OROSZVILAG.HU


Miért omlott össze a Szovjetunió? 

Címlap » Történelem
  |  2011-01-20 13:16:08  |  
Gyóni Gábor

Miért omlott össze a Szovjetunió? 

Végzetes válság és/vagy a szovjet elit aknamunkája? 

 Miért omlott össze a Szovjetunió? 

 

Idén lesz húsz éve, hogy összeomlott a Szovjetunió. Az évforduló kapcsán elemzések, visszaemlékezések, interjúk sokasága várható az egykori szuperhatalom összeomlásának okairól. Ebben az évben az egyik első ilyen megnyilatkozás Mihail Hazin közgazdásztól származik, aki gazdasági oldalról közelítette meg a kérdést, annak apropóján, hogy éppen húsz évvel ezelőtt, 1991. január 22-én került sor a Szovjetunió utolsó pénzreformjára, melynek során bevonták a forgalomból a legnagyobb, 50 és 100 rubeles bankjegyeket.  A szovjet hatóságok mindössze három napot hagytak a bankjegyek cseréjére az állampolgároknak (január 23-25 között), akik legfeljebb 1000 rubelt válthattak be, ezen felül pedig külön kérvényt kellett benyújtaniuk.

A Szovjetunió utolsó éveiben történtek megértéséhez azonban időben és térben messzire kell visszanyúlni.

Hazin szerint a világ első jelentős gazdasági krízise a 19. század végén kezdődött. A világ három nagy „ipari zónája”, az USA, Nagy-Britannia és Németország (később hozzájuk csatlakozott Japán) nem tudtak tovább terjeszkedni, „zavarták egymást” – az eredmény az első világháború lett. A háború eredményeképpen a német ipari zónát megfosztották gazdasági önállóságtól, 1917-től csak hitelekből élt. A ’20-as évek végén a krízis ismét elmélyült, s mindez a második világháborúba torkollott. Ennek eredményeképpen az öt meglévő „ipari zónából” (USA, Szovjetunió, Nagy-Britannia, Németország, Japán) csak kettő és fél maradt, az USA, a Szovjetunió, és az amerikai gazdasággal egyre inkább egybefonódó Nagy-Britannia. Az ’50-es évekre végül csak két önálló szereplő maradt a porondon, az USA és a Szovjetunió.

Az természetes, hogy ezekben a zónákban krízis alakul ki, hiszen a terjeszkedésnek határai vannak. A Szovjetunióban a krízis hamarabb kezdődött, a ’60-as évek elején, de lassabban zajlott, mint Amerikában. A szovjet vezetés felismerte a válságtüneteket és reformokkal próbálkozott a hruscsovi „enyhülés” idején majd Koszigin vezetésével. Ezek a reformkísérletek azonban féloldalasak maradtak, s végül nem vezettek sikerre.

Az Egyesül Államokban az összeomlás 1971 augusztusában következett be, amikor megszűnt a dollár aranyraválthatósága.

Gazdasági összeomlás, a vietnámi háború, az olajkrízis… az amerikai elemzők akkortájt komolyan arról beszéltek, hogy Washington hátrányba került a Szovjetunióval szemben. A ’70-es években a kapitalizmus esése gyorsabb volt, mint a szocializmusé. Az USA-ban azonban kigondolták, hogyan lehet legalábbis fékezni a hanyatlást. Ez volt a kínálati gazdaságra épülő „reaganomics” (bár ennek elemeit még Carter elnöksége alatt kidolgozták). A Szovjetunióban hasonló program nem született, a krízis elmélyült, csökkenteni kellett az életszínvonalat. S mivel a szocializmus legitimációja az életszínvonal emelésére épült, a reformokat nehéz volt megvalósítani. Hiszen a szocializmusban egy sor termék az önköltségi árnál olcsóbban került a fogyasztókhoz, mint például az alapvető élelmiszerek, az utazás. Néha ez az abszurdig ment, például amikor a disznókat kenyérrel etették, mert ez volt az olcsóbb.

A Szovjetunióban az 1988-ban meghozott vállalati törvények tönkretették a gazdaságot. Az 1991-es pénzreform „megkésett kaland” volt a reménytelen helyzetbe került szovjet gazdaság megmentésére - véli Hazin.

