OROSZVILAG.HU


A Szovjetunió első "titkos" háborúja

Címlap » Történelem
  |  2010-02-17 21:30:16  |  
Mezei Bálint

A Szovjetunió első "titkos" háborúja

Szovjet katonai tanácsadók a spanyol polgárháborúban

Hetvennégy évvel ezelőtt, 1936. február 16-án győzött Spanyolországban a népfront, melyet később a második spanyol köztársaság elleni puccskísérlet követett. Több történész szerint a második világháború nem 1939-ben Lengyelország náci lerohanásával vette kezdetét, hanem 1936-ban a három évig elhúzódó spanyol polgárháború kirobbanásával. A náci Németország és a fasiszta Olaszország katonai támogatása nélkül a francóista felkelés nem járhatott volna sikerrel, míg a köztársaságiakat a nemzetközi brigádokon kívül csak Mexikó és a Szovjetunió támogatták.     

A Szovjetunió szinte kezdettől fogva két szinten, fegyverekkel és katonai tanácsadók kiküldésével segítette a köztársaságiak harcát a Franco-féle lázadókkal szemben. E két támogatási forma közül a polgárháború első szakaszában talán utóbbit, azaz a szovjet parancsnokok hadseregszervező munkáját és hadászati tanácsait tekinthetjük relevánsnak. Ők voltak azok, akik az addig jobbára szervezetlen, sokszor egymástól elszigetelten harcoló népi milíciákból, nemzetközi brigádokból és a királyi hadsereg azon kevés egységeiből, amelyek nem álltak állt a falangisták oldalára, hadosztályokat majd hadtesteket hoztak létre, és ha tehették harcba is vezették őket.

A szovjet katonai tanácsadók első nagyobb csoportja 1936 őszén illetve decemberében érkezett Madridba, többségük a Moszkva-Berlin-Párizs vasútvonalon keresztül. Párizst [1] elhagyva, továbbra is vasúton jutottak el Toulouse-t érintve a Garonne medencéjén keresztül a Pireneusokig. Az út itt többnyire érdekes fordulatot vett. Ha tehették vonaton utaztak tovább egyenesen a köztársaságiak által ellenőrzött Barcelonába esetleg Valenciába, s innen tovább Madridba; vagy bár kétségkívül kockázatosabb volt, mégis akadt rá példa, hogy a határról először Baszkföld központjába Bilbaóba, majd ettől kissé délnyugat felé fordulva a fővárosba mentek. A Barcelona, Bilbao és Madrid közti utat, ha lehetőségük adódott rá vonaton, köztársasági, a főváros védelmére siető csapatok társaságában tették meg, de ha a helyzet úgy kívánta repülőn, gépkocsin, akár lovas szekéren, sőt a legveszélyeztetettebb szakaszokon nem ritkán gyalog haladva közelítették meg célállomásukat.

Elsőként Rogyion Jakovlevics Malinovszkij[2] (Malino elvtárs),[3] Nyikolaj Nyikolajevics Voronov (Walter önkéntes)[4], Jan K. Berzin,[5] G. I. Kulik (Cooper tábornok),[6] J. V. Szmuskevics (Douglas önkéntes)[7], P. A. Ivanov és Nyikolaj Geraszimovics Kuznyecov (Kolia kapitány) érkeztek meg Spanyolországba.[8] Őket követte Kirill Afanevics Mereckov (Petrovics önkéntes), B. M. Szimonov (Valois),[9] Pavel Ivanovics Batov (Fritze elvtárs),[10] Alekszandr Ivanovics Rogyimcev (Pavlito elvtárs)[11], V. J. Kolpacski, D. G. Pavlov,[12] N. P. Gurjev,[13] A. D. Cjurupa, Sz. M. Krivosein, Pol Matiszovics Arman (Greise őrnagy),[14] G. M. Stern (Grigorovics elvtárs), N. G. Ljascsenko, M. I. Nyegyelin[15] parancsnokok illetve Sz. Sz. Ramisvili (Juan Garcia), V. P. Drozd (Don Ramon) [16]  és N. P. Jegipko (Matisse)[17] fregattkapitányok.

