OROSZVILAG.HU


Jegor Gajdar a Szovjetunió széthullásáról 

Címlap » Történelem
  |  2014-05-04 11:13:46  |  
Gyóni Gábor

Jegor Gajdar a Szovjetunió széthullásáról 

"Lecke a mai Oroszország számára"

 Jegor Gajdar a Szovjetunió széthullásáról 

2006-ban jelent meg először (és azóta újabb kiadásokat is megért) a fiatalon elhunyt neves közgazdász, Jegor Gajdar (1956 – 2009) - 1992-ben a független Oroszországi Föderáció miniszterelnöke -  könyve a Szovjetunió széthullásáról, „A birodalom bukása” ( Gibel’ imperii) címmel, melynek alcíme, „Lecke a mai Oroszország számára”. A közgazdász Gajdar logikus okfejtésében elsősorban és mindenekelőtt gazdasági okokkal magyarázza a Szovjetunió széthullását.

Gajdar a birodalmak bukásának áttekintésével kezdi könyvét. A 20. század első felében gyökeresen megváltozott a világ politikai berendezkedése. Az európai birodalmak elbuktak vagy háttérbe szorultak az Európán kívüli világgal szemben. Az 1904-1904-ös orosz-japán háború során első alkalommal egy ázsiai ország legyőzött egy európai birodalmat. A második világháború után felbomlottak az európai gyarmatbirodalmak. Az európai gyarmatbirodalmak bukása 1956-ban, a szuezi válság nyomán vált végérvényessé, amikor az angolok és franciák tévesen azt hitték, az USA és a Szovjetunió megkérdezése nélkül ellenőrzésük alá vonhatják a Szuezi-csatornát – a régi Európa térvesztése tehát már az első világháború óta folyamatosan tart.

1945-ben Nagy-Britannia a három világhatalom egyike volt, 4,5 millió katonával, tengerentúli gyarmatokkal, akkor még soha nem nyugodott le a Nap a brit területek fölött. 1961-re ebből a globális birodalomból szinte semmi nem maradt.

Franciaország nagy erőfeszítéseket tett gyarmatbirodalma megőrzésére. Sok pénzt és emberéletet pocsékoltak el - Indokínában például 1945 és 1954 között 92 ezer francia katona esett el.

A tengerentúli klasszikus gyarmatok lebontását nemcsak a Szovjetunió tartotta fontosnak, hanem az Egyesült Államok is.

A Szovjetunió gazdag erőforrásokkal rendelkező kontinentális birodalomnak tekinthető. De éppen a nyersanyagokban való gazdagság okozta a vesztét. Gajdar szerint egy ország természeti kincsekben való gazdagsága kedvező az autoriter rezsimek kialakulásához, de nem feltétlen járul hozzá az életszínvonal emelkedéséhez. Tipikus példa erre Nigéria. Ebben az afrikai országban 1965-ben fedezték fel az első jelentős olajlelőhelyeket. Negyven év alatt Nigéria 350 milliárd dollárt nyert az olajból, ám a lakosság egy főre eső GDP-je semmit sem emelkedett.

Az 1970-es évek elején megnőtt Amerika függősége az importolajtól. Az USA nem tudta szabályozni az olaj árát. 1967 és 1973 között az amerikai olajfelhasználás importből eredő aránya 19 %-ról 36 %-ra nőtt. Amerika importőrré válása megerősítette az olajkitermelő országok pozícióit. Az arab-izraeli konfliktus következtében, 1973. október 17-én az olajexportáló arab országok az olajkitermelés 10 %-os korlátozásáról döntöttek. Szaúd-Arábia embargót hirdetett az amerikai olajszállításokra. Az arab országok azzal fenyegették meg az USA-t, ha nem hagyja abba Izrael támogatását, 80 %-kal csökkentik olajkitermelésüket, ha pedig Amerika erőt alkalmazna, felrobbantják az olajlelőhelyeket.

1970 és 1974 között az OPEC országok bevételei tizenegyszeresre emelkedtek. Irak olajbevételei például 1972 és 1980 között 1 milliárd dollárról 33 milliárd dollárra nőttek.

Az 1980-as évek elején a gazdasági növekedés lassulása a nyugati országokban csökkenti az olaj iránti keresletet. Az OPEC nehéz dilemma elé kerül. Ha erősítik az olajkitermelést, az árak összezuhannak. Az árak tartásához a termelés csökkentésére van szükség. Ebben az esetben viszont csökken az OPEC súlya. Végül a 1980-as években globális olajárcsökkentési verseny kezdődött, amibe a Szovjetunió is bekapcsolódott.

