OROSZVILAG.HU


A naiv amerikai

Címlap » Történelem
  |  2013-04-28 10:48:57  |  
Kvász Iván

A naiv amerikai

Egy magyar ruszista Amerikában

 A naiv amerikai

Vidéki egyetemek nemcsak Magyarországon vannak. Ha valami provinciális, akkor az mindenhol provinciális. Ezt, mondjuk, éppen Amerikáról feltételeztem volna a legkevésbé. Hiába, fiatal ember voltam még. Oda kellett menni, hogy elhiggye az ember.

Kalifornia dríming! It nevör réjnz in Kalifornia – ennyit mindenki tud kántálni a mi generációnkból és ez épp elég is volt akkoriban motiváció gyanánt a nyeretlen adjunktus számára. Irány Los Angeles! Illetve: nem pont L. A., hanem a tőle vagy két órányi hajtásra lévő kisváros, de sebaj! Főiskola ott is van, igaz a szakmámhoz senki nem ért. A legideálisabb egy tanulmányút számára.

Az egészet Steve találta ki, az egyetlen a campuson, aki járt már Kelet-Európában. Ő hívott meg, ő kalauzolt végig (egész San Franciscóig), és ő volt az is, aki beengedett a házába. A college-ba viszont be se tettem a lábam – minek? kérdezte tőlem Steve ilyen praktikusan -, ám egy partin a városka (lakta vagy kétszázezer ember) valamennyi notabilitásával volt szerencsém megismerkedni. Az egyszerűség kedvéért úgy mutattak ott be, hogy az ember, aki Európából jött, a Swissairrel, ami ugyan nem volt igaz, de rendkívüli respektust biztosított számomra – no meg vendéglátómnak. Érdekes alakok gyűltek össze, később találkoztam még velük a college melletti sörözőben is, ugyanolyan összetételben, épp csak a feleségek hiányoztak. A legemlékezetesebb figurának a fontoskodó pipás bizonyult, mert Európában egyszer ő is megfordult már, de, persze, Budapestről semmit sem hallott. Második találkánkon aztán saját jogon vívtam ki tekintélyt magamnak, ugyanis kiderült, hogy átugranék néhány napra Hawaiira. (Ott is tanított egy kolléga. Hiába, kis szakma a miénk.) Kb. hatórányi repülőútra esik innen, Pesthez képest egy ugrás, de pont ugyanannyian vállalkoztak addig a nagy kalandra, mint, ahányan az öreg kontinensre látogattak. Bezzeg, amikor Sou (Steve felesége) cégének piknikjén kellett részt venni, akkor több száz kilométerről is „odahajtott” felnőtt fiúk az ingyen sörért és egy tál ételért.

Mindazonáltal Amerika számomra elsősorban a nagy éhséget jelentette. Két hétig éltem Steve-ék vendégszerető házában, permanens éhezésben. A fridzsider mindig üres volt, a legközelebbi szupermarket vagy félórányi hajtásra. Vezetni pedig nem tudtam. A kör bezárult. Volna – ha nem találja ki Steve mentőötletként a Las Vegas-i kiruccanást – elsősorban a maga, és a Stanford Egyetem meglátogatását – döntően a vendége számára.

Steve ugyanis nagyon jó szándékú és csak egy kicsit naiv ember volt, közel a hatvanhoz (vagy már azon is túl). Akkoriban talán az egyetlen az egész Egyesült Államokban, aki egyszerre volt képes latin és óorosz nyelvű forrásokat olvasni, mi több, autentikusan fordítani. Gyengéjét addig csak egyet ismertem: valamilyen oknál fogva szeretett Magyarországra járni.

És eljött a nagy nap. Steve elintézte – jó orosz referenciáimnak köszönhetően –, hogy meghívjanak a Stanfordra, tartanék egy előadást ottani aspiránsok számára. Ez nagy megtiszteltetésnek számított – nem is sejtettem mekkorának – egy fiatalember számára. Megbeszéltük, hogy az előadás kezdete előtt tizenöt perccel találkozunk. Én persze legalább félórával azt megelőzően már ott voltam, izgatottan néztem a patinás angol egyetemre hajazó épületeket, a gyönyörű pázsitot, még a házba is bekukkantottam előzetesen, hogy ne akció közben ájuljak el a süppedő szőnyegektől a folyosón.

Hamar elröppent a plusz negyedóra, sőt, mire észbe kaptam, a félóra is, de Steve sehol. Mobiltelefon nem létezvén akkoriban, nem maradt más választásom, mint egyedül bemenni az oroszlán barlangjába. Belépek hát a terembe: tizenöt udvariasan várakozó hallgató. Előttük tizenöt szívószál, tizenöt dzsússzal, tizenöt gondosan nylonba csomagolt szendvics. És mindebből egy tizenhatodik – éles eszemmel rögtön rájöttem, hogy nekem odakészítve. Steve porcióját azonban nem láttam, igaz, őt magát sem. Kb. félórával az előadás megkezdése után toppant be, tökrészegen. Mindenre rögtön fény derült. Elsőként az üresen tátongó fridzsider rejtélyére. Szegény vendéglátóm még csak nem is sejtette, hogy éhezem, mert neki a vodkás dzsúsz – ami kétségtelenül mindig rendelkezésre állt egy nagy kancsóban - untig elég tápláléknak bizonyult.

De Steve most izgalmában és idegességében nyúlt az italhoz. Neki, a kisvárosi főiskolai tanárnak saját jogon sosem volt esélye a nagy Standfordon oktatni. Még csak egy nyomorult előadást sem tartani. Pedig jó szakember volt. Csak már öreg, vidéki és egy kicsit kapatos.

Akkortájt gyakran jártam egy magyar vidéki főiskolán. Ott is megvolt az Amerikát megjárt pipás ember, szintén szerették a környék híres borát és meglehetősen éltek is vele, és szintén nagyon vágyták a fővárosban is megmutatni tehetségüket.

Csak Steve jó szándékú naivitása és latin tudása hiányzott belőlük.

 

(Részlet a Klió, a csalfa széptevő/Klió, a csábító c, könyvből)

Cimkék: ruszisztika, Amerika, Kalifornia
Országok: Oroszország
Megosztás:


 

Oroszvilag.hu | Impresszum  |  Kapcsolat