OROSZVILAG.HU


Oroszok a Vendvidéken

Címlap » Történelem
  |  2013-07-15 13:02:19  |  
Dancsecs Bea

Oroszok a Vendvidéken

Háborús emlékek

 Oroszok a Vendvidéken

1944 őszén váltotta egymást a két hadsereg a rábavidéki kis faluban Apátistvánfalván, ahol a dédszüleim éltek. Voltak házak ahol egyik este még német katonáknak adtak otthont, másnap pedig már orosz katonákat szállásoltak el. A magyar – szlovén - osztrák hármas határ közeli kis falvakat vend és sváb nemzetiségű emberek lakták. Az elszigetelt terület lakóinak földjei magánkézben voltak. Nagyrészt önellátó gazdaságok voltak ezek, a mégis hiányzó árut az első világháború alatt Szlovéniából és Ausztriából szerezték be. Az egyszerű ember nem érzékelt sokat a háborúból, sem az azt következő események miértjéről nem tudott volna sokat elmondani. Azt viszont tudta, hogy a katonák sokan és fegyverrel érkeznek és ételt, szállást kell biztosítaniuk a számukra.

Amikor a német katonák elhagyták a vidéket a dédanyám összecsapta a két kezét és hálát adott az égnek, hogy végre elmentek. Annyi éhes emberre főzni nem kis munka. Megettek mindent, a családnak is kevesebb jutott, így hát nem marasztalták a távozókat. Estére már ott voltak az oroszok. Tudták, hogy meg fognak érkezni és jött is egy kisebb zászlóalj. Elsőként egy tiszt ért oda, aki az akkor 6 éves nagymamámat fel is kapta a nyeregbe és ellovagolt vele egy keveset, majd pár perc elteltével vissza is hozta. A család persze nagyon megijedt, nem értették hova viszi az orosz a kislányt, de kiderült, hogy csak játszani akart a gyerekkel, aki fel akart ülni a nyeregbe. A dédszüleim közel a patakhoz, a postaút melletti első házban laktak. Itt táboroztak le a tisztek, itt tárolták a fegyvereket és a faluból összehordott élelmet és bort. A katonáknak európai kinézetük volt, nem rendelkeztek keleties vonásokkal, ahogy azt korábban gondolták a helyiek. Déd anyám sváb származású volt, ő a németekkel értett szót, dédapám pedig vend anyanyelvével tudott az oroszokkal beszélni, bár furcsának találta az orosz kiejtést. Azon a vidéken nem bántották a helyieket, a tisztek ezt parancsba is adták. Egyedül a dédpapa óráját vitték magukkal, amit Ausztriából hozott a nagybácsi. Dédapám ezt mindig nagyon bánta és sokszor emlegette is. Reggel az asszonyok főztek, 30-40 tojásból készítettek reggelit, melyhez a katonák rengeteg tejet ittak. Cserébe csokoládét, konzervélelmiszert, kávét adtak a gyerekeknek, asszonyoknak. A tisztek a szobában aludtak, még háziak konyhában és a kamrákban. Esténként kártyáztak, sakkoztak a háziakkal, ha zene volt táncoltak és énekeltek is. Az egyik tiszt sokat mesélt a családjáról. Elmesélte, hogy otthon szép felesége és kislánya van, a téglából készült istállókra nézve pedig így szólt: Magyarországon még az állatoknak is kastélyt építenek. A gyerekekkel mindig kedvesek voltak. Elsőként kaptak az ételből, amit a sereg szakácsa készített. Finomakat ettek, egybesütötték a disznó és marhahúst, amiből a háziakat is megkínálták. A katonák három hónapot töltöttek a vidéken. Egy hadosztályt kellett megvárniuk és úgy mentek tovább Ausztrián keresztül Berlin felé. Őket egy másik orosz csapat követte, nem katonák voltak, de oroszul beszéltek és kevésbé voltak barátságosak. Rabló banda volt ez, nők és gyerekek is érkeztek velük. Három napot töltöttek a faluban. Bár nem bántottak senkit, elvittek mindent, ami mozdítható volt, épp csak az a ruha maradt a háziakon, ami rajtuk volt. Foglyokat is ejtettek és visszafordultak az ország belseje felé. A nagybácsit magukkal vitték, de később sikerült megszöknie. Ahogy mesélték, hanyatt feküdt a tó partján, ahol első este letáboroztak, nézte a naplementét és arra gondolt, hogy ő innen meg fog szökni. Az éjszaka folyamán sikerült is neki, mert a katonák valamin összevitatkoztak, így a foglyokról elterelődött a figyelem. Szaladt ameddig csak tudott, aztán a Farkasfai erdőben elbújt egy nagy gödörben és elő se jött onnan három napig. Ezután sikerült hazatérnie.

Természetesen hallottak történeteket arról, hogy más magyarlakta helyeken mit tettek az oroszok, milyen borzalmakat kellett átélniük az ott élő embereknek, de az ő vidékükön megkímélték a népet. Hogy miért? Arra az öregek sem tudtak válaszolni.

Cimkék: Vendvidék, Apátistvánfalva
Országok: Oroszország
Megosztás:


 

Oroszvilag.hu | Impresszum  |  Kapcsolat