A gazdasági krízis önmagában természetesen nem váltotta volna ki a Szovjetunió felbomlását, „ám az ország vezetői és a Szovjetunió Kommunista Pártja maga okozta a felbomlást.” A szovjet pártelit a köztársasági vezetőkre támaszkodott, akik éltek is a lehetőséggel, és függetlenedtek. Ekkor még Jakutföld is önálló diplomáciai kapcsolatokat akart kiépíteni Kínával.

Az infláció és a lakosság elszegényedése 1988-tól, a vállalati törvényekkel vette kezdetét. A kooperatívokon keresztül állami nyersanyagokat és pénzt lehetett kiszivattyúzni a közösből, ekkor keletkeztek – legálisan - az első jelentősebb magánvagyonok. Az akkori „Hodorkovszkijok” külföldi bankszámlákra vitték a pénzt, ami korábban a belső beruházásokra és fejlesztésekre fordítódott. Megjelentek az első tőkések, az állam pedig a szociális kiadásokat és egyéb kötelezettségeit a nyomdagépek munkába állításával fedezte. Az 1991-es pénzreform ezeket a negatív tendenciákat igyekezte visszafordítani. Természetesen a reformmal a gazdagodó „új elit” járt rosszul.

A formálódó új elit ezért kampányt indított a pénzreformmal szemben, hosszasan mutatva a képernyőkön a kígyózó sorokat, vagy azt, hogy egy nyugdíjas meghalt sorban állás közben. „Hiszen ismert: egy ember halála sorban állás közben – tragédia. Milliók halála háborúban vagy a liberális reformok következtében – statisztika.”

1992-ben Oroszországban Jegor Gajdar vezetésével neoliberális reformok kezdődtek, ennek következtében az ország lakossága évente csaknem egymillió emberrel csökkent. „És vajon hogy nevezzük ezeket a milliókat? A reform áldozatainak, vagy lúzereknek, akik maguk hibásak abban, hogy nem találták meg helyüket a piaci reformok során?”

Az emberek pénzét nem az 1991-es reform tüntette el, hanem a gajdari gazdaságpolitika. Jegor Gajdar gazdaságpolitikája meg akart semmisíteni mindent, ami még lélegzett, hogy a romokon felépítsék a kapitalizmust, pontosabban, az új kapitalista osztályt. Ennek jegyében létrehozták az új kapitalistákat, akik azután zsebre tették az államot is.

A szovjet (orosz) lakosság tulajdonában igen nagy mennyiségű készpénz halmozódott fel a ’80-as évek végére, ami komoly szerepet játszhatott volna az eljövendő privatizációban. Természetesen nem egyetlen ember megtakarított pénze, de ha az egyes emberek összefogtak volna, vagyonukkal beleszólhattak volna a javak újraelosztásába. Az állampolgárok megtakarításainak likvidálása viszont erősen leszűkítette a leendő privatizátorok körét. Így aztán végül meghatározott, klánszerűen csoportosuló körök hajthatták végre a privatizációt, megszabadulva a nem kívánatos kívülállóktól. A terv fényesen sikerült.

Gajdarék elszabadították az árakat, az állam elkezdte nyomtatni a pénzt. A veszett infláció felszámolta a megtakarításokat. A refomátorok célja nem az orosz gazdasági növekedés megteremtése volt, hanem az új kapitalista osztály létrehozása. Ez sikerült is, csak éppen az új kapitalisták nem akartak az orosz gazdaságba fektetni, megkezdődött a tőke menekülése Oroszországból, ami lényegében most is tartó folyamat.

 

(Ekonomiszt Mihail Hazin: Pavlovszkaja gyenyezsnaja reforma bila avantjurej po szpaszenyiju SZSZSZR, kp.ru)

 

 

Cimkék: Mihail Hazin, Szovjetunió, Szovjetunió összeomlása, pénzreform 1991, Jegor Gajdar
Országok: Észtország Lettország Litvánia Belarusz Ukrajna Moldova Grúzia Azerbajdzsán Örményország Türkmenisztán Kazahsztán Üzbegisztán Kirgizisztán Tadzsikisztán Oroszország
Megosztás:


 

Oroszvilag.hu | Impresszum  |  Kapcsolat