OROSZVILAG.HU


Egy szovjet hírszerző visszaemlékezései

Címlap » Történelem
  |  2013-11-08 12:52:15  |  
Gyóni Gábor

Egy szovjet hírszerző visszaemlékezései

Befolyásszerzés mesterfokon

 Egy szovjet hírszerző visszaemlékezései

Pavel Szudoplatov (1907 – 1996), a szovjet hírszerzés magas rangú tisztje több könyvben is publikálta visszaemlékezéseit. 2005-ben az OLMA-PRESSZ kiadó gondozásában jelent meg a Győzelem a titkos háborúban  (Победа в тайной войне) c. könyve, mely a második világháború eseményeire vonatkozóan tartalmaz érdekes információkat.

Szudoplatov Trockij 1940-es meggyilkolásának („Kacsa-operáció”) egyik szervezője volt. Mint ismert, Trockijt Mexikóban egy, a bizalmába férkőzött spanyol kommunista, a szovjet hírszerzés ügynöke, Ramon Mercader (1913 – 1978) ölte meg (Mercadert 1937-ben a saját anyja, szintén az NKVD ügynöke, szervezte be). Mercader 1940 augusztusában azzal az indokkal kereste fel Trockijt, hogy megmutassa neki egy írását, majd jégcsákányt vágott Trockij koponyájába. A gyilkosság révén sikerült a trockista mozgalmat elfojtani – írja Szudopatov.

Trockij meggyilkolását Sztálin személyesen koordinálta. Már 1939 tavaszától folyt a Kacsa-operáció tervezgetése. Az iratok jelentős része ma is titkos. Szudoplatov szavai szerint Sztálin ezt mondta a Kacsa-operációban résztvevőkről és Mercaderről. „Ezen ügy minden résztvevőjét ki fogjuk tüntetni. Ami az elvtársat illeti, aki az ítéletet végrehajtotta, ő a kitüntetést akkor kapja meg, amikor kiszabadul. Meglátjuk, a valóságban milyen forradalmár is ő, hogyan viseli magát e számára nehéz időben.” S valóban, Ramon Mercadert 20 évi szabadságvesztésre ítélték a mexikói hatóságok. A büntetés letöltése után (1960) a Szovjetunióba ment. Itt megkapja a Szovjetunió Hőse kitüntetést és a Lenin Érdemrendet. Kinevezik a Marxizmus-leninizmus Intézet tudományos munkatársává, lakást, dácsát kap. A hetvenes évek közepén Kubába távozott. A szigetországban halt meg 1978-ban.

Szudoplatov könyvében részletes ír az 1939-es német-szovjet megállapodás hátteréről. 1939 januárban kapta a szovjet hírszerzés az első olyan értesüléseket, miszerint Németországban bizonyos befolyásos körök jó kapcsolatokra törekszenek a Szovjetunióval. Hitler már az 1939-es újévi fogadáson jelzéseket küldött a szovjetek felé. Elbeszélgetett Merekalov szovjet diplomatával, és jelezte, hogy Berlinnek nem lenne ellenére egy német-szovjet gazdasági együttműködés, de kész akár politikai jellegű kérdéseket is megvitatni. Ezek a jelzések 1939 tavaszától erősebbé váltak. Franz von Papen volt kancellár, akit Hitler törökországi nagykövetté nevezett ki, áprilisban-májusban egyértelmű jelzéseket küldött a német-szovjet kapcsolatok rendezésére vonatkozóan. Von Papen egy konkrét „hosszútávú programot” is előterjesztett. Von Papen ezzel Hitler utasításait hajtotta végre. Tudatos választás volt, hogy éppen a törökországi nagykövettől érkeztek ezek a szignálok, hiszen Törökország mindenkivel jó viszonyban volt.

A Szovjetunió számára fontos volt 1939-ben, hogy ne kerüljön háborús konfliktusba. A szovjet vezetés nagyon tartott egy szovjetellenes összefogástól a nyugati országok részéről – írja Szudoplatov. A szovjet vezetés semmi esetre sem vállalta volna a fegyveres összecsapást a „vezető kapitalista országokkal”. Szudoplatov szerint Sztálin nem akart világforradalmat kirobbantani, a kommunista mozgalmak támogatása a nyugati országokban csak arra szolgált, hogy a Szovjetunió tekintélyét növelje.

A Szovjetunió kereskedelmi-gazdasági kapcsolatokat akart kiépíteni a nyugati országokkal. Ezzel a céllal aktív diplomáciai és hírszerzési tevékenységet folytatott Svédországban, Finnországban és Csehszlovákiában, hogy  állandó kereskedelmi folyosót nyisson nyersanyag eladása céljából.