A Szovjetunió első "titkos" háborúja

Egyes feltételezésekkel ellentétben[18] a Vörös Hadsereg kiemelkedő, a második világháború során hírnevet szerzett vezető tábornokai – 1936-ban többnyire ezredparancsnokok -, így Konyev, Rokosszovszkij vagy Zsukov nem vettek részt a spanyol polgárháborúban. Maga Sztálin sem kockáztathatta meg, hogy a zűrzavaros ibériai helyzetben fiatal katonai vezetőinek legkiválóbbjait veszítse el. De a kockázat így is magas volt. Bár jól látható, hogy területi alapon válogattak, hiszen főleg a belorusz katonai körzet törzséből választottak ki „önkénteseket” a spanyolországi kiküldetésre, így is egy sor nagyon tehetséges fiatal parancsnok esetleges elvesztésével kellett számolni. Malinovszkij és Mereckov illetve az őket támogató tüzérparancsnok, Voronov, akik 1936-37-ben komoly érdemeket szereztek Madrid védelme idején, a ’30-as évek közepén a határmenti belorusz körzet[19] reményteljes aspiránsai közé tartoztak. Már 1935-ben – miután újra bevezették a katonai rendfokozatokat - közvetlenül I. P. Uborevics, a körzet katonai parancsnoka alá rendelték őket.[20]

A Szovjetunió első "titkos" háborújaA Szovjetunió első "titkos" háborúja

A Spanyolországba érkező szovjet katonai tanácsadók először a határon, illetve később Barcelonában vagy Bilbaóban értesülhettek a legújabb fejleményekről, és képet kaphattak a polgárháború katonai helyzetéről is. Ebben segítségükre volt V. A. Antonov-Ovszejenko, a barcelonai szovjet konzul, az októberi forradalom hőse, a Petrográdi Forradalmi Katonai Bizottság egyik egykori vezetője,[21] V. J. Gorjev katonai attasé[22]  és Mihail Kolcov, a Pravda tudósítója valamint Roman Karmen a neves filmoperatőr.[23] A tényleges harcászati helyzet Mereckov visszaemlékezése szerint jobb volt, mint ahogy a polgári újságírók feltüntették, de rosszabb, mint ahogy Párizsban hallották. Franco csapatai ekkor Madrid alatt álltak, és Délnyugat-Spanyolországot csaknem teljes egészében elvesztették a köztársasági haderők. A politikai helyzet sem kecsegtetett túl sok reménnyel. Largo Caballero miniszterelnök minden igyekezete ellenére sem volt képes betemetni a kommunisták, a szociáldemokraták és az anarchisták közti árkokat. A brigádok és a hadosztályok szervezése során a legtöbb gond szinte mindig utóbbiakkal, az anarchistákkal volt. Maga Mereckov is így írt róluk: „Míg élek, el nem felejtem a spanyol anarchistákat: hol gátlástalan martalócok, hol ábrándozók és álmodozók, de mindig olyan emberek, akik nem tűrnek semmilyen fegyelmet, semmilyen utasítást, semmiféle elemi rendet.”[24]

A Szovjetunió első "titkos" háborúja

Ugyanakkor kezdettől fogva számíthattak olyan híres köztársaságpártiak, mint Luigi Longo (Gallo elvtárs), Manfred Stern (Kleber tábornok), Vittorio Vidali (Carlos Contreros) Giuseppe di Vittorio, az Olasz Kommunista Párt központi bizottsága tagjának (Mario Nicoletti komisszár) támogatására és hathatós segítségére mind az elengedhetetlen hadügyi reformok, átszervezések során, mind a hadműveletek idején. Jó munkakapcsolatot ápoltak Zalka Mátéval (Lukács Pál), a 12. nemzetközi, Hans Kaale,[25] a 11. nemzetközi és Enrico Listerrel az első brigád parancsnokával, illetve egy rövid ideig szoros kapcsolatban álltak Bonaventura Durrutival (egészen annak haláláig), aki egyszerre több anarchista katonai osztag parancsnoka is volt.[26] 

