OROSZVILAG.HU


Van egy műhely

Címlap » Történelem
  |  2011-06-08 12:21:18  |  
Gyóni Gábor

Van egy műhely

Orosz értékelés a Ruszisztikai Központról

Van egy műhely

 

Az orosz történettudomány egyik legrangosabb folyóirata, az Orosz Tudományos Akadémia periodikája, a Rosszijszkaja Isztorija (2009 előtt: Otyecsesztvennaja Isztorija) főszerkesztője, A. N. Medusevszkij professzor a lap frissen megjelent számában a budapesti Ruszisztikai Központ tevékenységéről közölt beszámolót annak 2010-ben ünnepelt 15 éves jubileuma alkalmából, a Központ néhány újabb kiadványának tükrében.

Medusevszkij professzor írásában közép-kelet-európai kontextusba ágyazva vizsgálja a Ruszisztikai Központ tevékenységét.

Az elmúlt 20-25 évben lejátszódott dezintegráció és integráció alapvetően megváltoztatta Közép- és Kelet-Európa, valamint Oroszország „helyét a világban.” Az elmúlt két évtized elégségesnek bizonyult arra, hogy eltűnjenek a hidegháborús sztereotípiák, de a posztkommunista időszak egyes mítoszai is kezdik már erejüket veszíteni.

A poszthidegháborús, antikommunista korszak első éveiben az Oroszország-kép többnyire negatív volt, de ennek „egysége” mára megbomlott. Ennek oka, először is, hogy ma már nem minden országban számít kánonnak a negatív Oroszország-kép. Másodszor, a jobb- és baloldali, valamint a centrista politikai erők különbözően viszonyulnak Oroszországhoz. Harmadszor, az Oroszországhoz való viszony pragmatikus jelleget öltött az elmúlt néhány évben. Miközben a világgazdaságban inkább instabilitás észlelhető, az orosz politikai stabilitás és az orosz államiság „újjászületése”, úgy tűnik, pozitív hatással van nemcsak a geopolitikára, de Oroszország imidzsére is.

Az elmúlt két évtized információs háborúi, propagandisztikus megnyilvánulásai nemcsak önmagukban érdekesek, de az is figyelmet érdemel, hogy az éppen aktuális konjunktúra és a tudomány között milyen kapcsolat mutatható ki.

Ebbe a kontextusba helyezve is figyelemre méltóan kiemelkedik a Szvák Gyula professzor vezette budapesti Ruszisztikai Központ működése – írja Medusevszkij. A Központ kiemelkedő kutatásai a következő témákra összpontosítanak: az Oroszország-kép változásai, Oroszország helye Európában és Ázsiában, állam és nemzet Oroszországban és Közép-Kelet-Európában.

Ami az Oroszország-képet illeti, az „Oroszország közép-európai akcentussal” című, 2010-ben megjelent kötet – melynek szerzői között magyarokon kívül cseh, lengyel, szlovák kutatók is voltak - alapján a következő – talán némileg meglepő – következtetéseket lehet levonni a köztes-európai, Oroszországra vonatkozó interpretációkról: a térség államainak romantikus álmai a kapitalizmussal kapcsolatban a valóság rögös talajára hullottak; az erős Oroszország jobb, mint a gyenge; az ország imidzse nem olyan rossz, mint az a nyugati sajtóból kitetszik; Oroszország jelenleg nem jelent fenyegetést a régióra; mi több, az Oroszországgal való jó viszony számos előnyt rejteget, főleg azoknak, akik hamar felismerik ezt a lehetőséget.

Oroszország képe a közép-európai régióban eltorzított, s ez a ferdítés aktuálpolitikai célzatú, az ellenségkép megteremtésére irányul. Némely államban (pl. Lengyelország) már-már tömeges pszichoterápiának minősíthető az Oroszország-kép alakítása, a negatív Oroszország-kép funkciója a saját sikertelenség leplezése, az elit régi-új nacionalista koncepcióinak legitimizálása, a történelem újraértékelése (a Baltikumban, Ukrajnában), vagy a – politikai elitek reménye szerint – euroatlanti csatlakozás felgyorsítása. A varsói Tomasz Zarycki szerint a negatív Oroszország-kép a következő funkciókat látja el Lengyelországban: 1) magyarázatot nyújt arra, miért maradt el Lengyelország a Nyugattól 2) erősíti a lengyelek európai identitását 3) a nemzetet egyesítő külső ellenségképet ad 4) az elnyomó Oroszország képe a lengyel identitás áldozat-szerepét hangsúlyozza 5) a lengyeleket egyfajta exluzív Oroszország-szakértőnek igyekszik feltüntetni Nyugaton.