Különösen Edvard Beneš csehszlovák elnök (1935 – 1938) volt ismert szovjetbarát nézeteiről.  Beneš közvetítőként fontos szerepet játszott az 1935-ös francia-szovjet kölcsönös segítségnyújtási egyezmény megkötésében.

Hitlert elkábította az 1938-as müncheni egyezmény, a Szudétavidék megszerzésének sikere, s hogy a Nyugat lenyelte Csehszlovákia bekebelezését is. A szovjet hírszerzés 1939-ben információkat kapott egy „Naszlednyik” fedőnevű „nagyon megbízható” forrástól és a befolyásos bankárcsaládból származó Victor Rotschildtól (aki tagja volt a Cambridge-i Apostolok nevű marxista társaságnak), akit az operatív levelezésben Jacknek neveztek, hogy egy esetleges német-szovjet megnemtámadási egyezmény nem tartja vissza Angliát és Franciaországot, hogy fellépjen Németország ellen, ha az megtámadja Lengyelországot.

A szovjet hírszerzésnek ugyanakkor arról is információi voltak, hogy Neville Chamberlain konzervatív brit miniszterelnök (1937 – 1940) alkalmasint késznek mutatkozott volna támogatást nyújtani Hitlernek a Szovjetunió ellen. Azaz Sztálin helyesen döntött a német-szovjet paktum megkötéséről.

A német-szovjet megállapodás persze nem altatta el a szovjeteket: a balti németek áttelepüléséről szóló német-szovjet egyezményt arra használták fel, hogy Németországba juttassanak ügynököket. A szovjet hírszerzésnek sikerült behatolni a nyugat-ukrajnai ukrán nacionalista szervezetekbe is.

Franciaország 1940-es bukása után megkezdődött a német csapatok összevonása a Szovjetunió határainál. Ez természetesen nem maradt észrevétlen a szovjet vezetés számára. 1940-től a németek is megpróbálták élénkíteni hírszerzőtevékenységüket is a Szovjetunió irányába. Különösen a Krímben, Odesszában, Csernovciban élő németeket akartak beszervezni. A frissen a Szovjetunióhoz került Besszarábiában (Moldova) lévő német szervezetek egy része tényleges kémtevékenységet folytatott. Ezek felgöngyölítésére az NKVD Lev Knipper (1898 – 1974) német származású zeneszerzőt használta fel.

A németek megpróbáltak szovjet állampolgárokat is beszervezni, akik megfeleltek a „faji tisztaság” és a „német vér” követelményeinek.

A szovjet hírszerzés számára mindenesetre már 1940-ben világos volt, hogy Németország katonai akcióra készül a Szovjetunió ellen.

Szudoplatov részletesen ír a Baltikum szovjetizálásáról is. Véleménye szerint nem lehet megszállásról beszélni, mert a balti kormányok maguk írták alá lemondásukat, adták át a hatalmat.

A balti országok közül Lettországban voltak legerősebbek a szovjet pozíciók. Lettországban erős munkásmozgalom volt. Szudoplatov szerint a háttérben aktívan együttműködött a szovjetekkel a lett külügyminiszter Vilhelms Munters (1936 – 1940), és védelmi miniszter Janis Balodis (1931 – 1940). Titkos kapcsolat állt fenn Moszkva és a lett elnök, Karlis Ulmanis (1936 – 1940) között, aki pénzeket kapott az NKVD-n keresztül. Ulmanis lett elnök 1940-ben üdvözölte az országot elfoglaló szovjet csapatokat. Szolgálatai ellenére Ulmanist 1940-ben, Lettország bekebelezése után a szovjet hatóságok letartóztatták.

Az észt elnök, Konstantin Päts 1930 óta kapott pénzeket a szovjet titkosszolgálatoktól.

Szudoplatov szerint az angol titkosszolgálat is aktív volt a Baltikumban, a német kevésbé.

Szudoplatov Kelet-Lengyelország megszállása után Lvovba került. Így emlékszik vissza a városban szerzett benyomásairól: „Lvovban a nyugati kapitalista életvitel virágzott. A kiskereskedelem magántulajdonosok kezében volt, akiket likvidálni kellett a szovjetizáció során. Óriási befolyása volt az ukrán unitus egyháznak, a helyi lakosság az ukrán nacionalistákat támogatta, akiket Bandera vezetett.” Az OUN ukrán nacionalista szervezet erős volt, és még a lengyel időkből nagy tapasztalatokkal bírt a földalatti hadviselésről. 1940 decemberében a német hírszerzés kapcsolatot létesített az OUN szervezettel.