A Szovjetunió első "titkos" háborúja

A kezdeti nehézségek ellenére, elfogadva a szükség szülte kényszermegoldásokat is, a szovjet katonai tanácsadók komoly tiszteletet vívtak ki maguknak meglehetősen rövid idő alatt. Ivanov a köztársaság vezérkarának tagja lett, míg a szovjet tanácsadókat Berzin koordinálta, aki egyben a vezérkar katonai tanácsadója is volt. Kulik, Miaja tábornok, a Madrid védelmét vezető junta elnöke mellett működött konzulensként, majd helyét, miután visszarendelték Moszkvába Mereckov vette át. Szmuskevics a légierő fejlesztésében, Voronov a (hatékony) tüzérség megszervezésében, míg Kuznyecov[27] a flotta megmentésében és az elsősorban Odesszából érkező (fegyver)szállítmányok célhoz juttatásában szerzett érdemeket. Ez utóbbi szállítmányok mind mennyiségileg mind minőség tekintetében felülmúlták a nyugati (elsősorban francia) és csehszlovák segélyeket. Egy 1937 augusztusi, a falangisták által készített lista, mely az általuk a köztársaságiaktól megszerzett és még használható fegyverek számát rögzítette, 948 szovjet és 565+318 francia gyártmányú géppuskáról, 12,575 szovjet, 2800 francia, 886 csehszlovák és 3,852 mexikói puskáról, valamint 4,875,000 szovjet illetve 2,600,000 francia töltényről, továbbá 110 szovjet tankról szól. Ellenben a francia lövegek száma – ezen a listán – meghaladta a szovjet gyártmányúakét.[28]

Az Odesszából induló, és a Boszporuszon 1936. október elseje és 24. között áthajózó Georgij Dimitrov, a Néva, a Bolsevik és a Komszomol[29] több, mint 500 teherautót, 30 repülőgépet, 50 tankot rakodtak ki Valencia, Alicante, Cartagena és Barcelona kikötőiben.[30]

A Szovjetunió első "titkos" háborúja

A szovjet gyártmányú fegyverek közül hamar nagy népszerűségre tettek szert a köztársaság katonáinak körében a legendás Maxim-géppuskák, valamint a Polikarpov-gyártmányú, I-15-ös jelzésű, duplaszárnyas harci repülőgépek, a „chatók”, és a sokkal modernebb, feszített, szimplaszárnyú I-16-osak, a „moscák”,[31] azaz a „legyek”, amelyek akkor a világ leggyorsabb vadászgépei közé tartoztak.

