OROSZVILAG.HU


 Maradona Moszkvában - 1990

Címlap » Történelem
  |  2020-11-27 13:56:18  |  
Mezei Bálint

 Maradona Moszkvában - 1990

 Egy BEK-nyolcaddöntő és egy hihetetlen városnézés története

Amikor Maradona lekéste a repülőgépet, és később bundában járta be az éjjeli Moszkvát

A felejthetetlen emlékű argentin klasszis az Októberi Forradalom tiszteletére rendezett utolsó katonai felvonulás napján, 1990. november 7-án a moszkvai Lenin Stadionban játszotta pályafutása utolsó BEK-mérkőzését, amelynek előestéjét hihetetlen fordulatok színesítették.

 Maradona Moszkvában - 1990

1990 novemberét írtuk. A Szovjetunió (mozgalmas) történetéből alig több mint egy év volt már csak hátra, amikor a regnáló olasz bajnokcsapat, az SSC Napoli Moszkvába érkezett, hogy a szovjet bajnokság győztesével, a Szpartak Moszkvával játssza le a Bajnokcsapatok Európa-kupája (a Bajnokok Ligája elődje) nyolcaddöntőjének visszavágóját, ahová éppen az Újpesti Dózsa kettős legyőzésével jutott. („Ott” hármat, a Megyeri úton kettőt gurítottak az olaszok, a Dózsa sajnos nem szerzett találatot.) A Szpartakkal vívott párharc első felvonására Nápolyban került sor, a meccs pedig némi meglepetésre gól nélküli döntetlennel végződött.

A szovjet fővárosban természetesen mindenki az argentin klasszist várta a legjobban, aki az előző szezonban története második olasz bajnoki győzelmére vezette a Napolit (az első scudettót még 1987-ben szerezték). Ráadásul 1990 szeptemberében az Olasz Szuperkupa döntőjében megalázó vereséget mért(ek) a már Roberto Baggióval fémjelzett Juventusra (5:1). Tegyük rögtön hozzá: három évtizeddel ezelőtt a világ élvonala, kis túlzással mindenki, aki valamit is számított az akkori világ futballjában, a Serie A-ban rúgta a bőrt, vagy a ’90-es vb után igazolt oda. Az olasz (felsorolni is nehéz lenne; jellemző, hogy az azzurrik összes játékosa otthon játszott), a nyugatnémet (Matthäus, Klinsmann, Brehme, Völler, Möller, Kohler, Reuter, Riedle, Hässler, Berthold stb.), a holland (Gullit, Rijkaard, Van Basten), az argentin (Balbo, Caniggia, Sensini, Troglio, Dezotti) és a brazil (Dunga, Aldair, Careca, Taffarel, Müller) válogatott sztárjainak többsége valamelyik olasz nagy- vagy éppen középcsapatba igazolt. A szocialista Jugoszlávia felbomlását követően az ifjúsági világbajnokságot nyert „jugó” aranygeneráció tagjai közül is sokan (Jarni, Boban, Bokšić, Savićević, Jugović, Pančev, Mihajlović, Katanec stb.) Itália felé vették az irányt.

Maradona tehát ebben a mezőnyben tudott kétszer is bajnokságot nyerni a Napolival, amelynek keretét ráadásul nem is tekintették a legerősebbnek, s valljuk be őszintén: soha nem is volt az.

Maradona 1990-es éve leginkább egy hullámvasútra emlékeztetett. Miután – ahogy fentebb írtuk – a Napoli májusban megnyerte a második, és mindmáig utolsó bajnoki címét, július 3-án az argentin válogatott Nápolyban – hol máshol? – játszva Olaszország – ki más? – ellen büntetőkkel a világbajnokság döntőjébe jutott, de nem tudta megvédeni a Mexikóban szerzett címét. A döntőt végül Brehme büntetőjével az amúgy is jóval erősebb NSZK nemzeti csapata nyerte meg.

A Napoli és Maradona következő célja a BEK elhódítása volt. A délolasz csapatot Moszkvába szállító repülőgépről azonban az isteni Diego – mindenki legnagyobb megdöbbenésére – nem szállt le. A Seremetyevóra kiküldött szovjet tudósítók csak később tudták meg, hogy előző nap a Napoli csapatkapitánya híres görbe estéi egyikét tartotta, ezért csak késve érkezett ki a nápolyi reptérre, s annak rendje és módja szerint le is késte a csapatgépet. Az elmaradt isteni eljövetelre adott általános moszkvai reakciót leginkább csalódással vegyült megkönnyebbülésként írhatnánk le. Előbbi az élő legendával való személyes találkozás elmaradásának, míg utóbbi a Szpartak sorsa váratlan jobbra fordulásának szólt.

