OROSZVILAG.HU


Cárok, medvék, kozákok

Címlap » Történelem
  |  2012-05-24 15:52:57  |  
Kecskeméti Gábor

Cárok, medvék, kozákok

Karikatúrák Oroszországról a XIX. században

Cárok, medvék, kozákokCárok, medvék, kozákok

Jelen írás a Pesti Bölcsész Újság XIV. évfolyam 186. számában (Tudományos különszám) jelent meg 2012. február 15-én.

Hogyan kerültek egymás mellé a cárok, a medvék és a kozákok? Többek között erre és az oroszokról Magyarországon kialakult sztereotípiák képi megjelenése mellett más kérdésekre is keressük a választ. Jelen írás, előadás formájában 2011. szeptember 23-án a „Kutatók éjszakája” című rendezvényen hangzott el. Most ennek rövidített, szerkesztett változatát tárjuk a tisztelt Olvasó elé.

Mi fán terem a karikatúra?

A karikatúrák először az úgynevezett „szatirikus újságok”, (régebbi nevükön élclapok) hasábjain jelentek meg.  Ezek tipikusan a polgári fejlődés által életre hívott sajtótermékek, kialakulásuk éppen ezért a XVIII. századi Angliához köthető, ahol a műfaj első példányai Spectator és Tatler címen jelentek meg.
A valódi (képi) karikatúrák felbukkanása azonban már a kontinensen történt. Az 1830-as francia forradalom a királyváltás mellett magával hozta a „Caricature” című lapot is. Ezt követően a németek az 1840-es évek elején két hasonló élclappal léptek a színre: a „Fliegende Blätter” és „Kladderadatsch”címűekkel. Hasonló lap Magyarországon a népek tavasza során jelent meg „Dongó” címen, ez azonban alig egy év múltán megszűnt. Az első komoly, karikatúrákat is tartalmazó lapra a szabadságharcot követően még majdnem tíz évet kellett várni, de biztosak lehetünk benne, megérte. 1858. augusztus 21-én útjára indult a Jókai Mór által szerkesztett „Üstökös”, amely úttörő vállalkozásnak bizonyult a magyar sajtó történetében. Az „Üstökös” mintájára a kiegyezést követő években hasonló lapok tucatjai jelentek meg (összesen 34), ám mind közül kiemelkedik az Ágai Adolf által szerkesztett  "Borsszem Jankó", melynek éveken keresztül vezető karikaturistája volt a külföldön is foglalkoztatott tótkomlósi születésű Jankó János.

Mivel a karikatúrák jól jellemzik egy adott korszak politikai- és közhangulatát, remek forrásnak tűnnek. Ám a karikatúrák forrásként történő felhasználása sok esetben korlátozott: ezek a rajzok általában tiszavirág életűek, mivel néhány nap, hét után elvesztik értelmüket, érdekességüket. S ami a XIX. század emberének világos üzenet, számunkra már nem feltétlenül az. Nem is beszélve a karikatúrák természetéből fakadóan arra, hogy torzítanak, túloznak.

Cárok, medvék, kozákok

Sztereotípia vagy fóbia?