A Szovjetunió első "titkos" háborújaA Szovjetunió első "titkos" háborúja

A Vörös Hadsereg parancsnokai legnagyobb sikereiket a jaramai és a guadalajarai hadműveletek során érték el. A jaramai események lényegében a főváros védelméhez kapcsolódtak. Miután Franco és tisztikara belátta, hogy Madridot nem tudja se déli, délnyugati, se északi irányból megközelíteni, délkelet felől szerveztek támadást a város ellen. Ha tervük bevált volna, Madridot sikerül elvágni a létfontosságú földközi-tengeri kikötőktől, és a nemzetközi – főleg szovjet – szállítmányoktól. A támadás kudarcot vallott, Franco csapatait, melynek gerincét a marokkói – gyarmati – hadtest adta, a nemzetközi brigádok, és a sebtében kiképzett köztársasági csapatok a népi milíciákkal együttműködve visszaverték. De a köztársasági haderő gyengeségei egyértelműen megmutatkoztak. Mivel a volt királyi hadsereg szinte összes hivatásos katonája átállt a lázadók oldalára, nem volt, aki vezesse a csapatokat. A guadalajarai események előtt a fiatal köztársaság hadseregében 350,000 fő szolgált, közülük 120,000 a madridi arcvonalon. A spanyol demokráciát védő „armada” technikailag is elmaradott volt, 1937 első hónapjaiban még csak száz repülőgéppel és hetven harckocsival bírt.[32] A tisztek és a brigádok parancsnokai tudták, hogy a francia-csehszlovák és a szovjet segítségen kívül más támogatásra nem számíthatnak. Tovább nehezítette a védelmi hadműveleteket, hogy Valenciában anarchista felkelés történt, illetve súlyos taktikai hibák miatt elesett Malaga városa is. A Caballero vezette kabinet láthatóan nem tudott úrrá lenni az egyre válságosabb helyzeten, nem tudott mit kezdeni a katalán és baszk autonómiára való törekvésekkel. A hadsereg átfogó reformja, pontosabban a hadra fogható reguláris hadsereg megszervezése, pedig egyre csak halasztódott. A hadügyminiszteri teendőket is ellátó miniszterelnök mellett sem helyettese Asenció, - aki ténylegesen irányította a köztársaság fegyveres erőit -, sem Cabrera vezérkari főnök[33] nem tudta az egymástól függetlenül harcoló csapatokat egy zászló alatt legalább hadtestekbe szervezni, és így hadba vezetni őket. Ez pedig kizárta bárminemű támadó hadművelet lehetőségét. Ennek ellenére a guadalajarai csata (még) köztársasági sikerrel zárult. Miután Franco a jaramai ütközetben elvesztette marokkói hadtestének javarészét, a Madridtól északkeletre felvonuló olasz expedíciós hadtest ragadta magához a harcászati kezdeményezést. A köztársasági felderítés hibájából, a kormány és a vezérkar későn szerzett tudomást az olaszok csapatösszevonásáról. Az olasz expedíciós hadtest körülbelül 60,000 főt számlált és összesen hatvan repülőgéppel rendelkezett. Parancsnoka Roatti  hadosztálytábornok (Mancini tábornok) volt, aki Etiópiában szerzett harci tapasztalatokat. A fasiszta hadtest gerincét, a mintegy 10,000 főt kitevő, teljesen gépesített Littorio hadosztály alkotta.[34] A nyomasztó fölény ellenére a köztársaságiaknak 1937. március 11-én sikerült megállítaniuk az olasz csapatokat. Ezen a napon határozták el, hogy a fővárost nem ürítik ki, és a vezérkar elfogadta a Mereckov, Szimonov és Pavlov által jegyzett ellentámadás tervét, mely március 19-én indult meg. Másnap a köztársaságiak megfutamították az expedíciós hadtestet, így 21-ére lényegében befejeződött az egész támadó hadművelet.[35]

A Szovjetunió első "titkos" háborújaA Szovjetunió első "titkos" háborúja

A kezdeti sikerek ellenére a köztársaság mindinkább magára maradt. A fejlett nyugati demokráciák nem adták meg a kellő támogatást, ugyanakkor a kommunisták fokozott térnyerését a népfront kormányban maguk a köztársaságiak is félve figyelték. A kommunista – anarchista, és szociáldemokrata szembenállás végső soron a szovjet katonai tanácsadók helyzetét gyengítette, akiket egy-másfél év után – legtöbbjüket 1937-ben – vissza is hívtak a Szovjetunióba. A Spanyol Köztársaság tragédiája pont ez a politikai ellentét volt, amely megmérgezte a hadsereget, és a közelgő bukást is előrevetítette. A szovjet katonai tanácsadók kivonásával és a szállítmányok leépítésével párhuzamosan nőtt a náci német jelenlét az Ibériai-félszigeten, katonai értelemben a Condor-légió formájában, amely lényegében a Guadalajaránál legyőzött olasz expedíciós hadtest szerepét vette át. Ezt hálálta meg később Franco a Szovjetunió megtámadása után a keleti frontra kiküldött „Kék Hadosztállyal.”[36]

A Szovjetunió első "titkos" háborúja

A polgárháborús szovjet jelenlét tárgyalásán túl érdemes egy pillantást vetnünk a Spanyolországban harcolt parancsnokok – 1943-tól tisztek - későbbi pályafutására. Mereckov Madrid védelméért és a jaramai csatáért a Vörös Zászló Érdemrendet37] az olasz expedíciós hadtest legyőzésében játszott szerepéért a Lenin-rendet kapta meg. A szovjet finn háború során az általa vezetett hetedik hadsereg törte át a Mannerheim-vonalat. 1940-ben rövid ideig vezérkari főnök volt, majd 1941-től népbiztoshelyettes. 1941. június 24-én letartóztatták, de később azok közé tartozott, akiknek Sztálin megkegyelmezett, így 1941 szeptemberében szabadulhatott. 1941-től 1944-ig a volhovi front parancsnokaként Leningrádot védte, majd 1944-től a karéliai frontot vezette, és az ő csapatai győzték le a németeket Finnországban. 1945-ben megkapta az első távol-keleti front parancsnokságát, így elfoglalta Mandzsúriát és Korea északi részét.