A Molotov-Ribbentrop paktum véget vetett a Kárpát-Ukrajna (azaz Kárpátalja) sorsáról szóló találgatásoknak is – írja Szudoplatov. A független Kárpátalját támogatta volna Anglia és Franciaország  is 1938-ban, Beneš viszont amellett volt már ekkor, hogy a területet adják át a Szovjetuniónak.

A szovjet hírszerzés a Balkánon is aktív volt. Ivan Sztamenov bolgár diplomata 1934 óta az OGPU-NKVD ügynöke volt. 1940-ben őt nevezték ki moszkvai nagykövetté. Novemberben, Molotov berlini tárgyalásain a bolgár kérdésben élesen ütközött a szovjet és a német álláspont (a Szovjetunió ekkor azt követelte, hogy Bulgáriát is csatolják a szovjet befolyási övezethez). Közben Sztamenovnak hála az egész bolgár politika nyitott könyv volt Moszkva előtt.

1940 őszén Winston Churchill brit miniszterelnök titkos csatornákon azzal fordul Sztálinhoz, hogy London és Moszkva kössön katonai szövetséget Németország ellen. Ebben az esetben Anglia elismeri a szovjet területi hódításokat. Szudoplatov szerint ez provokáció volt, hiszen 2-3 héttel később a brit sajtó lehozta Churchill „titkos” ajánlatát. Ez éppen Molotov berlini látogatásakor történt, tehát az volt a célja, hogy egymásnak ugrassza Németországot és a Szovjetuniót.

Molotov berlini tárgyalásai után viszont a szovjet vezetés úgy dönt, a britekkel együttműködve, németektől eltitkolva közös játszmát kezdenek a Balkánon. Végső soron ez állt az 1941 tavaszi jugoszláviai fordulat mögött.

Jugoszlávia szétzúzása után megkezdődtek a szovjet katonai előkészületek Németország ellen. Csapatokat vezényeltek nyugatra Közép-Ázsiából, a Kaukázusból, Szibériából. Zsukov és Vasziljevszkij 1941 májusban kidolgozott terve lényegében az első világháborús haditervek felújítása volt. Ez a terv azzal számolt, a német támadás után gyorsan sikerül majd a hadműveleteket német területre áthelyezni.

A németek sok „dezertőrt” küldtek a Szovjetunióba, akik valójában az Abwehr ügynökei voltak. A német hírszerzés sikere volt, hogy a háború első napjaiban szinte teljesen megsemmisítették a szovjet légierőt és bázisait.

1941 elején a szovjet hírszerzés ellentmondásos információkat kapott arról, Németország pontosan mikor indítja meg a támadást a Szovjetunió ellen. Ezek a jelentések ténylegesen kifejezték a német vezetés ingadozását.

Szudoplatov szerint Sztálin a háború kirobbanása előtt törekvéseket tett „a háború megakadályozására, titkos tárgyalások útján, területi kérdéseket is felvetve.” A szovjet suttogó propaganda azt hangsúlyozta, hogy az Urálban óriási ipari komplexumok vannak, melyek elérhetetlenek a németek számára. A német katonai attasénak 1941 áprilisában Szibériában elrettentésül megmutatták a legújabb gyárakat és a legújabb tankokat. 

1941 májusában sikerült lehallgatókészüléket szerelni a német követségbe. Az onnan kapott információk alapján teljesen nyilvánvaló volt a közelgő német támadás. Néhány nappal június 22-e előtt a német követségben csomagolni kezdtek. Alekszandr Scserbakov moszkvai pártvezető június 20-án arra figyelmeztette a moszkvai pártfunkcionáriusokat, ne utazzanak sehová, mert a németek támadása várható. Az NKVD-ben mindenesetre úgy gondolták, a Szovjetunió kész a háborúra.

Szudoplatov szerint Martin Bormann (1900 – 1945) a híresztelésekkel szemben nem működött együtt a szovjet hírszerzéssel, „de nem zörög a haraszt, ha nem fújja a szél”. Még 1930-ban, amikor Bormann csak egy kis náci funkcionárius volt, és egy Bécs melletti panzióban élt, a szovjet hírszerzés ügynöke, Borisz Afanaszjev felvette vele a kapcsolatot. Ez a kapcsolat aztán elveszett, s bár a ’30-as évek második felében megpróbálták reaktiválni, ebből nem lett semmi.

 

 

 

Cimkék: Szudoplatov, Trockij, Sztálin, Ramon Mercader, Hitler, Beneš, Molotov, 1938, 1939, 1940, 1941, 1978, szovjet hírszerzés, Kacsa-operáció, Szovjetunió, Németország, Cambridge, német-szovjet paktum, NKVD
Országok: Észtország Lettország Ukrajna Moldova Oroszország
Megosztás:


 

Oroszvilag.hu | Impresszum  |  Kapcsolat