Az 1970-es évek olajválságának másik következménye az lett, hogy az európai országok is megkezdték saját olajiparuk fejlesztését. Ekkor lett jelentős olajkitermelő ország Nagy-Britannia és Norvégia (1973-ban Nagy-Britannia napi 2 ezer barrel olajat termelt ki, 1978-ban már 1078-at. Norvégia esetében ugyanezek a mutatók 32 ill. 356).

Az olajárcsökkentés 1985-től lépett új fázisába, amikor Szaúd-Arábia is bejelentette, hogy nem fogja vissza a továbbiakban az olajkitermelést. 1986-ban az olaj ára 10 dollár alá süllyed. Az olajkitermelő országok, mint Venezuela vagy Indonézia, nehéz helyzetbe kerültek. De a Szovjetuniót is igen érzékeny érintette a fekete arany árának visszaesése.

A Szovjetunióban a brezsnyevi évekre szociális stabilitás volt jellemző. A szovjet gazdaság azonban alacsony hatásfokú maradt. A Szovjetunióban például nyolcszor annyi vasércet bányásztak, mint Amerikában, de csak kétszer annyi acélt állítottak elő. A szovjet ipar kétszer annyi energiát használt fel, mint az amerikai. A Szovjetunióban tizenhatszor annyi kombájnt gyártottak, mint az USA-ban, de a gabonatermés kisebb volt.

A Szovjetunió válságának másik fontos eleme a mezőgazdaság helyzete volt. A sztálini kollektivizáció tönkretette az orosz mezőgazdaságot. Holott Oroszország a 20. század elején még a világ legnagyobb gabonaexportőre volt. 1913-ban megközelítette a 7 millió tonnát az orosz gabonaexport (ekkor az USA csak 1,7 millió, Kanada 2,76 millió tonna gabonát értékesített a külpiacokon).

Az 1960-es években a szovjet vezetés számára is világossá vált a mezőgazdaság katasztrofális helyzete. Az 1960-as években – kivéve a nagyvárosokat és a privilegizált területeket – a hús lényegében eltűnt a szabad árusításból (vagy csak a „pult alól” lehetett hozzájutni). A Szovjetunió először 1963-ban importált gabonát, amit akkor Hruscsov megismételhetetlen szégyennek nevezett. Ehhez képest a helyzet évről évre rosszabb lett. Az 1980-as évekre a Szovjetunió a világ legnagyobb gabonaimportőrévé vált.

Az 1960-as években a megelőző évtizedek terrorjának légköre is háttérbe szorul; s a Nyugat-Szibéria-i olajmezők felfedezése, valamint az olajexport révén a Szovjetunió erőteljesebben bekapcsolódott a világgazdaságba. Az olajjövedelmekből származó bevételeket részben a nyugati áruk, késztermékek vásárlására fordították.

Az olajjövedelmek jóvoltából a Szovjetunió intenzív fegyverkezési programot is folytathatott. Az 1970-es években hússzor annyi tankot gyártottak a Szovjetunióban, mint az Egyesült Államokban. A „brezsnyevi aranykor” azonban csak illúzió. A Szovjetunió már az 1970-es években súlyosan beteg, a változások elkerülhetetlenek.

1985-től, Mihail Gorbacsov hatalomra kerülésével  reformok indulnak meg a Szovjetunióban. Az eleinte óvatos lépések láncreakciót indítanak el, az ország politikai struktúrája kártyvárként omlik össze.  

1986-ban a Filmművészek Szövetsége nem választja meg a Szovjetunió Kommunista Pártja (SZKP) által elfogadott és preferált elnökséget. Hosszú évtizedek óta ez az első sikeres „lázadás” a párt akarta ellen a Szovjetunióban. Ezt követően ugyanez történik a Színházi Szövetségben, és az irodalmi újságok szerkesztőségeiben, melyek új, független vezetőségei korábban betiltott irodalmat kezdtek publikálni. Ezzel lényegében megtört az SzKP hatalmi-ideológiai monopóliuma.

1986 őszén lehetővé tették az indiviudális munkatevékenységet, 1987-től a farmergazdálkodást. 1989-re világossá válik, hogy a központi hatalom nem fog repressziókat foganatosítani a tervgazdálkodást nem teljesítők ellen. A vállalatok ebben a helyzetben továbbra is elvárják az államtól, hogy biztosítsa működésük feltételeit, de nem hajlandók, vagy nem tudják teljesíteni a meghatározott terveket. A kooperatívokról szóló 1988-as törvény széles autonómiát ad a vállalatoknak. A vállalatok vezetősége választható lesz. Ennek következtében a diszciplína meggyengül, a fizetések viszont meglódulnak. Az állam jelentős mértékben elveszti kontroll-szabályozó szerepét.

