OROSZVILAG.HU


A paktum a katonai memoárok tükrében

Címlap » Történelem
  |  2010-03-12 21:51:17  |  
Mezei Bálint

A paktum a katonai memoárok tükrében

A Molotov-Ribbentrop paktum és a szovjet katonai visszaemlékezések

A paktum a katonai memoárok tükrében

2009-ben az Élet és Irodalom hasábjain hosszabb vita zajlott a Moltov-Ribbentrop paktum történészi megítélését illetően az esemény hetvenedik évfordulója kapcsán. (Bővebben lásd: http://www.es.hu)

Az ELTE BTK Új- és Jelenkori Egyetemes Történeti Tanszéke az évforduló alkalmából nemzetközi konferenciát szervezett, amelyre a Bordeaux-i Egyetem, a Humboldt Egyetem, a Varsói Egyetem és a Bécsi Egyetem hallgatóit és oktatóit hívták meg. 

(http://tortenelemszak.elte.hu/ajanlok/konferencia/molotov_ribbentrop_konf.html?)

A paktum megítélése még ma is komoly viták terepe. Az alábbiakban volt szovjet katonai vezetők által jegyzett, magyar nyelven is megjelent visszaemlékezések vonatkozó sorait idézzük.

„Sajnos nem volt elég időnk, hogy hadseregünket teljesen felszereljük az új típusú harckocsikkal és repülőgépekkel, megtanítsuk kezelésüket. Milyen jó lett volna még egy-két év.” 

Bagramjan, Ivan Hrisztoforovics: Így kezdődött a háború. Ford.: Dr. Kádas Géza (pp. 1-187.), Nádor Tibor (pp. 188- 542.). Budapest, Zrínyi-Kossuth, 1973. p. 77. Eredeti kiadás: Moszkva, 1971.

„Az idő nem várt. A fasiszta Németország a nyugati sikereitől megittasulva hozzálátott a balkáni hadműveletekhez, s egyik országot a másik után igázta le. Mi, katonák, valamennyien éreztük, hogy közeleg a pillanat, amikor a mi országunk is – akár akarjuk, akár nem – belesodródik a tomboló háború örvényébe. A hadtest tisztjei – a vezető beosztású tisztekre gondolok – beszélgetéseik során izgatott szenvedéllyel tárgyalták hazánk nemzetközi helyzetének kérdéseit. Lelkünk mélyén nyugtalanság fészkelt. Őszintén megvallva nem hittük, hogy Németország meg fogja tartani a Szovjetunióval kötött szerződést. Világos volt, hogy Hitler így is, úgy is megtámad bennünket. De a szerződés lehetővé tette, hogy időt nyerjünk védelmünk megerősítésére, az imperialistákat pedig megfosztotta attól a reménytől, hogy megteremthetik a szovjetellenes egységfrontot.  Hogy ez a »haladék« meddig tart, azt mi hadtestszinten nem tudhattuk. De az időt nem vesztegettük.”

Rokosszovszkij, Kosztantyin Konsztantyinovics: Katonai kötelesség. Ford.: Nyírő József. Budapest, Zrínyi, 1971. p. 9. Eredeti kiadás: Moszkva, 1968.

„Ami annak a megnemtámadási egyezmények az értékelést illeti, amelyet 1939-ben, olyan időkben kötöttünk Németországgal, amikor országunkat két oldalról érhette volna támadás – Németország és Japán oldaláról -, alaptalan azt állítani, hogy Sztálin hitt benne. A párt és a szovjet kormány abból indult ki, hogy az egyezmény nem háríthatja el a Szovjetuniót fenyegető fasiszta agresszió veszélyét, de lehetővé tette, hogy védelmünk erősítésére időt nyerjünk, megakadályozta a szovjetellenes egységfront kialakulását. Sztálintól azonban valamennyire is megnyugtató véleményt a megnemtámadási egyezményről én sohasem hallottam.”

