OROSZVILAG.HU


Lettország: kényszerpálya a periférián

Címlap » Elemzések, interjúk
  |  2020-03-05 10:14:39  |  
Szabó Zoltán

Lettország: kényszerpálya a periférián

Illékony függetlenség

Lettország: kényszerpálya a periférián

 

Az 1. világháború alatt Lettországot, csakúgy, mint az Orosz Birodalom nyugati részeit, súlyos veszteség és pusztítás éri. Lettország előtt akkor nyílik meg először a függetlenség lehetősége, amikor az 1917-es orosz forradalom felüti a fejét, amit aztán a Breszt-Litovszki német-orosz 1918-as békeszerződés követ. Egy hatalmi vákuum alakult ki a területen, ami a világháború végén a lett függetlenséggel is kecsegtetett. 1918. november 18-án Rigában kikiáltották a függetlenségüket, és Karlis Ulmanist tették meg ideiglenes kormányfőnek. A függetlenséget, mondhatni, természetszerűleg egy háború követte, ami igen kaotikusra sikerült, ugyanis a mai Lettország területén 3 ideiglenes kormányzat is versengett egymással. Az egyik volt a már említett, lett függetlenségi ideiglenes kormány Karlis Ulmanis vezetésével, ami az Antant támogatását is élveszte. a lett kormány ellenlábasai a Pēteris Stučka vezetésű lett-szovjet kormány, ami az ekkor sem elhanyagolható Vörös Hadsereget tudhatta maga mögött, míg a 3. kormányzat németbarát volt. Az észt és lett erők legyőzték a németeket a Wendeni csatában 1919-ben, míg a szovjet csapatokat 1920 elejére sikerült kiűzni az országból lengyel segítséggel.

1920. május 1-jén a szabadon választott alkotmánygyűlés összeült, és 1922 februárjára megalkották az ország liberális alkotmányát, a Satversme-t, ami egészen máig a Lett Köztársaságnak alkotmányos sarokkövét jelenti. A következő évek az égető társadalmi igények kielégítéséről szólt, amelynek legfontosabb epizódja a földosztás volt. Amíg 1897-ben a lakosság 61 %-a nem rendelkezett semmilyen, földtulajdonnal, addig ez az arány 1936-ra 18%-ral csökkent.[1] 1923-ra, viszonylag hamar visszaállították a művelt föld területi mennyiségét a vilgáháború előtti állapotokhoz. az 1920-as évek gyors fejlődésébe, ahogy az egész világon, az 1929-es gazdasági világválság áket vert. 1934-re Ulmanis vértelen puccsot szervezett, és diktátori címet vett fel, így 1934-től 1940-ig egy rövid lett nacionalista diktatórikus időszakról beszélhetünk. Ulmanis nacionalizmusához hozzátartozott az, hogy magángyárakat vásárolt fel, és olyan kormányzati egyesületeket hozott létre, aminek a célja a gazdaság “lettesítése” volt.[2]