Ha már oroszokról szóló karikatúrákkal foglalkozunk, érdemes körüljárni, hogyan is vélekedtek a régi korok emberei az oroszokról és Oroszországról. Elöljáróban talán annyit, hogy a XIX. századi Magyarországon társadalomtudományi értelemben vett russzofóbiáról (oroszok iránt érzett félelemmel vegyes gyűlöletről) nem beszélhetünk (politikairól is csak néhány esetben), de oroszokkal kapcsolatos előítéletekről, sztereotípiákról már igen.
Fontos azonban megjegyezni, hogy ezek többségét külföldről „készen” vették át, s csupán néhány sajátos magyar elemmel egészültek ki.
De melyek voltak ezek a „kész” sztereotípiák? Európában az oroszokkal és Oroszországgal kapcsolatos klisék, előítéletek kialakulása egészen a livóniai háború korszakáig (1558-1583) vezethető vissza, ahol a livóniai városok úgynevezett „röplapok” segítségével a maguk oldalára kívánták állítani a lengyel-litván államot IV. Iván ellen, aki az őt ért sérelem miatt rájuk támadt. Ezek a lapok általában nyolc oldalas, metszetekkel illusztrált, bulvár jellegű „újságok” voltak, ráadásul a korszakhoz képest meglepően nagy számban jelentek meg.
A XVI-XVIII. század folyamán egy másik befolyásoló tényező volt  az Oroszországról írt beszámolók, útleírások elterjedése. Szerzőik többségében elfogultan, illetve politikai céltól vezérelve írtak az „északi kolosszusról” – s azt sem lehet figyelmen kívül hagyni, hogy az ide érkezők meglehetősen felszínes tudással rendelkeztek az orosz államról és egyáltalán nem beszéltek oroszul. Ekkoriban már „illett” az olvasói elvárásoknak is megfelelni, ezért a hatásvadász, direkt túlzó, az olvasói hiszékenységet kihasználó írói érdekek is világosan felismerhetőek. Ha mindez nem lett volna elég, a XVIII. században ez a távoli ország kilépett az ismeretlenség ködéből, s a folyamatos expanzió eredményeként Európa számos területe került uralma alá, ami tovább gerjesztette az oroszokkal szembeni félelmet és előítéletet a kontinens középső és nyugati felén.

Hogyan kerül a medve a képbe?

Az oroszok medvével történő azonosítását először bizonyíthatóan Shakespeare használta, amikor a Banquo szellemétől kísértett, rettegő Macbeth, azt bizonygatja, hogy nem félne ő semmitől, ami emberi, sem a „torzonborz orosz medvé”-től, sem a „páncélos orrszarvú”-tól, sem pedig a „perzsa tigris”-től.
Az V. Henrik című drámában pedig az orléans-i herceg „bolond ebek”-nek nevezi az angolokat, akik „szemüket behunyva rohannak az orosz medve szájába; s mint rothadt almát zúzatják szét a fejüket”. (A medvének egy sor más állatnév között történő említése azt mutatja, hogy ekkor még nem politikai jelképként értelmezték.) A medve azonban jól megragadt az angolok tudatában, hiszen az 1600 körül Angliába érkezett első orosz követet a híradások – élvhajhász életmódját kiemelve – „táncos medve”-ként jellemezték. A medvét a későbbi századokban politikai figuraként használták, amelynek az orosz nép belső lényegét kellett kifejeznie – mint például a brit oroszlánnak az angolságot, vagy a gall kakasnak a franciaságot. Az orosz jellemet így a könnyen megjegyezhető medve, generációkon keresztül egy fenyegető és nehezen megfogható dologként jelképezte. Mindazonáltal felfedte eredetét, nevezetesen a nyugat-európaiaknak az oroszokkal szemben érzett félelem- és idegenségérzetét.

Cárok, medvék, kozákokCárok, medvék, kozákok

Magyarországi jellemzők

A XIX. század folyamán az oroszokkal kapcsolatban kialakult előítéletek magyarországi specifikumai általában négy okra vezethetőek vissza: lengyel-magyar kapcsolatok, az 1849-es cári intervenció, a balkáni orosz expanzió és a magyarországi nemzetiségek körében meglévő pánszláv orientáció. Ezek közül azonban csak három jelent meg markánsan a hazai élclapokban.
1) a már-már közhelynek tűnő lengyel-magyar barátság alapvetően determinálta az orosz-magyar viszonyt, ráadásul a század folyamán a lengyelek két szabadságharcot is elvesztettek az oroszokkal szemben, így a „lengyel-kérdés” szinte állandóan napirenden volt Magyarországon, s szerves részét képezte a karikatúráknak is. (Elnyomott lengyelek, durva kozákok és az agresszív orosz medve.)
2) a Balkánon meginduló orosz terjeszkedés geopolitikai összeütközéshez vezetett a Monarchia és az Orosz Birodalom között, mivel a gyarmatosításból kimaradt dualista állam ott keresett némi „kárpótlást”, de nemsokára Oroszországgal találta magát szembe. Az 1877-78. évi orosz-török háború alkalmával egy komoly russzofób hullám végig is söpört az országon, mely a karikatúrák esetében pontosan dokumentálható. (Hős török harcosok és a véreskezű, iszákos orosz katonák megrajzolt képei.)
3) végül a pánszlávizmus vélt vagy valós veszélye az egész évszázadot végigkísérte: az ország lakosságának negyedét kitevő szlávok egy része, nemzetiségi vagy vallási jogaik csorbítása miatt sokszor Oroszországhoz fordult, onnan várva politikai, pénzügyi segítséget. A magyar politika ezért azzal vádolta a szláv nemzetiségi szervezeteket, hogy „Oroszország előretolt helyőrségei”, s földalatti aknamunkát folytatnak Magyarország felbomlasztására. Ennek megjelenése a karikatúrákban legjobban a „guruló rubelek”-kel  (orosz pénzügyi támogatás), illetve a rakoncátlan gyermekeknek megrajzolt nemzetiségekkel azonosíthatóak (szerbek, szlovákok, ruszinok és egyes esetekben a nem szláv románok).