Zsukov, Georgij Konsztantyinovics: Emlékek, gondolatok. Ford.: Galsai Pongrácné (I-IV.), Dr. Auer Kálmán (IX., X., XIV-XVIII.), Kádas Géza (V-VIII.), Kozák Miklós (XI-XIII.), Nádor Tibor (XIX-XXIII.). Budapest, Zrínyi-Kossuth, 19764 átd. p. 279. In: I. köt. Eredeti kiadás: Moszkva, 1974.

„A párt központi bizottsága és a szovjet kormány tartotta magát a XVIII. pártkongresszusnak ahhoz az útmutatásához, hogy ne engedjük meg azt, hogy az imperialisták háborúba taszítsák országunkat. Miután a Szovjetunió meggyőződött arról, hogy Anglia, Franciaország és Lengyelország nem kíván vele közösen harcolni a hitleri agresszió ellen, elfogadta Németországnak azt a javaslatát, hogy a két ország kössön egymással megnemtámadási szerződést. A Szovjetunió augusztus 23-án aláírta ezt az egyezményt és ezzel megzavarta a nemzetközi reakció terveit, számunkra kedvezőbb mederbe terelte az események alakulását. A Halhin-Goli kudarc beismerése után most már Japán is kénytelen volt szeptember 15-én aláírni a konfliktus megszüntetésére vonatkozó egyezményt. (…)

Mint ismeretes, Anglia és Franciaország még a háború kitörése után is abban reménykedett, hogy kimaradhat belőle és sikerül Németországot összeugrasztania a Szovjetunióval. Ezért megengedték Hitlernek, hogy gyorsan szétzúzza Lengyelországot, Nyugaton »furcsa háborút« viseltek, várva a szovjet-német konfliktust.”

Vaszilevszkij, Alekszandr Mihajlovics: A vezérkar élén. Ford.: Dr. Auer Kálmán. Budapest, Zrínyi-Kossuth, 1975. p. 98. Eredeti kiadás: Moszkva, 1973.

„A szovjet kormány miután a Franciaországgal és Angliával folytatott tárgyalásain hiába szorgalmazta az agresszor elleni együttműködésre vonatkozó egyezmény megkötését, kénytelen volt belemenni a Németország által kínált megnemtámadási paktum megkötésébe. Jól tudta, hogy Németország előbb vagy utóbb háborút kezd a Szovjetunió ellen. De a szerződés megfosztotta az imperialista hatalmakat attól a lehetőségtől, hogy szovjetellenes egységfrontot szervezzenek, s egyúttal időnyerést biztosított a Szovjetuniónak, amire a honvédelem megerősítése érdekében oly nagy szüksége volt.”

Jakovlev, Alekszandr Szergejevics: Szárnyak, emberek. Ford.: Terényi István, Nyírő József. Budapest, Zrínyi-Kossuth, 1968. p. 229. Eredeti kiadás: Moszkva, 1967.

„A Szovjetunió nem űzött semmiféle kettős játékot, amint azt egyes történelemhamisítók állítják. 1939 tavaszán és nyarán Németországgal normális diplomáciai tárgyalások folytak, főleg kereskedelmi ügyekről. A szovjet kormány határozottan visszautasította a német kormány minden olyan próbálkozását, hogy meghiúsítsa Angliával és Franciaországgal való megegyezésüket. De amikor augusztus közepén végleg kiderült, hogy az angol és a francia kormány elveti a hármas kölcsönös segítségnyújtási egyezményt, a szovjet kormány kénytelen volt más megoldást keresni. 1939. augusztus 20-án Hitler üzenetet intézett Sztálinhoz, és kérte, hogy fogadja Ribbentropot a német-szovjet megnemtámadási szerződés aláírása végett. A választ augusztus 21-én kapta meg, amikor az Angliával és Franciaországgal folytatott katonai tárgyalásaink véglegesen kudarcba fulladtak, mégpedig nem a mi hibánkból. Augusztus 23-án Moszkvába érkezett Ribbentrop, és még aznap aláírták a megnemtámadási egyezményt. Azokban a napokban nem voltam beavatva a Németországgal folytatott tárgyalások részleteibe, és ezért nem vártam – és hát aligha várt bárki is – ilyen gyors megegyezést. De az akkori bonyolult helyzetben más kiút nem volt számunkra. (…) És még valami volt, ami kényszerítette kormányunkat, hogy az országa biztonsága érdekében ilyen döntést hozzon: 1939 augusztusában Japán konfliktust robbantott ki Halhin-Golnál. Azokban a napokban nem volt világos, milyen következményekkel folytatódik ez a harc. Az a perspektíva, hogy egyszerre kell háborút viselni Nyugaton és Keleten – Európában és Ázsiában -, szükségképpen siettette vezetőségünket, hogy rendezze a dolgot a döntő, nyugati irányban.”