A kooperatívok olcsón vesznek állami nyersanyagot, majd termékeiket piaci áron próbálják értékesíteni. A sikeres kooperatívok vezetősége jelentős tőkét halmoz fel. A jövőbeli oligarchák itt szerzik meg az első jelentősebb vagyonokat. 1991-ben már 6 millió ember dolgozott kooperatívokban, ahol a fizetések is magasabbak voltak, mint az állami vállalatoknál.

1989 őszén a bérleti törvénnyel lényegében kezdetét veszi a privatizáció is. Eszerint a bérlők megállapodás alapján tulajdonosi jogot szerezhetnek az általuk bérelt ingatlanban. 1988-tól kezdve rövid idő alatt több mint ezer kereskedelmi bank alakul meg a Szovjetunióban. Ezekben többnyire nincs megfelelő képzettségű munkaerő, a több évtizedes kommunizmus miatt hiányzik a banki kultúra. Ebben a helyzetben a bankok legfőbb missziója, hogy kivonják az állam kezelése alól a pénzeket.  

1989-től Gorbacsov kénytelen jelentősen csökkenteni a katonai kiadásokat. 50 ezer szovjet katonát kivonnak Kelet-Európából.

A kelet-európai csapatkivonás kezdete jelzés volt a szatelit államok számára. 1989 tavaszán Lengyelországban tárgyalások kezdődtek a hatalom és a Szolidaritás között, s még ebben az évben a Szolidaritás elsöprő győzelmet aratott a parlamenti választásokon. 1989-ben a Szovjetunióban is félig szabad választásokra került sor. Leningrádban a kommunista párt egyetlen jelöltje sem győzött, Moszkvában, a Volga-vidéken, az Urálban, Szibériában, a Távol-Keleten, Ukrajnában, a Baltikumban, Örményországban, Grúziában szintén vereséget szenvedtek a hatalom emberei.

1990 februárban a litvániai választásokon a függetlenségpárti Sajudis aratott győzelmet. A szovjet vezetés részleges gazdasági blokádot vezetett be Litvánia ellen, felfüggesztve az olajszállítmányokat. Ennek eredményeképpen Vilnius ideiglenes leállította a függetlenségét realizáló intézkedéseket.

A hatalom széthullását jelezte, hogy 1990-ben a korábbi évhez képest hétszeresére nőtt a bűncselekmények száma.

A szovjet mezőgazdaság válsága elmélyült. 1988-ban már 4,1 milliárd dollárt költött Moszkva gabonaimportra (1987-ben ez még csak 2,7 milliárd dollár volt).

1990-ben csökkenni kezdett a szovjet ipari termelés is. 1991-re totális áruhiány lépett fel az országban. 1990-ben a balti államok kinyilvánították szuverenitásukat. Őket követte Moldova, Ukrajna, Belorusszia, Oroszország.

1991-re a köztársaságok közötti gazdasági kapcsolatok nagyrészt megszakadtak. Ennek főként Oroszország lett a vesztese. A Szovjetunió „központi” köztársasága a többi tagállamtól csak a cukor 22 %-át, a szappan 22 %-át, szappan 19 %-át, tea 30 %-át kapta meg. Az egyes köztársaságok saját vámrendszereket építettek ki, befelé (Oroszországból) mindent engedtek, kifelé szinte semmit. 1991-ben Észtország és Ukrajna már saját pénz bevezetéséről döntött, utóbbi saját – ideiglenes - fizetőeszközt is bevezetett már 1991 novemberben. Ebben a helyzetben az orosz vezetésnek is érdeke volt kitáncolni a Szovjetunióból, felmondani a szövetségi szerződést.

 

A Szovjetunió bomlása elkerülhetetlenné vált. 

 

Cimkék: Gajdar, Szovjetunió, USA, olaj, OPEC, Nagy-Britannia, Szaúd-Arábia, 1986, 1989, 1990, 1991, kooperatívok, Gorbacsov, Oroszország, Ukrajna, Észtország,
Országok: Észtország Lettország Litvánia Belarusz Ukrajna Moldova Grúzia Örményország Oroszország
Megosztás:


 

Oroszvilag.hu | Impresszum  |  Kapcsolat