A II. világháború még súlyosabb következményekkel járt, mint az I. Amíg az első világháború következménye a függetlenség és az “orosz rabiga” levetése volt, addig a II. pont az ellentettjét, újfent orosz fennhatóságot jelentett. A lettekre is igaz, ami a közép-keletan: tulajdonképpen nem volt lehetőségük a saját sorsuk alakítására, a két nagyhatalom, a náci Németország és a sztálinista Szovjetunió a Molotov-Ribbentrop paktum keretein belül felosztotta maguk között a köztes területet. Lettország földrajzi viszonyaiból adódóan a Szovjetunió fennhatósága, “befolyási övezete” alá került. [3]A háború 1939. szeptember 1-jén tört ki, 1939. októbet 5-én Lettországnak el kellett fogadnia egy “közös segítségnyújtási paktumot” a Szovjetunióval, aminek a keretein belül 25-30 ezer katonát állomásoztathattak a szovjetek a térségben. [4]Nem kellett hozzá sok idő, hogy a független Lettország egy szovjet bábállammá devalválódjon: 1940. augusztus 5-én megalakult a Lett-Szovjet Szocialista Köztársaság, ez a megnevezés egészen a rendszerváltásig fenn is maradt. A szovjet sztálinista diktatúra a Barbarossa hadművelet előtt nem bánt kesztyűs kézzel a lettekkel: legalább 34 ezer lettet öltek meg, vagy deportáltak Szerbiába. 1941. június 22-én indítják meg a nácik az oroszországi hadjáratot, június 29-re már el is érik Rigát, ez szerintem egy láttató példa, hogy az amúgyis sokkoló döntés milyen sokkolóan gyorsan zajlott, alig adott időt a szovjeteknek, hogy azok észbe kapjanak. Júliusra már a Harmadik Birodalom része volt Riga.[5]és a lett terület, ahol hamarosan meg is kezdődtek a helyi zsidók gettósítása, módszeres legyilkolása: 1941-ben több, mint 30 ezer zsidót öltek meg alig két hónap leforgása alatt.[6] Érdemes említést tenni a Generalplan Ost-ról is, a náci tervről, melynek értelmében Lettország lakosságát a felére kell csökkenteni. [7]1944-ben foglalják vissza a szovjetek Rigát, ami így véglegesen az oroszok kezén maradt. A II. világháború lett áldozatainak száma kb 200 ezer, ebből 75 ezer lett zsidó polgár. [8]

A szovjetek szinte azonnal elkezdték visszaállítani Lett-Szovjet Szocialista Köztársaságot, aminek azonban a helyi lakosság nem vett jó néven: 120 ezertől egészen 300 ezerig datálják a 44 után emigráltak számát Lettországban, ami tekintve a körülbelüli 2 milliós teljes lakosságszámot, megdöbbentő adat.[9] A legnépszerűbb állomások az NSZK, illetve Svédország voltak. A deportálások száma is magasra emelkedett, több, mint 40 ezerre.[10] A szovjet időszakra jellemző volt mindaz, amit általánosságban ismerünk a szovjetek uralta közép-európai államokról: Lettországnak is át kellett vennie a Szovjetunió termelési módszerét, megkezdődött a kollektivizálás és a teljes államosítás a területen.[11] Társadalmi és kultúrális mahinációk is történtek: extenzív program keretein belül megkezdődött a területen egy “kétnyelvűsítés” is.[12] Az erőteljes lett kivándorlás hatására, és a Szovjetunión belüli migráció hatására a lett társadalom jelentős változáson ment át: Lettország lett lakossága 62%-ra csökkent, míg az orosz lakosság több mint 20%-át tette ki, és teszi ki ma is Lettországnak, ami máig éreztetteti a hatását.[13] Lettország viszonylag meg tudta őrizni a fejlettebb infrastrukturáját, így a szovjet gazdasági térben kiemelt szerepet kapott a lett gazdaság és ipar.[14] Lettország gazdasága és ipara, a korszak, és a saját fejlettségi szintjéhez képest változatos volt. A teljesség igénye nélkül: vegyiüzemek, Valmierában és Olaineba, elektrotechnikai gyárak Rigában, az RAF gyár Jelgavában, ahonnan egész Kelet-Európába exportálták a lett buszokat. De gyártottak vonatokat, hajókat, minibuszokat, robogókat, telefonokat, rádiókat, elektromos-, és dízelmotorokat. A könnyűipar is képviseltette magát bőrgyártásban, textiliparban, táska- és bőröndkészítésben is. Lettországnak volt saját filmipara is. Eme bő felsoroláshoz fontos azonban hozzátenni, és újra-újraemlékezni, hogy Lettország gazdasága nem csak a nyugat-európai államokhoz képest, de az erősebb keleti államokhoz képest is nagyon le volt maradva. A Lett infrastruktura kihasználtságához azonban nem volt elég szakképzett munkaerő, ami a korszakban jelentős mértékben vándorolt Lettországba, ami kétségkívül egy örvendetes jelenség volt a lettek számára. [15]Lettország népessége felduzzadt, ekkor érte el a populáció a történelmi csúcsát 1990-re, kb. 2.7 millió főt számlálva.