Kuznyecov, Nyikolaj Geraszimovics: A háború előestéjén. Ford.: Nyírő József. Budapest, Zrínyi, 1975. p. 260.

A paktum a katonai memoárok tükrében 

Az alábbi rövid életrajzok forrása: Szegedi Tudományegyetem Könyvtára, Hadtörténeti gyűjtemény

Elérhető az alábbi linken: http://www.bibl.u-szeged.hu/bibl/mil/index.html

Zsukov, Georgij Konsztantyinovics: A Szovjetunió marsallja. 1918-ban csatlakozott a Vörös Hadsereghez. Első jelentős sikerét 1939-ben aratta, az év nyarán Halhin Gol-nál legyőzte a Mongóliába betört japán csapatokat. 1941-ben vezérkari főnök, a vezérkar tagja, a honvédelmi népbiztos helyettese. A németek támadása után gyorsan ívelt felfelé karrierje, miután kiderült, hogy a Sztálin által a polgárháború óta favorizált tisztek, mint pl. Bugyonnij, Tyimosenko vagy Vorosilov nem igazán tudnak megfelelni a modern hadviselés által támasztott követelményeknek. 1941-43 között több fronton is parancsnok, döntő szerepe volt a sztálingrádi, a leningrádi, a kurszki és a dnyeperi győztes csaták megvívásában. 1943-tól a főparancsnok (Sztálin) helyettese. 1944-45-ben Zsukov irányításával mérnek vereséget a Lengyelországban és Kelet-Németországban tartózkodó német csapatokra. Egységeinek oroszlánrész jutott Berlin bevételében. Sztálin egyik kedvenceként ismerték, túlélte a háború előtti tisztogatásokat, és a berlini csata idején a rivális Konyevvel szemben a főparancsnok őt bízta meg a döntő csapás kivitelezésével. 1945-46-ban a szovjet megszálló erők parancsnoka Németországban. Később kiesik a szovjet diktátor kegyeiből, Moszkvától távoli katonai körzetekbe helyezik, kevés híján vádat is emelnek ellene. Később segíti Hruscsovot, jutalmul megkapja a védelmi miniszteri tisztséget, de ellensúlyozandó politikai hatalmának növekedését, rövidesen menesztik. 1974-ben megjelent visszaemlékezése keleten és nyugaton is bestsellerré vált, bár sokak számára csalódást keltően dicsőítette benne Sztálin katonai képességeit. Õ maga kétségkívül nagy hadvezér volt, de sokszor nem válogatott az eszközökben, akár aknamezőn is képes volt rohamra küldeni katonáit.

Vaszilevszkij, Alekszandr Mihajlovics: A Szovjetunió marsallja. Az első világháborúban is szolgált, majd 1919-ben belépett a Vörös Hadseregbe. 1937-től a vezérkar tagja, 1942-től 1945-ig vezérkari főnök és a honvédelmi népbiztos (Sztálin) helyettese. Jelentős szerepe volt a sztálingrádi ellentámadás megtervezésében, a hadműveleteket Voronovval és Zsukovval dolgozták ki. Másik nagy feladata a kurszki ütközet előkészítése volt, melynek során legfontosabb döntése az volt, hogy meg kell várni, amíg a németek támadnak, csak azután kell az ellencsapást megindítani. Sokszor látogatta meg az első vonalakat, Szevasztopolban meg is sebesült. 1945-ben Csernyahovszkij halála után a 3. Belorusz Front parancsnoka lett, majd a Távol-Keleten a japánok elleni hadműveleteket irányította Mandzsúriában és Koreában. 1949-53 között honvédelmi miniszter volt.