Ne csodálkozzanak – írja Medusevszkij – azok, akik Oroszország képét szándékosan eltorzítják, ha az orosz válaszreakció nem lesz szívélyes. Akik a Szovjetuniót gyarmatbirodalomként írják le, akik primitivizálják az orosz fejlődést, mondván, az orosz történelem nem ismert alternatívákat az autoritarizmuson kívül, és soha nem létezett benne civil társadalom, azokkal az erő nyelvén fognak beszélni, hiszen Oroszországban sokan vannak, akik úgy gondolják, az egyes országokkal kialakítandó viszony sok tekintetben attól függ, azok milyen Oroszország-képet formálnak odahaza.

Az „Oroszország helye Európában és Ázsiában” című tanulmánykötet az orosz történelmi fejlődés kulcskérdéseivel foglalkozik: a külföldi (bizánci, tatár, nyugati) hatás problémájával, a vallási hovatartozás jelentőségével, a nemzetek közötti kapcsolatok történetével, a kolonizáció jellegével. Oroszország ebben a felvetésben, mint ez a címből is kitűnik valamihez képest fogalmazódik meg, jelen esetben a Nyugathoz és Ázsiához viszonyítva.

A szerzők bátran nyúltak „metafizikai” jellegű kérdésekhez: milyen szerepet játszik a földrajzi faktor, a klíma az egyes népek mentalitásának formálódásában? Milyen kölcsönhatás mutatható ki a vallások, kultúrák, jogi normák között? Milyen tipológiai különbségek és hasonlóságok érzékelhetők Oroszország és a Nyugat, Oroszország és Ázsia között? Milyen historiográfiai tradíciók hogyan tettek kísérletet a történelmi tanulságok összegzésére?

Külön figyelmet érdemel Szvák Gyula „Az orosz paradigma” című kötete. Ebben a szerző kétségbe vonja a modern fenomenológiai teóriákat, a nyugati utolérő fejlődés alkalmazhatóságát, Nagy Péter reformjainak értékét. Polemizál a Medusevszkij által is vallott orosz abszolutizmus koncepcióval, mely szerint az újkorban kiteljesedő orosz autoritarizmus célja a racionalizáció, modernizáció, európaizáció lett volna, de amely a nagyhatalmak globális versenyfutása árnyékában végül centralizmust, bürokratizmust, militarizmust szült. Szvák professzor a historiográfiai tradíciók szintézisére törekedett a munkában,  annál is inkább, mivel szerinte a kulturális és historiográfiai sztereotípiák meghaladása fontos feladata a tudománynak.

A könyvben külön fejezet foglalkozik a ruszofóbiával, amely informatív tartalma mellett érdekes módszertani kérdéseket vet fel, arról például, hogy a történész pusztán külső szemlélőként nézzen kutatása tárgyára, vagy meghatározott etikus kiindulópontja legyen? Ténylegesen lehet-e beszélni nemzetkarakterológiáról? Mennyire időtállóak az egyes népek egymásról szóló toposzai, mi változtatja meg a meglévő sztereotípákat? Ezekre a kérdésekre annál is inkább szükséges választ adni, hogy ne ragadjunk bele a 16-17. századi elképzelések mocsarába, amelyek alkalmasint a tudomány formai követelményeinek maszkját felöltve reinkarnálódhatnak.

Összességében megállapítható, hogy a budapesti Ruszisztikai Központ munkáit egy sajátos megközelítés jellemzi, amely mentes a politikai konjunktúráktól, s ezzel pozitív értelemben kitűnik a volt szocialista térség iskolái közül. A budapesti Ruszisztikai Központ említett kötetei a különböző szerteágazó historiográfiai tradíciókra is építve, a kívülálló függetlenségének igényével közelítenek Oroszország történetének problémás kérdéseihez. Egyszóval, a budapesti Ruszisztikai Központ az orosz történettudomány figyelmére és támogatására érdemes műhelyként tevékenykedik a köztes-európai régióban.

 

 

(А. Н. Медушевский: «Русская парадигма» и ее переосмысление в историографии стран Центральной и Восточной Европы: к 15-летию Центра Русистики Будапештского Университета им. Лоранда Этвеша // Российская История 2011/3.)

 

 

 

Cimkék: Ruszisztikai Központ, Szvák Gyula, A. N. Medusevszkij, Rosszijszkaja Isztorija
Országok: Észtország Lettország Litvánia Ukrajna Oroszország
Megosztás:


 

Oroszvilag.hu | Impresszum  |  Kapcsolat