Az 1980-as évek második felére, ahogy az egész Szovjetunióban, úgy Lettországban is érződött a központi hatalom gyengülése, vagy mondhatni, erősödött a kompromisszumkészsége. Ha 1980-as évek második fele, mindenképpen meg kell említeni Gorbacsovot, aki előkészítette, a peresztrojkát, vagyis a szovjet gazdaság liberalizációját, átalakítását, illetve a glasznyoszty-ot, ami a nyugati világ felé való diplomáciai nyitást jelentette. Innen talán mondhatjuk: nem volt visszaút. 1987-re megkezdődnek az első nagy tömegtüntetések Rigában, megalakul a Lett Népfront, mint nemzeti mozgalom. A többi balti állammal együtt kezdődnek meg a tüntetések, 1988-ban lobogtak újra a háború előtti, ma is hivatalos lett zászlók. Végül 1990-ben cserélték le véglegesen a szovjet zászlót. 1990. május 4-én a Legfelsőbb Bíróság kikiáltja a A Lett Köztársaság Függetlenségének Újjáélesztésének Kiáltványát, ezzel egyidejűleg az új állam neve Lett Köztársaság lett. [16]Az oroszokkal való feszült viszony a mai napig fennáll, Lettországnak és Oroszországnak máig vannak határvonalbeli konfliktusai. Lettország a teljes függetlenséget 1991. augusztus 21-én nyerte el, és csak 1993-ban alakítják meg az új alkotmány szerinti hivatalos törvényhozás gyűlését, a lett parlamentet, a Szejm-t.

Az állampolgárság kérdése súlyos problémákat vet fel Lettországban, ugyanis, a választójog kapcsán 1991-ben két részre szakadt a lett belpolitikai tábor: a Lett Népfront, minden állandó lakhellyel rendelkező lakosra inditványozta, hogy megkaphassa az állampolgárságot. Azonban az univerzális állampolgárság nem valósult meg: csak azok kapták meg a lett állampolgárságot, akiknek a leszármazottaik 1940 előtt is lakosok voltak, Ennek értelmében, a nem lett nemzetiségek többsége nem kapta meg az állampolgárságot, akik így semmilyen állampolgársággal nem rendelkeztek. Fontos itt újra megemlíteni, hogy Lettország lakosságának mindösszesen 72%-a lett. 2011 óra, több mint fele a nem állampolgároknak már letette a megfelelő vizsgákat, és megkapták a jogosultságukat, azonban, a mai naig több, mint 290 ezer embernek nincs állampolgársága Lettországban, ami hovatovább a teljes populáció 14,1%-át teszi ki. [17]

Az 1990-es évek második fele az orosz katonai jelenlét felszámolásáról és a nyugat, jobban mondva az Európai Unió és a NATO felé nyitást jellemezte. 1994-ben teljesen kivonják az oroszok a csapataikat Lettországból, 1998-ban leszerelik a Skrunda-1-es radarállomásukat. Lettország aggályosnak tekinthető állampolgári helyzetén kívül azonban az EU számára elfogadható volt a lettek közeledése, és a 2000-es évek eleji tárgyalások után a 2004-es csatlakozási hullámmal sikerült Lettországnak EU tagállamnak lennie. Ugyanebben az évben csatlakozott a NATO-hoz is, így a 90’-es évek nagy álmai 2004-re valósággá váltak.

