OROSZVILAG.HU


A Jó és a Rossz harca 

Címlap » Történelem
  |  2011-08-04 11:24:06  |  
Gyóni Gábor

A Jó és a Rossz harca 

A történelemértelmezés ideológiai korlátai

 A Jó és a Rossz harca 

A totalitarizmus áldozatainak közelgő emléknapján a moszkvai Szlavisztikai Intézet történészével, Oleg Nyemenszkijjel készített interjút a regnum.ru, a történelmi emlékezet ideológiai korlátairól.

 

Nyemenszkij elmondta, a háború utáni európai identitás alapja a nácizmus- és a kommunizmusellenesség volt, miközben a Nyugat saját bűneit igyekezett elkerülhetetlennek beállítani.

A ’30-as években Köztes-Európa politikai rendszerei közelebb álltak a náci Németországhoz, mint a Szovjetunióhoz, s nem szabad elfeledeni, hogy a szovjet győzelem ezen országok többsége számára vereséget, nemzeti katasztrófát jelentett. Még a lengyelek is így értékelik a második világháborús szovjet győzelmet, aminek a következtében elvesztették korábbi országuk harmadát.

„Arra számítani, hogy ezek a népek hálásak lesznek majd nekünk, hogy megmenekültek attól a szomorú sorstól, amit a náci politikusok készítettek elő a számukra, aligha van értelme.” – mondta Nyemenszkij.

Ezek az államok a két világháború közti korszak rabjai, revansra készülve, és ma is azok a geopolitikai tervek foglalkoztatják őket, amik akkor is. Mivel akkori reményeik táplálója a Harmadik Birodalom volt, Hitler állama lassan rehabilitálódik a szemükben. A probléma csak az, hogy a nácizmus nemcsak Oroszországban, hanem Nyugaton is elfogadhatatlannak számít.

A ’30-as években Hitler mindent megtett annak érdekében, hogy egyesítse a Nyugat erőit Szovjet-Oroszország ellen. Ha Hitler győzött volna a Szovjetunió ellen, a háború utáni hivatalos történetírás valószínűleg őt tartotta volna „felszabadítónak” és „Európa megmentőjének”.

Hitler külső expanziója Lengyelország megtámadásáig az egységes német nemzetállam megteremtésére irányult, ezért a kortársak is elfogadták, de a Lengyelország elleni szovjet expanzió is a „nemzeti területek (ideértve az egykori Orosz Birodalom területeit) egyesítésére” irányult.

A Nyugat folyamatosan elítéli Oroszországot történelmi múltja miatt, és Moszkvát is arra szólítja fel, hogy ezt tegye, de erre a Nyugatnak elsősorban a saját értékítélete szempontjából van szüksége, egyfajta legitimációs célzattal. A Nyugat véleménye szerint az ő értékrendszere univerzális és ez az Abszolút Jó.

A nyugati gondolkodásmód szereti a „jó és a rossz harcaként” beállítani az egyes történelmi eseményeket. Hiszen a Jó attól jó, hogy a Gonosz gonosz. A probléma a Nyugat számára abban van, hogy a Nagy Gonoszt (azaz a nácizmust) egy másik Gonosz (azaz a kommunizmus) győzte le. A Nyugat mélyenfekvő kulturális okoknál fogva nem tud másként tekinteni Oroszországra, csak Gonoszként. A lényeg az, hogy nem a Nyugat a Gonosz. A második világháborús német-szovjet történéseket éppen ezért nem nehéz a két Gonosz harcaként beállítani, ebben pedig kulcsfontosságű szerepe van a Molotov-Ribbentrop paktumnak, amely a Gonosz egységét szimbolizálja. Hasonló funkciója van a nácizmus és a kommunizmius egybemosásának, amit a totalitarizmus ideológiája alapozott meg.

Ilyetén módon a Harmadik Birodalom és a Szovjetunió „eggyé válnak”, a köztük keletkezett konfliktus pedig ehhez képest másodrangú kérdés. Hogy ezek összevesztek egymással, és az egyik legyőzte a másikat, nos, ez már az ő gondjuk, az egyik Gonosz bukása a másik által.

A Nyugat számára május 9. nem olyan egyértelmű győzelmi ünnep, mint Oroszországban. A Nyugat számára a Jó győzelmét a Gonosz felett a hidegháború vége jelenti. Ez alapozza meg az USA vezető szerepét a világban, hiszen az USA volt a „demokrácia és a szabadság védelmezője”. Igaz, a hidegháborús győzelem nem volt teljes, hiszen az amerikai tankok nem vonultak be a Vörös térre, és a Gonosz, meggyengülve, visszaszorulva ugyan a Kreml falai közé, de még mindig él.

A Harmadik Birodalom még többé kevésbé érthető az európaiak számára, Oroszországgal azonban más a helyzet – Oroszország más, egy „külső Gonosz.” A köztes-európai országok, különösen a baltiak és a lengyelek, a kommunizmus és a nácizmus összemosása jegyében egy „új nürnbergi törvényszék összehívását” követelik. Ez a követelés akár termékeny talajra is hullhat, hiszen a Nyugat számára nagyon fontos kulturális/pszichológiai összetevő Oroszország/Szovjetunió elítélése, saját „jóságának” legitimizálása miatt.

Oroszország egyetlen fegyvere a Nyugat anyagi érdekeinek kihasználása, ha Nyugaton rájönnek arra, hogy Oroszországgal jobban megéri barátkozni, mint konfrontálódni vele.

Az orosz tudomány feladata nem az, hogy bebizonyítsa, a „Szovjetunió mégiscsak jobb volt”, mint a náci Németország, mert ez a totalitarizmus ideológiájának lényegi elfogadását jelenti, miközben a Szovjetunió és a náci Németország között jóval több különbség volt, mint hasonlóság. Egy, az ideológiáktól megszabadított kutatásra lenne szükség, megvizsgálni például a náci Németország és a Szovjetunió kultúrpolitikájában megnyilvánuló értékrendszerét: mit tekintettek jónak és rossznak, hogyan és mire nevelték a gyerekeket, milyen célok elérését tűzték ki a gyerekek elé?

A totalitarizmus fogalma is új megközelítést igényel. Nyemenszkij szerint ma Nyugaton a társadalom öntudata feletti kontroll nagyobb, mint a Szovjetunióban volt. Az állami propaganda, a jelenlegi politikai rendszerben megnyilvánuló egyedül helyes és üdvözítő ideológia és értékrendszer sugalmazása szintén totalitarizmust szült, akárcsak a Szovjetunióban, amely magát szintén „népinek” és „demokratikusnak” hirdette.

 

(Isztorik: Jeszli bi Gitler pobegyil SZSZSZR, szovremennaja Jevropa szcsitala bi jego velikim szpaszityelem, regnum.ru, 2001. 08. 04.)

 

Cimkék: Szovjetunió, Harmadik Birodalom, totalitarizmus ideológia
Országok: Oroszország
Megosztás:


 

Oroszvilag.hu | Impresszum  |  Kapcsolat