogok örökletesek voltak, 3) a rendeknek saját szerveződéseik alakultak ki (városi gyűlések, városi polgárok, egyes foglalkozások társulásai), 4) saját önigazgatásuk volt, 5) az egyes rendek sajátos identitással és öntudattal rendelkeztek, 6) a rendi hovatartozás külsőségei is láthatóvá váltak. A rendi társadalom Oroszországban nyugat-európai hatásra alakult ki.

A hosszú 19. század folyamán az európai országokban megszűntek a rendi társadalmak, helyettük létrejöttek a ma is létező osztálytársadalmak. A 19. század második felének és 20. század elejének reformjai: a jobbágyfelszabadítás, a nemesek adófizetési kötelezettsége, a parasztok számára az obscsinából való kilépés joga, és az 1905-1906-ban az egész lakosság számára megadott polgári és politikai jogok elvezettek ahhoz, hogy 1917-re Oroszországban is megszűnt de jure a régi rendi társadalom.

A szovjet rendszer azonban de facto újjáélesztette a rendi társadalmat Oroszországban. Nyilvántartották az emberek társadalmi származását. A nemesi származás automatikus jogkorlátozást jelentett, de kialakult egy egész „rendje” a jogfosztottaknak (lisenci, bivsije ljugyi), többnyire azokból, akik az 1917 előtti rendszer haszonélvezői voltak.

Maga a hatalmi párt is rendi jellegű volt: a kommunista párt tagjai sajátos „felső kasztot” alkottak. Párttag nem lehetett akárki, csak a legkiválóbbnak minősített személyek. A párttagság megszerzését hosszadalmas procedúra előzte meg. A párttagságnak ugyanolyan kvótája volt, mint más javaknak. A kiválasztás során figyelembe vették a jelölt származását, nemét, korát, nemzetiségét, munkahelyét, lakhelyét. A párttagsághoz elengedhetetlen feltétel volt a kommunista ifjúsági szövetségbe való tartozás (azt pedig az úttörőmozgalom előzte meg). A párttagok rendje elkülönült a nem párttagok tömegétől. A szovjet emberek életében kiemelt jelentősége volt a rendbe kerülés különböző ritualizált fokozatainak: az úttörőavatásnak, a komszomoltagság kezdetének, a párttagság elnyerésének. A pártigazolvány különböző előnyöket biztosított a birtokos számára, az igazolvány elvesztése viszont a státuszból való kiesést is jelentette. A pártból való kizárás a legnagyobb büntetésnek minősült, a büntetett személy számára lezárta a szociális emelkedés lehetőségét.

A szovjet társadalomban tehát kialakult egy privilegizált réteg. Mivel ez ellentétben állt a kommunista társadalom deklarált ideológiájával, a párt igyekezett szoros kontroll alatt tartani a (párt)rend tagjait, és szigorítani a rendek közötti átjárás lehetőségét.

Szintén a szovjet társadalom rendi jellege ad magyarázatot arra is, hogy a repressziók olykor egész társadalmi rétegek (és nem egyes személyek) ellen irányultak.

A tömeges repressziók elmaradása, majd a Szovjetunió Kommunista Pártjának alkotmányban rögzített privilegizált helyzetének visszavonása a szovjet rendi társadalom (és a szovjet rendszer) elkerülhetetlen felbomlását eredményezte. A párttagság elvesztette korábbi szociális szerepét, a pártapparátus visszaszorulásával a nómenklatúra is felszívódott (formálisan).

