OROSZVILAG.HU


Jelcin Központ nyílik Jekatyerinburgban 

Címlap » Történelem
  |  2015-11-21 13:09:43  |  
Gyóni Gábor

Jelcin Központ nyílik Jekatyerinburgban 

Interjú az elnöki özveggyel 

 Jelcin Központ nyílik Jekatyerinburgban 

November 25-én nyílik meg Jekatyerinburgban a Jelcin Központ. Ebből az alkalomból Borisz Jelcin özvegyével, Naina Jelcinával készített interjút a gazeta.ru.

Jelcina elmondta, a megnyíló elnöki központban láthatók lesznek majd az első orosz elnök tárgyai egészen diákkorától kezdve az elnökségig. Az özvegy szerint elkerülhetetlenek voltak az 1990-es évek népszerűtlen reformjai. 1991 végén az ország a katasztrófa szélére sodródott, a boltok polcai üresek voltak. 1992-ben azonban sikerült elkerülni az éhínséget, az üzletek megteltek árukkal. Igaz, pénz nem volt, de kialakult egy kisvállalkozói réteg, mely adott-vett. Az ország úszott az adósságokban, a gazdaság a tönk szélére sodródott, az olaj ára alacsony volt. Jelcina szerint férje mindazonáltal megmentette Oroszországot, és az 1990-es éveket nagy előrelépésként lehet értékelni. Így beszél erről az első orosz elnök özvegye (érdekes látni, ahogyan megjelenik a szovjet hiánygazdaságban szocializálódott ember ámulata a nyugati bőség iránt): „Emlékszem az első, Borisszal közösen tartott nemzetközi látogatásunkra 1991-ből, amikor Olaszországba, Németországba, Angliába mentünk. Megérkeztünk Németországba, este kimentem az utcára. És majdnem sírva fakadtam. Miért van az, hogy nálunk nem úgy élnek, mint itt?

Emlékszem, ugyancsak ’91-ben Galina Sztarovojtovajával Hollandiába készültünk. Utazás előtt cipőt akartam venni. Nem tudom, mennyi üzletet jártam végig – mindenütt üres polcok. Semmi, csak valami nemezcipők voltak. Néhány nap múlva meg, amikor ott voltam, este kimentem az utcára. A boltok kirakatai megrakva áruval: itt bundák, ott cipők, táskák, virágok. Soha ilyet még nem láttam...

Amikor a polgármester felesége a piacra kísért minket, egészen megdöbbentem: gyümölcsök, bogyók, nálunk semmi ilyesmi nem volt. A szülők még Moszkvában sem tudtak a gyerekeiknek gyümölcsöt venni, ez csak nyáron volt, szezonban.

De most már nálunk is mindez megvan. Értik, emberként kezdtünk élni.”

Jelcina szerint a Szovjetunió katonailag erős volt, ezért mindenki tartott tőle, a szovjet vezetés pedig rettegésben tartotta szomszédait és azt akarta, hogy mindenhol úgy éljenek, ahogy a Szovjetunióban. Az embereknek azonban elegük lett a vasfüggöny mögötti életből. 

Cimkék: Jelcin Központ, Jekatyerinburg, Jelcina
Országok: Oroszország
Megosztás:


 

Oroszvilag.hu | Impresszum  |  Kapcsolat