Jellegzetes karakterek

A magyar karikatúrák oroszokkal kapcsolatos karakterei meglepő módon ötletesebbek és nem annyira durvák, mint a nyugatiak. Míg a német vagy francia nyelvterületen megjelent karikatúrákban általában a cárt, mint figurát egy az egyben azonosították Oroszországgal, addig Magyarországon sokszor tettek kísérletet arra, hogy különválasszák az orosz hatalmi politikát és az orosz népet. Éppen ezért a hazai lapokban nagyjából három állandó karakter figyelhető meg: a véreskezű orosz cár – aki rendkívül korlátolt autokrata, s az orosz állam megtestesítője –, a durva kozákok – akik ugyan félelmetesek, de iszákosságuk és szervezetlenségük miatt gyakran a maró gúny tárgyai –, majd az orosz medve – amely a terjeszkedő, agresszív orosz nagyhatalmiság jól megragadható képe. (Az összeesküvés-elméletek rajongóinak ezen felül figyelmébe ajánlom a XIX. századi „orosz polip” karakterét, amely épp megfojtani készül Európát.)

Cárok, medvék, kozákok

Zárszó

Bízunk benne, hogy ezzel a rövid összefoglalóval sikerült kedvet csinálni a magyarországi és külföldi karikatúrák történeti kutatásához, hiszen karakterük miatt nem csupán forrásértékűek, hanem szórakoztatóak is, ami nem utolsó szempont a kutatásban, tanulásban megfáradt bölcsészhallgatók számára.



Felhasznált irodalom:

Bolond Istók

Borsszem Jankó (1868-1918)

Buzinkay Géza: A politikai karikatúra és a magyar történelem; in: Vándorutak – Múzeumi örökség: Tanulmánykötet

Bodó Sándor tiszteletére 60. születésnapja alkalmából; 2003. Budapest

Buzinkay Géza: Borsszem Jankó és társai; Budapest 1983.

Gustave Kahn: Europas Fürsten im Sittenspiegel der Karikatur; Stuttgart-Berlin 1920.

John Grand Carteret: Nicolas – Ange de la paix, empereur  du knout;  Paris 1906.

Leo Stern: Despotie in der Karikatur; Berlin 1967.

Philipp Werner: Az orosz medve nyomában; História 1987/1.

Radnóti Klára: Európa Moszkóvia-képe a XV-XVI. században (Ruszisztikai Könyvek X.); Budapest 2002.

Séra László: Humor, metafora, politikai karikatúra; in: A humor dimenziói; Budapest 2010.

Takács Mária: Jankó János (1833-1896);Budapest 1936.

Tamás Ágnes: Nemzetiségi sztereotípiák a 19. század második felének magyar élclapjaiban; in: A humor dimenziói;
Budapest 2010.

Üstökös (1858-1878)

 

 

 

 

 

 

 

Cimkék: orosz, russzofóbia, karikatúra, magyarország, újság, sajtó, kozák, cár, medve,
Országok: Oroszország
Megosztás:


 

Oroszvilag.hu | Impresszum  |  Kapcsolat