Malinovszkij a sztálingrádi csatában szerzett hírnevet magának, majd a második ukrán frontot vezette. A háború végén 1945. júliusa és szeptembere között Mandzsúriában harcolt a Kvantung-hadsereg ellen. Voronov később Halhin-Golnál és a finn háborúban bizonyított. Zsukov és Vasziljevszkij mellett a sztálingrádi ellentámadás és a kurszki csata egyik tervezője volt. Batov 1942-től a 65. hadsereget vezette egészen a háború végéig, és Rokosszovszkij jobbkezeként tevékenykedett. Harcolt Sztálingrád alatt és a kurszki csatában is.  Kuznyecov a honvédő háború idején a flotta főparancsnoka volt, és mint ilyen részt vett a jaltai és a potsdami konferenciákon. Később összetűzésbe keveredett Sztálinnal, perbe is fogták, de végül felmentették. Pavlov tábornokot a váratlan német támadás és a kezdeti katasztrofális vereségek után, 1941-ben mint az egyik fő bűnbakot Sztálin parancsára kivégezték. Szumskevics és Stern is a sztálini terror[38] áldozata lett. Mindkettőjüket egy koncepciós per keretén belül 1941. október 28-án végezték ki, de már a háború kitörése előtt letartóztatták őket. Pol Matiszovics Arman 1943-ban esett el a volhovi fronton.

  

Bibliográfia 

  1. Mereckov, Kirill Afanevics: A nép szolgálatában. Ford.: Nyírő József. Budapest, Zrínyi, 1985.
  2. Golubovics, Vaszilij Szeliversztovics: Malinovszkij marsall. Ford.: Horváth Zoltán. Budapest, Zrínyi, 1985.
  3. Kuznyecov, Nyikolaj Geraszimovics: A háború előestéjén. Ford.: Nyírő József. Budapest, Zrínyi, 1975.
  4. Thomas, Hugh: The Spanish civil war. New York. Harper&Row, 1961.
  5. Cattell, David Tredwell: Communism and the Spanish Civil War. Los Angeles&Berkeley, University of California Press, 1956.
  6. Tuñón de Lara, Manuel: Storia della repubblica e della guerra civile in Spagna. Ford.: Agostino Bertoni. Roma, Editori Riuniti, 1966.
  7. Seidman, Michael: Republic of Egos. A Social History of the Spanish Civil War. The University of Wisconsin Press, 2002.


[1] A párizsi szovjet nagykövet ekkor V. P. Patyomkin volt, aki hasznos információkkal látta el a Spanyolországba továbbinduló tiszteket. Kuznyecov, p. 127.

[2] Mereckov, p. 119.; Golubovics, p. 21.; Tuñon de Lara, p. 529. és Thomas, p. 305.

[3] Mereckov, p. 132.;de Hugh Thomas The Spanish civil war című művében (p. 305.) hivatkozik El Campesino (eredeti nevén Valentín González, 1909-1983, spanyol kommunista) Comunista en España (p. 73-85.) részben visszaemlékezésekre épülő munkájára, aki szerint Malinovszkij (ekkor már ezredes!) fedőneve „Mañolito” volt, és spanyolországi tartózkodása alatt ha tehette csicseriborsót („chick-pea”) fogyasztott. Ugyanő (Campesino) ugyanitt állítja, hogy a fentieken kívül további neves szovjet parancsnokok is tartózkodtak hosszabb-rövidebb ideig a forradalmi Spanyolországban. Így Ivan Sztyepanovics Konyev (Paulito), aki Sztálin megbízásából mindenre elszánt milicistákat (Thomas a „terrorist” szót használja) képzett volna ki. Míg Konsztantyin Konsztantyinovics Rokosszovszkij ugyancsak Sztálin közvetlen parancsának engedelmeskedve lényegében kémként épült volna be a falangista csapatokba, hogy egyes német fegyverekről információkat szerezzen meg. Campesino állításait maga Thomas is hiteltelennek minősíti (p. 305.). Ezen kívül meg kell jegyezni, hogy se Konyev, se Rokosszovszkij nem említik visszaemlékezéseikben részvételüket a spanyol polgárháborúban. Rokosszovszkij ráadásul nagyjából ebben az időben került koholt vádak alapján gulágra.    