Ám alig néhány órával később gyorsan szárnyra kelt egy híresztelés, miszerint Maradona éppen egy tízfős magánrepülőgépen ül és a Szovjetunió felé tart. Ez valóban így is volt. Amikor híre ment, hogy feleségével, Claudia Villafañéval Moszkvában fogják tölteni az éjszakát, a Berlin (ma Savoy) Hotel előtt érdeklődők tömege gyűlt össze. Ellenben a tudósítók közül alig páran jöttek el, fotóriporterből pedig összesen egy akadt, a TASZSZ munkatársa, Alekszandr Jakovlev. Ő tette a maga módján halhatatlanná a valóban szokatlan látványt nyújtó, hosszú, vastag bundát viselő Maradonát. A hideg ellen kellőképpen felszerelkezett „pibe de oro” pedig úgy döntött, hogy tesz egy sétát a szovjet fővárosban, ahol privát gépe 23:00-kor szállt le, éppen 18 órával a másnapi nagy meccs kezdő sípszava előtt (a BEK-nyolcaddöntőt helyi idő szerint 17:00-kor rendezték).

 Maradona Moszkvában - 1990

Éjfél után 40 perccel csekkolt be a szállodában, és kérte, hogy hozzanak neki valami vacsorát. Ez azonban nem volt lehetséges, mivel a konyha már régen bezárt. (Eme aprócska epizód egyébként jól szemlélteti a késői szovjet államszocializmus működési sajátosságait. A sikerei csúcsán lévő Maradona kedvéért a világ szinte bármely másik pontján, így a Magyar Népköztársaságban is, akár az éjszaka kellős közepén, de felkeltették volna a szakácsot. A piacgazdaság szelleme még nem bújt ki teljesen a palackból, pedig 1990. január 31. óta már McDonald's gyorsétterem is működött Moszkvában!)

 Maradona Moszkvában - 1990  

A korgó gyomrú Maradona persze rosszul viselte, hogy nem kapott azon nyomban meleg étket, ezért vigasztalásul azt javasolták neki, hogy az éj leple alatt, egy exkluzív városnézés keretében a milícia (így hívták akkor a rendőrséget) egyik autójával körbeviszik a szovjet metropoliszban, bejárva annak kihalt utcáit. Hajnali 2:10-kor ki is lépett a szálloda ajtaján, és a rajongók, illetve a mosolygó rendőrök által körülvéve, beült az utóbbiak kocsijába.

 Maradona Moszkvában - 1990

A következő nap, vagyis már az a „bizonyos” nap, akkor még szent napnak számított: november 7-én ünnepelték az Októberi Forradalom évfordulóját, amelynek tiszteletére nagyszabású katonai parádét tartottak – mint később kiderült, az utolsót is egyben. A Maradonát kísérő rendőrök – a szigorú protokoll addig példa nélkül álló megszegésével – autóval körbevitték a sztárt a teljesen lezárt Vörös téren.

Este viszont sorsdöntő meccset játszottak a Lenin (ma már Luzsnyiki) Stadionban. Az égszínkék mezt viselő olasz csapat edzője, Albertino Bigon nem volt könnyű helyzetben: vajon játszassa-e az argentin klasszist, vagy büntetésképpen – a csapatszabályok megsértése miatt – kizárja-e őt a mérkőzésről?

A Szpartak öltözőjében is tétova bizonytalanság uralkodott: pályára lép-e Maradona a történtek ellenére? Amikor végül befutott a kezdőcsapatok összeállítása, Maradona kihagyásának ténye felkavarta az orosz játékosokat. A Szpartak protokollfőnöke, Valentyin Pokrovszkij felolvasva a kezdők vezetékneveit, a következőket mondta: „Fiúk! Figyelem! Csönd legyen! A tízes posztján (Gianfranco) Zola játszik, Maradona nincs (a kezdőben).”

E ponton tennünk kell egy apró kiegészítést. Abban az időben a mezszám még nem tartozott egy adott játékoshoz. Természetesen, amennyiben játszott, Maradona volt a Napoli tízese, de a kispadról beállva a szám már nem illette meg. (A játékosok csak az 1995/96-os szezontól kezdve kaptak fix mezszámokat. Ennek első próbája az amerikai világbajnokság volt, még 1994-ben, részben éppen a szervezők kérésére. Ugyanis a nagy amerikai profi ligákban – kosárlabda, amerikai foci, jéghoki, baseball – a spílerek már régóta állandó mezszámokkal játszottak, és a mezen a nevük is szerepelt. Ennek pedig elsősorban kereskedelmi jelentősége volt: így ugyanis sokkal könnyebb volt eladni azokat.)