Rokosszovszkij, Kosztantyin Konsztantyinovics: Lengyel származású szovjet marsall, eredeti neve Konstanty Rokossowski. 1918-ban cári altisztként csatlakozott a Vörös Hadsereghez, a polgárháború során a távol-keleti térségben harcolt. Az 1930-as évek tisztogatásai során az NKVD megkínozta, 3 évre bebörtönözték. 1940-ben szabadult, és hadtesparancsnokká nevezték ki. A második világháborúban hadsereg-, majd frontparancsnok. A német támadás után ő vezette az első páncélos ellencsapást Ukrajnában. Ezután északabbra irányították, jelentős erőket menekített ki Szmolenszk térségéből. Harcolt Moszkvánál és Sztálingrádnál, ahol csak véletlenül menekült meg, amikor főhadiszállását eltalálta egy bomba. A kurszki csatában a központi front vezetője. 1944-ben, amikor a szovjetek által bátorított varsói felkelés kirobbant, csapatai már csak 35 kilométerre álltak a lengyel fővárostól, de nem nyújtott segítséget Bór-Komorowski felkelőinek. Bár az utánpótlási vonalak hosszúra nyúlása miatt valóban célszerűnek tűnt a megállás, de kategorikusan visszautasított minden segítségadást, és a szövetségesek repülős akcióját is megakadályozta. Csak 1945 januárjában foglalta el Varsót a 2. belorusz front. Később bevette Danzigot, elvágva a kelet-poroszországi német alakulatokat. A háború után kiesett Sztálin kegyeiből, Lengyelországba helyezték, ahol gyakorlatilag szovjet ügynöknek tekintették. Később (1956-62) a védelmi miniszter helyettese volt.

Bagramjan, Ivan Hrisztoforovics: Örmény származású szovjet marsall. A cári hadsereg zászlósa 1920-ban jelentkezik a Vörös Hadseregbe. Harcol a polgárháborúban, lovasparancsnok, majd katonai akadémiát végez. Végigharcolja a második világháborút. 1941-ben Kijevet védi. Bugyonnij menesztése után Tyimosenko törzsfőnöke. Késõbb hadseregparancsnok lesz, harcol a kurszki ütközetben. 1943-ban kinevezik tábornoknak, ezzel párhuzamosan Jerjomenko utódaként az 1. balti front parancsnoka lesz. Belorussziában és a Baltikumban harcolt, seregei bekerítették a németek észak hadseregcsoportját, elfoglalták a Memel-vidéket. 1945 januárjában ostrom alá vette Königsberget, de részben az õ hibái miatt a várost csak áprilisban foglalták el a szovjet csapatok. A háború után 1954-ig a balti katonai körzet, később a vezérkari akadémia parancsnoka. 1958 és 1968 között a fegyveres erők hadtápfőnöke, miniszterhelyettes.

Kuznyecov, Nyikolaj Geraszimovics: Szovjet tengernagy. 1919-ben csatlakozott a Vörös Hadsereghez, és végigharcolta a polgárháborút. 1932-ben elvégezte a tengerészeti akadémiát, ezután 1934 és 1936 között kapitányként szolgált. A spanyolországi polgárháború időszakában tengerészeti attasé volt. A második világháború alatt a szovjet flotta főparancsnoka, haditengerészeti népbiztos, a vezérkar tagja. Frontszolgálatot nem teljesített, de résztvevője volt a tengerészeti hadműveletek megtervezésének. Jelen volt a jaltai és a potsdami konferenciákon. A háború után kiesett Sztálin kegyeiből, perbe is fogták, de felmentették. 1951 és 1953 között haditengerészeti miniszter és a hadiflotta főparancsnoka, majd 1956-ig a védelmi miniszter helyettese. Ezt követõen nyugdíjba vonult.

 

 

Cimkék: Molotov-Ribbentrop paktum
Országok: Oroszország
Megosztás:


 

Oroszvilag.hu | Impresszum  |  Kapcsolat