[4] Kuznyecov, p. 166. Itt Voronov Voltaire ezredes néven szerepel. Kuznyecov és Voronov először 1936-ban Valenciában, az Alboralla utca 8. szám alatt találkoztak. Ez volt a szovjet „önkéntesek” találkozóhelye. Voronov itt mondta el Kuznyecovnak, hogy eredeti fedőneve a Voltaire ezredes lett volna, de ez később mégis Walterre változott. (Kuznyecov, p. 170.) Ezzel együtt Mereckov visszaemlékezésében következetesen a Walter nevet használja Voronov esetében.

[5] Mereckov, pp. 113. és 123. A lett származású Berzin eredeti neve Peter Küzis volt. 1911-ben miután megszökött az irkusztki száműzetésből felvette a Jan Karlovics Berzin nevet. Pályája kezdetén a CSEKA embere és Feliksz Dzerzsinszkij közvetlen munkatársa volt.  Később 1924 és 1935 között a szovjet katonai hírszerzés főnöke (GRU, hivatalosan a vezérkar 4. csoportfőnöksége). Rövid távol-keleti kitérő után került Spanyolországba, ahol Grisin tábornok fedőnév alatt koordinálta a szovjet tanácsadókat.  Spanyolországban összetűzésbe keveredett az NKVD ottani rezidensével, A. Orlovval (aki később - a kezdődő tisztogatásokat követően, 1938-ban Franciaországon keresztül az Egyesült Államokba emigrált). Berzin visszatérést követően ismét a katonai hírszerzés főnöke lett, de hamarosan letartóztatják és 1938-ban kivégzik.

[6] Mereckov, p. 124.

[7] Tuñón de Lara, p. 529.; Thomas, p. 305.; Mereckov, pp. 119. és 123. illetve Kuznyecov, p. 166.

[8]Tuñón de Lara, p. 529. és Kuznyecov, pp. 121-193.

[9] Mereckov, p. 132.

[10] Mereckov, p. 132. Illetve Kuznyecov, p. 166. (Kuznyecov szerint Batov fedőneve Pablo Fritz volt.)

[11] Mereckov, p. 132.

[12] Kuznyecov, p. 166.

[13] Mereckov, p. 119.

[14] Mereckov, p. 117.

[15] Mereckov, p. 120. Nem azonos Manfred Stern-nel. Illetve Kuznyecov, p. 164.

[16] Kuznyecov, pp. 162-163.

[17] Kuznyecov, pp. 185-186.

[18] Lásd: 2. lábjegyzet

[19] A Belorusz Katonai Körzetben összpontosult a későbbi (második világháborús) szűken vett szovjet vezérkar szinte valamennyi tagja, így Sz. K.  Tyimosenko, (a körzet parancsnokának helyettese, későbbi marsall), Zsukov (a körzet egyik hadosztályparancsnoka), Konyev (ekkor éppen hadtestkomisszár a körzetben), V. D. Szokolovszkij (a körzet vezérkarának tagja, később marsall), V. J. Kolpacski (az egyik hadtest törzsfőnöke, később hadseregtábornok), A. A. Novikov (ekkor az egyik hadtest törzsfőnöke, később a légierő főmarsallja), I. H. Bagramjan (ekkor az egyik hadtest törzsében szolgált, később marsall) és P. M. Arman (az egyik gépesített dandárban volt parancsnok). Rajtuk kívül a törzs hadműveleti osztályán szolgált M. V. Zaharov (a hadműveleti osztály vezetője, későbbi marsall) és Malinovszkij. – Mereckov, p. 97. 