Az 1991 után létrejövő új Oroszország társadalma továbbra is sok tekintetben megőrizte rendies jellegét. A katonák, a titkosszolgálatiak, a bányászok, a tengerészek, a rendőrök, a nyugdíjasok, az állami alkalmazottak a kommunista párt felbomlása után is megőrizték szovjet korszakban is meglévő „rendies” öntudatukat és moráljukat. Az államtól erőforrásokat követeltek, illetve azt, hogy az orosz állam történelmi tradícióihoz híven újjáélessze az orosz „elosztó gazdaságot” (razdatocsnaja ekonomika – a novoszibirszki történész, Olga Besszonova vezette be a fogalmat, eszerint az orosz állam és gazdaság történetének egyik sajátossága, hogy működése nem a piaci elvek alapján írható le, hanem az orosz gazdaság- és társadalomszervezés fundamentuma az állam elosztó szerepében nyilvánul meg), vagy másként a „erőforrás alapú államot” (reszursznoje goszudarsztvo).

Az 1991-es „forradalom” viszonylag bársonyos volt. Csak a szovjet rendi társadalom dőlt össze, a szovjet rendi elit fizikai likvidálása nem következett be, bár voltak olyan harsány „demokraták”, akik Sztálin legjobb tanítványaiként a „kommunisták és kágébések mint osztály” megsemmisítését követelték.

A szovjet rendszer bomlása idején óriási mennyiségben maradtak korábban a „nép birtokának” tekintett javak gazda nélkül. Ezen javak megszerzése és pénzre váltása („elrablása”, „elkótyavetyélése”) volt a 20. század utolsó éveinek legfontosabb szociális mozzanata. Mindenesetre a régi struktúrák bomlása közepette elkezdett formálódni egyfajta szabad piac, és a piacon élő társadalmi közeg. A piaci viszonyok formálódását a szovjet rendi társadalom maradványainak ellenreakciója kísérte. A nyugdíjasok, az állami alkalmazottak, a katonák, a titkosszolgálatiak, a rendőrök a „rend helyreállítását”, a „szociális igazságosság restaurálását”, „a nép javait elrablóinak” megbüntetését, az oligarchákkal való leszámolást követeltek.

Az oroszországi törvényhozás a 2000-es években számos olyan rendelkezést hozott, mely lépéseket tett a rendi társadalom restaurációja felé. Vagyis privilegizált helyzetbe hoztak bizonyos „rendekbe” tartozó személyeket (például politikusokat, katonákat, titkosszolgálati alkalmazottakat).

Az erőforrások/javak elosztásán alapuló rendszerek lényege az elosztás/jutalmazás. Ám az efféle rendszerek nehezebben boldogulnak az új javak előállításával. Az új javak megszerzése többnyire terjeszkedés útján valósul meg. Az ilyen állam számára a külföldi területek, javak, piacok, erőforrások megszerzendő célpontok, melyeket aztán jó lenne a szociális igazságosság jegyében újraosztani. Az elosztó állam célja tehát új javak megszerzése (és persze ezek elosztása). E logika szerint már önmagában a javak birtoklása adja meg egy állam tekintélyét. A javak, elosztandó erőforrások növeléséhez mindig agresszív bel- és külpolitika szükséges. Új területek szerzése, vagy belülről az állami elosztás riválisaként fellépő piaci elemek likvidálása.

Az ilyen állam mindig kész a belső és külső ellenség elleni harcra. A belső elégedetlenség mindig veszélyesebb, mint a külső fenyegetés. A belső gondokat legegyszerűbben a konfliktus exportálásával lehet orvosolni, ám a külső terjeszkedés előbb vagy utóbb akadályokba ütközik. Ekkor a kezelhetetlenné váló belső elégedetlenség dönti meg az éppen aktuális rendszert és állít fel helyette újat, majd a körforgás kezdődik elölről.

Az ilyen állam számára az lenne az ideális, ha korlátlanul terjeszkedhetne, és a megszerzett javakat, földeket, vizeket a „nép szolgálatába” állíthaná. A Szovjetunió számára ez a helyzet a második világháborús győzelem után állt elő. A Moszkva érdekkörébe került államokban a társadalmak szovjet típusú átalakítása kezdődött meg. Tömeges repressziók révén széttörték a hagyományos társadalmi struktúrákat, és szovjet minta alapján új rendi társadalmak jöttek létre, középpontjukban a Szovjetunió Kommunista Pártja és a KGB által kontrollált helyi kommunista pártokkal, melyek szerveződése a szovjet mintát utánozta.