A 2000-es évek első fele a balti államok felfutásáról (is) szólt: 2000 óta Lettországnak van az egyik legnagyobb éves GDP növekedése, azonban a 2008-as válság igen súlyosan érintette az egész gazdaságot.[18] A nagyon gyorsan növekvő gazdaság motorját a háztartási fogyasztás adta meg, azonban ez igen széleskörű belső hitelezés segítségével folyhatott. Emellé hozzájárult a negatív külkereskedelmi mérleg, így amikor a bankrendszer omlásnak indul 2008-ban, a lett gazdaság, mint egy saját farkába harapó kígyó, összeomlott, az EU legsúlyosabb recesszióját szenvedte el, több mint 18%-os visszaesést.[19] A 2010-es évek óta rendeződni látszik a lett gazdaság, ami újra felfele indult meg. A világválság utáni lett gazdaságban biztató jel, hogy megindultak a külföldi befektetések is. Ezek a befektetések európai viszonylatban mindenképp visszafogottak a mai napig, de tendenciózusan növekszik:  2010 óta a külföldi befektetések a lett gazdaságba elérték a 2 milliárd eurót.[20] A gazdaság szinte teljesen privatizálva van, azonban megfékezte a külföldi gazdasági szereplőket, így a lett gazdaság nagy részben lett kézben is van a mai napig. 2014-ben bevezették az eurót, így Lettország az eurozóna teljes jogú tagja lett.[21] Riga pedig csodás fejlődésen ment keresztül az utóbbi években.

Lettország annak ellenére, hogy a 13. század óta, összesen kb. 50 független évet tudhat maga előtt, véleményem szerint példás, hogy ilyen nagy erőkkel igyekszik felzárkózni a nyugathoz, látható sikerekkel. A dícséret nem csak Lettországnak jár véleményem szerint, hanem a balti kistigriseknek is, Észtországnak, és Litvániának is, akik még Lettországnál is fejlettebbek, sőt, Észtország már lassan a skandináv országokkal említhető egy lapon. Lettország a Human Development Index alapján (HDI) jelenleg 41., amivel megelőzi Magyarországot és Portugáliát is.[22] Remélhetőleg a balti államok egy olyan új lendületet fognak adni az elkövetkezendő években az EU gazdaságának, diplomáciájának és erejének, amivel tovább fogja lendíteni a véleményem szerint kialakuló belső strukturális problémákkal küszködő szervezetet.



[1] Bleiere, Daina; and Ilgvars Butulis; Antonijs Zunda; Aivars Stranga; Inesis Feldmanis (2006). History of Latvia: the 20th century. Rīga: Jumava. 195. p.

[2] Ultimate Freedom – No Choice: The Culture of Authoritarianism in Latvia, 1934–1940

[3] Text of the Nazi-Soviet Non-Aggression Pact, executed 23 August 1939

[4] Lumans, Valdis O. (2006). Latvia in World War II. Fordham University Press. 79. p.

[5] Buttar, Prit (21 May 2013). Between Giants. p. 78-96.

[6] Buttar: p. 127

[7] Buttar: p. 56, 64

[8] "Timeline: Latvia". BBC News. 20 January 2010.

[9] Lumans, p. 349

[10] Strods, Heinrihs; Kott, Matthew (2002). "The File on Operation 'Priboi': A Re-Assessment of the Mass Deportations of 1949". Journal of Baltic Studies. 33 (1): 1–36.

[11] Bleiere, p. 384

[12] Bleiere, p. 411

[13] Bleiere, p. 418

[14] Bleiere, p. 379

[15] Lumans, p. 400

[16] Eglitis, Daina Stukuls: Imagining the Nation: History, Modernity, and Revolution in Latvia. Penn State Press.

Commercio Michele E (2003). "Emotion and Blame in Collective Action: Russian Voice in Kyrgyzstan and Latvia". Political Science Quarterly. 124 (3): 489–512.

[17] Stories of Statelessness: Latvia and Estonia – IBELONG". 12 January 2015. Archived from the original on 27 November 2015.

[18] "Growth rate of real GDP per capita". Eurostat. Archived from the original on 12 October 2007. Retrieved 28 July 2007.

[19] Aaron Eglitis (11 May 2009). "Latvian GDP Shrank 18% in First Quarter, EU's Biggest Fall –". Bloomberg L.P. Archived from the original on 2 December 2010. Retrieved 16 October 2010.

[20] "Latvia Golden Visa". Imperial & Legal

[21] "New currency, new leader". The Economist. 14 January 2014

[22] "2018 Human Development Report" (PDF). United Nations Development Programme. 2017

 

Cimkék: Lettország, Szovjetunió
Országok: Lettország Oroszország
Megosztás:


 

Oroszvilag.hu | Impresszum  |  Kapcsolat