[20] 1935. januárjában Malinovszkijt a 3. lovashadtest törzsfőnökévé nevezték ki. 1936 júniusában pedig Minszkbe rendelték, az ekkor már ezredest, ahol megkapta a körzet lovassági felügyelőjének helyettesi tisztét. – Golubovics, p. 19.

Mereckovot már 1932-ben kinevezték a Belorusz Katonai Körzet törzsfőnökévé. 1935-ben Bljuher alatt szolgált a Távol-Keleten. – Mereckov, p. 97.

[21] Antonov-Ovszejenko tartóztatta le a Téli Palotában az Ideiglenes Kormányt. Mereckov, p. 111.

[22] Kuznyecov, p. 127.

[23] Mereckov, p. 112. és Golubovics, pp. 21-22. illetve Kuznyecov, pp. 133. és 135.

[24] Mereckov, p. 131.

[25] Mereckov és a többi szovjet parancsnok is kiemeli a német és osztrák köztársaságpárti önkéntesek bátorságát, és a belőlük szervezett brigádok kimagasló harci értékét.

[26] Mereckov, pp. 120-121. és 131. Mereckov megemlíti, hogy Durruti egyik osztaga a Mahno nevet viselte. Mivel Mahno banditának tartott anarchista csapatai ellen maga Mereckov is harcolt Bugyonnij Lovashadseregében, így érthetően megütközéssel fogadta az elnevezést. 

[27] Kuznyecov Indalezo Prieto tengerészeti miniszter közvetlen tanácsadójaként működött.

[28] Cattell, p. 78. Megjegyzendő, hogy a lista 318 egyféle és 565 különböző típusú francia géppuskát említ meg, illetve a 12,575 szovjet puskát típus alapján két csoportra osztja.

[29] A Komszomolt nem sokkal később Algéria partjainál elsüllyesztették, és a hajó egész személyzete G. A. Mezencov kapitánnyal együtt a falangisták fogságába került. – Kuznyecov, p. 179.

[30] Thomas, p. 305. Ezek a szállítmányok élelmiszert és kötszereket is tartalmaztak.

Ezen kívül természetesen még érkeztek szovjet segélyek Spanyolországba, de nagy részük ma már nem dokumentálható. Kuznyecov, pp. 154-162.

[31] Érdekes egyezés, hogy a „mosca” szó egyszerre jelenti a legyet, és nagybetűvel írva, „Mosca”-ként Moszkva városát.  A Polikarpov I-16, amikor rendszeresítve lett a szovjet légierőnél (1934) valóban modern típusnak számított. Az első vadászgép volt, amelynek behúzható futóműve volt és ekkor valóba gyorsabb volt más vadászgépnél. Spanyolországban a német Arado 65-tel és a Heinkel He-51-gyel szemben (mindkettő kétfedelű gép volt) jelentős fölényben volt. A Fiat .R. 32 már egyenlő ellenfél volt, de a Condor Légió által bevetett Messerschmitt Bf 109-el szembe már alulmaradt, mert ez a német vadász már egy új generációt képviselt. Sokkal jobb volt a helyzet a szovjet gyártmányú harckocsik (T-26, BT-5) esetében, ezek egyértelműen fölényben voltak a német gyártmányú ellenfelekkel szemben.

[32] Mereckov, p. 133.

[33] Mereckov, p. 118.

[34] Mereckov, p. 136.

[35] Mereckov, p. 146. és Kuznyecov, pp. 175-176.

[36] División Azul

[37] Mereckov, p. 144. A Vörös Zászló Érdemrendet pályafutása során ekkor másodszor, először még 1918-ban a kazanyi harcokért.

[38] A spanyolországi frontról hazatérők közül később szintén kivégezték I.I. Proszkurovot, (aki Berzin egyik utóda a katonai hírszerzés élén), vagy a későbbi tábornokokat, E. G. Saktot és P. I. Pumpurt.

Cimkék: Szovjetunió, katonai, spanyol, polgárháború
Országok: Oroszország
Megosztás:


 

Oroszvilag.hu | Impresszum  |  Kapcsolat