Az elosztó modell számára a külvilág – erőforrás. Mindenekelőtt az ipari-tudományos fejlesztések és a technológiák tekintetében. Ha a szükséges technológiákat nem lehet ellopni (ipari kémkedés), akkor meg kell őket vásárolni. Ehhez viszont pénz kell, valuta. A szovjet korszak első évtizedeiben az állam úgy jutott valutához, hogy vagy elvette a lakosságtól hátramaradt készleteit, vagy eladta a régi Oroszország kulturális kincseit, vagy elvette a „kulákoktól” a gabonát, később, a mezőgazdaság tönkretétele után más nyersanyagokkal próbálkozott. A gabonát felváltotta az olaj és a gáz, vagy más nyersanyagok.

A rendi/elosztó állam jellegzetessége a fejlett technológiák és a rendi elit számára szükséges presztízsáruk importja. Az otthon előállított iparcikkek legjobb esetben is csak a fejlett technológiák koppintásai. De az elosztó állam számára többnyire még a „népszükségleti” cikkek előállítása is problémát jelent. Kivételt jelent a hadiipar, melyben az elosztó állam kénytelen saját erőforrásaira és tudására támaszkodni (annál is inkább, mivel a legfejlettebb katonai technológia importja nem lehetséges).

Az elosztó állam sokszor úgy próbál technológiát nyerni, hogy megpróbálja bevonzani az ehhez szükséges tőkét és szakértelmet. „Zárt városokat”, vagy „szabad gazdasági térségeket” alakít ki, ahol saját törvények lesznek érvényesek. Ezzel viszont még inkább erősíti az ország „rendi” jellegét.

A technológiai novációk mindig gondot okoznak az elosztó/rendi államok számára. Az új, sikeres technológiák esetleges kifejlesztése ugyanis megváltoztathatja a rendi viszonyokat, megtörheti a társadalmi status quót, helyzetbe hozhat egy új elitet. Az elit számára tehát kényelmesebb külföldről beszerezni a presztízsárukat, így saját kivételezett helyzetét is jobban demonstrálhatja, és meggátolhatja egy belső konkurencia felemelkedését.

A rendi társadalomban a tudomány helyzete korlátozott. Ez érvényes a társadalomntudományokra is. A társadalmat vizsgáló tudós helyzetét eleve megszabja rendi hovatartozása, nem tudja racionálisan magyarázni a társadalom struktúráját, ehelyett mítoszokat alkot. Ebben a társadalmi rendszerben a reflexió mindig zárt. A nyílt reflexió csak az éppen aktuális hatalmi konstrukció bukása után válik lehetségessé.

Tudomány helyett csak értelmiségi mítoszteremtés van. Ebben a mítoszteremtésben főszerepet játszanak a kívülről importált paradigmák. Ebben a társadalomban a „tudás” (jelen esetben inkább formalizált nyelv) is „erőforrás”, melyet a társadalomban a megfelelő módon kell elosztani/homorálni, kijelölni társadalmi pozícióját a „tudást” biztosító embernek. Ahogy a szovjet tudományt is formális szabályok sora korlátozta (kötelező idézetek, mítoszok ismételgetése), a jelenlegi orosz társadalomtudományokban is sok a kötelezően elvárt formális elem (angol nyelv ismerete, publikáció külföldi folyóiratban). Mindezek a tényezők a Szovjetunió technológiai-tudományos fejlődését is fékezték. A technológiát és a tudományos eredményeket kénytelenek voltak főleg külföldről importálni.

 

Cimkék: Oroszország, rendi társadalom, 1917, szovjet társadalom, repressziók, párttagság, nyugdíjasok, katonák, titkosszolgálatiak, rendőrök, Szovjetunió, Szovjetunió Kommunista Pártja, elosztó állam, 1991,
Országok: Oroszország
Megosztás:


 

Oroszvilag.hu | Impresszum  |  Kapcsolat