OROSZVILAG.HU


"A Holokauszt egy tapétaragasztó?"

  |  2013-11-19 14:51:30  |  
Gáspár Roland

"A Holokauszt egy tapétaragasztó?"

Mumin Shakirov filmje

 "A Holokauszt egy tapétaragasztó?"

A dokumentumfilmeket felvonultató, évek óta folyamatosan visszatérő Verzió filmfesztivál a napokban zárta be kapuit. Persze nem örökre, sőt idén ünnepelte fennállásának 10. évfordulóját. A rendezvény az idei évben is nagy sikerrel zárult. A tavalyi év különlegességét az adta, hogy főszerepben az orosz dokumentumfilmek álltak. Ezen a vonalon továbbhaladva, idén is találkozhattunk orosz tényfeltáró alkotásokkal, még ha nem is olyan nagy számban, mint korábban. A nemzetközi fesztiválon kimagasló figyelmet kapott, Mumin Shakirov 62 perces alkotása: A Holokauszt egy tapétaragasztó? címmel.

A rendező saját bevallása szerint nem a holokauszt történetéről forgatott dokumentumfilmet, hanem két fiatal lányról, akik egy nagyon megrázó és elgondolkodtató élettapasztalaton keresztül lépnek a felnőtté válás rögös útjára.

A történet 2011. december 19-én vette kezdetét, a Karatigina testvérek szereplésével Безумно Красивые (Észvesztően Szépek) címet viselő televíziós vetélkedőben. A lányok feladványul azt a kérdést kapták, mit is jelent a holokauszt. Válaszul - lányos zavarukban -, valamiféle háztartási szernek, pontosabban tapétaragasztónak nevezték. Az ügy rövid időn belül nagy vihart kavart: a youtube-ra feltöltött videót egy nap leforgása alatt 200 000 tekintették meg.

Az eset bírálói a két lány ostobaságát és az orosz oktatási rendszer gyalázatos állapotát hangoztatták.

A film előéletének következő állomása 2012. októberében történt, mikor a rendező a Радио Свобода (Svobodа Radio) munkatársaként interjút készített a testvérpárral. Akkor vetődött fel benne egy dokumentumfilm forgatásának ötlete és meginvitálta a lányokat egy auschwitzi utazásra, ahol szembesülhetnek a XX. század egyik legnagyobb borzalmával. A 35 000 amerikai dolláros projekt, magánúton és különféle alapítványok támogatásával valósult meg.

A filmből megtudhatjuk, hogy a két fiatal, Xénia és Jevgenyija Moszkvában tanul, távol édesanyjuktól, aki egyedül nevelte őket, édesapjuk halála után. Egyetem mellett, hogy biztosítani tudják megélhetésüket különféle Tv-műsorokban szerepeltek, adásonként nagyjából 7000 forintnak megfelelő összegért. Persze emellett vonzotta őket a csillogás és a hírnév is. Ahogy nem egyszer hangsúlyozták, számukra a legfontosabb dolog a siker. A dokumentumfilm forgatását is egy lehetőségnek tekintették és jó alkalmat a kirándulásra, hiszen még sohasem jártak külföldön.

A filmben megszólaltatják a lányok középiskolai tanárát is, aki elmondja, persze volt szó tanítási óra keretein belül a témáról, de ő maga is beismeri: «Холокост не был популярный ворпос.»

(A holokauszt nem volt fontos kérdés.)

A vetítés utáni beszélgetés során, a film rendezője is hasonló vélekedésének adott hangot. Szerinte ez Oroszországban nem egyedi eset, véleménye szerint az emberek kevesebb, mint fele tudná megválaszolni, mit is jelent a holokauszt, majd hozzáfűzte:

«Не очень популярная тема!»

(Nem annyira népszerű téma!)

Elmondása szerint, bár a holokauszt története a II. Világháborúhoz hozzátartozik, de nem egészen az orosz történelem része. A középiskolákban nem feltétlenül foglalkoznak a témával. A tanárok egyéni döntése, hogy egy-egy óra erejéig kitérnek-e a kérdésre, vagy sem.

A beszélgetés végén a rendező megjegyezte, ő nem szakértője a kérdésnek és nem is szerepel tervei között, hogy tovább foglalkozzon a témával.

Célja csupán a figyelemfelhívás és felvilágosítás volt. Bízik benne, hogy filmje bekerülhet iskolai programokba is. Bár ez idáig semmilyen támogatást nem kapott a hatalom részéről.

Cimkék: A Holokauszt egy tapétaragasztó?, holokauszt, Mumin Shakirov
Országok: Oroszország
Megosztás:


 

Oroszvilag.hu | Impresszum  |  Kapcsolat