OROSZVILAG.HU


Orosz sztárkémek a kémfilm premierjén?

  |  2010-07-26 14:24:36  |  
Zelei Dávid

Orosz sztárkémek a kémfilm premierjén?

Angelina Jolie Moszkvában járt új kémfilmje promócióján 

Váratlan segítséget kapott az élettől az Angelina Jolie főszereplésével moziba kerülő kémfilm, a Salt, melyet Magyarországon várhatóan Salt ügynök címen mutatnak majd be. A százmillió dolláros költségvetésű Noyce-film kevéssel azután került a mozikba, hogy kirobbant az orosz-amerikai kémbotrány, melyről mi is részletesen beszámoltunk.

A filmben a Jolie által alakított Evelyn Salt CIA-ügynököt azzal vádolják meg, hogy olyan „alvó” orosz kém, akinek feladata az elhunyt amerikai alelnök New York-i temetésén az orosz elnök likvidálása. A százperces film Salt menekülését, s nevének tisztára mosását követi végig, Jolie pedig olyannyira élvezte a forgatást, hogy a stáb „női Bourne-sorozatot” szeretne csinálni belőle. A sorozat ellen szól, hogy már az első részt is erősen közepesnek vélték a jelentősebb amerikai kritikai portálok, többségük 56 és 65% közé teszi értékét.

 Orosz sztárkémek a kémfilm premierjén?

Jolie vasárnap érkezett Moszkvába, hogy promotálja a filmet, az orosz és nemzetközi sajtó ugyanakkor már jó ideje azzal van elfoglalva, hogy a filmet a valósággal, vagyis Jolie karakterét Anna Chapmannel, a nemrégiben leleplezett kémnővel vesse össze. (Csak hogy mi is gyártsunk egy ilyet: Chapman férje szerint nagy James Bond-rajongó, Jolie pedig épp a Bond-lány megbízatást cserélte ki a Saltra.) Bizonyos fórumokon ennek megfelelően az is felmerült, hogy Jolie maga hívta meg Chapmant a Salt bemutatójára, a Sony szóvivője azonban cáfolta az értesüléseket. Később a film rendezője, Philip Noice ugyanakkor úgy nyilatkozott a U.S.About.com-nak, „[Mind a tizenegyen] ott lesznek az orosz premieren. Anna Chapmannek szerződése van a Columbiával”

Maga Jolie interjúiban igyekszik elhatárolódni Chapmantől, („Nem hiszem, hogy jelentős figurája lenne a kémbotránynak”) illetve a kémbotránytól („nem foglalkoztam túl sokat a botránnyal, de azt hiszem, a két elnök példás gyorsasággal rendezte az ügyet”).

 

Cimkék: mozi, kémbotrány
Országok: Oroszország
Megosztás:


 

Oroszvilag.hu | Impresszum  |  Kapcsolat