Maradona tehát nem volt a kezdőben, ugyanakkor az olaszok 11-es számú játékosát valamiért nem nevezték meg a kezdők kihirdetésekor. Így szerepelt a lapon: „11-es játékos, ismeretlen (»incognito«)”. Az oroszok – talán joggal – vezércselre gyanakodtak, de szó sem volt ilyesmiről. Ezzel a számmal a nápolyiak a csatár Giuseppe Incocciatit küldték a pályára. (Feltehetően az „Incocciati” és az „Incognito” szavak összetévesztése vagy hibás átírása okozott problémát Pokrovszkijéknak.)

Maradona büntetésből, és mert nem tudott együtt edzeni a csapattal, csak a kispadra ülhetett le. A 65. percben (és a 16-os mezben) lépett pályára, éppen Zolát váltva, lehűtve a Lenin Stadionban összegyűlt több mint 100 ezer szurkoló kedélyeit, amiben segítségére volt a második játékrészben rákezdő sűrű, novemberi havas eső is. Bár hozzátette a magáét, volt pár jó szabadrúgása, mégsem tudott gólt szerezni. A rendes játékrész végét jelző hármas sípszót követően a csapatok a hosszabbításra fordultak. Mivel itt sem született találat, így büntetők következtek. Diego szokásához híven nem hibázta el a saját tizenegyesét, pontosan lőtt, mint mindig, bal lábbal a kapufa mellé helyezve a labdát. Csapattársa, a hátvéd Marco Baroni azonban hibázott, mellélőtte a sajátját, kiesésre kárhoztatva ezzel a szépreményű nápolyiakat. A szovjet csapat játékosai viszont mind az öt büntetőjüket értékesítették. A Szpartak kapusa a szovjet és későbbi sokszoros orosz válogatott, Sztanyiszlav Csercseszov volt. A moszkvaiak az 1990/91-es BEK-ben egészen az elődöntőig jutottak, ahol az Olympique Marseille állította meg őket. A Napoli ezzel szemben később sem nyerte vissza régi formáját, és csak 8. lett az olasz bajnokságban. 

A szőrmebundába burkolózó Maradonát a Berlin Hotelnél előző este megörökítő TASZSZ-riporter később elmesélte, hogy még az előbbinél is jobban kedveli azt a fotót, amelyet már a mérkőzésen készített a klasszisról. Ezen a Szpartak kiváló bekkje, Borisz Pozdnyakov nagyszerű becsúszó szereléssel állítja meg az igen veszélyes helyzetben kapura törő argentint.

 Maradona Moszkvában - 1990

Azon a hideg, havas esővel tarkított, szürke novemberi estén, a mérkőzést követően szovjet újságírok tucatja készített hosszabb-rövidebb interjút Diegóval. A büntetőkkel győztes és egyben továbbjutó Szpartak játékosai pedig sorban álltak a Napoli öltözője előtt, hogy megszoríthassák az Isten kezét, és valamilyen személyes ajándékot adhassanak neki.

 Maradona Moszkvában - 1990

Ezzel ért véget Maradona és a leghíresebb európai kupasorozat kurta-furcsa közös története. Minden idők legjobb irányítója, vagy ahogy az olaszok oly' találóan nevezik ezt a posztot: „fantasista”, sem a BEK-et, sem az abból kinövő Bajnokok Ligáját nem nyerte meg, sőt többé már nem is játszott mérkőzést ezekben. Nem sokkal később, 1991 márciusában kirobbant a híres-hírhedt „kokain-botrány”, melynek nyomán „elmenekült” Nápolyból, ami egyúttal a BEK-nél sokkal sikeresebb olaszországi kalandja végét is jelentette.

A sors különös fintora, hogy Maradona a moszkvai idegenbeli meccs után kereken 30 évvel, 2020-ban szintén egy novemberi napon hunyt el. De személyes története és legendája – a világ valaha élt legjobb játékosa – örökre megmarad.

A hideg, novemberi moszkvai éj leple alatt, a Kreml tövében, egy vastag bundába öltözött argentin-nápolyi futballsztár egyes egyedül áll a világtörténelem utolsó november 7-i katonai parádéjára készülő, utoljára vörösbe öltözött, teljesen kihalt Vörös téren.

Forrás:

https://it.rbth.com/storia/85276-quella-volta-che-diego-armando?fbclid=IwAR3B7vSz-o0Zlqu0xBtFYh2EZMop-P57uu8GLeYbwLJmf2DtriaSPFauzt4

(Az eredeti cikken módosítottunk, több helyen hozzáírtunk, kiegészítettük. Az eredeti cikk 2020. november 26-án jelent meg.)

Cimkék: Maradona, Moszkva, 1990, Vörös tér, Szpartak, Októberi Forradalom
Országok: Oroszország
Megosztás:


 

Oroszvilag.hu | Impresszum  |  Kapcsolat